Őszintén! Megbántátok már, hogy gyereket vállaltatok egyszer is?

Én 23 évesen szültem (3 évnyi házasság után) és nagyon örülök neki, hogy ilyen fiatalon anyuka lehetek! Sőt, hogy úgy tudok majd több gyereket is vállalni, hogy nem kell sietnem. (Például 2-t kis korkülönbséggel, utána még kicsit dolgozni, aztán még egyszer kettőt.:)

Kicsit felgyorsítottam az életem, mert fősuli alatt mentem férjhez, közben már dolgoztam, gyereket vártam, záróvizsgáztam, de pont mindennel végeztem, mire megszületett a baba. És most már nem tudnék élni e nélkül a 10 hós angyalka nélkül. (Még akkor se, ha nem mindig angyalka...:)

A válasz írója 83%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 08:03

néha én is pontosan ezt érzem,teljesen leírtad az én érzéseimet is.

Nem bántam meg. Ha egyszer is megfordulna a fejembe ez a gondolat számomra azt jelentené, hogy megbuktam mint anya. Teljes mértékben ilyennek képzeltem az anyaságot, gyereknevelést, felelősség, féltés stb viszont sokkal nagyobb boldogságot okozott nekem mint amilyet valaha is el tudtam képzelni. Pedig én sem vagyok az a tipikus "amazon" anyuka aki mindig mindent csak jól tud és akar csinálni. Nálunk is vannak kisebb-nagyobb problémák mint mindenhol. Az én fiam sem mintagyerek mégis tökéletes úgy ahogy van a hisztijeivel, a rossz étvágyával, az akaratosságával meg a hihetetlenül domináns, középpontkedvelő személyiségével, mindennel együtt úgy ahogy van. Tudom, hogy sosem lesz az a csendben elüldögélős és csak figyelős gyerek, de ezt egy cseppet sem bánom. Bele kellett rázódnom ebben a pörgős tempóba amit ő diktál, de élvezem, minden egyes perc egy csoda amióta megszületett. Úgy gondolom (privát vélemény) aki valamilyen szinten bánja a gyerekvállalást (magát a gyereket) az gyenge, nem ért meg az anyaságra. Én személy szerint nem tudok a gyerekre haragudni soha semmilyen körülmények között, ha valami balul sül el az szerintem mindig a szülő hibája és nem a gyereké, éppen ezért én csak magamat szoktam okolni akármi is történjen. A gyerek az gyerek, nálam szent és sérthetetlen. Csak a szülőn múlik, hogy később mi lesz belőle, ember vagy EMBER.

Most sokan gondolhatják, hogy egy elkényeztetett kis majmot nevelek, nem így van. Nem vagyok fröcsögős, picsogós anyuka, nem szoktam sem panaszkodni, sem szapulni a fiam (akkor sem mikor napokig nem hajlandó enni csak joghurtot), de nem vagyok engedékeny, következetes és valamilyen szinten szigorú vagyok, de csak pont annyira amennyire egy ilyen korú kisgyerekkel szigorúnak lehet lenni. Nincs minden ráhagyva attól függetlenül, hogy imádom még én vagyok a főnök. Nekem így tökéletes az anyaság ezért nincs mit bánjak rajta. Biztos van aki másképp vagy jobban csinálja, az ő gyerekének bizonyára az a legjobb. Minden gyereknek az a legjobb amit és ahogy a saját anyja csinálja.

Megbánni? Nem így fogalmaznék, mert nem bántam meg, hogy szültem, hiszen imádom Őt! Csak egy pár dolog hiányzik az életemből, amióta Ő itt van nekem. S itt nem kell nagy dolgokra gondolni, csak jó lenne azt csinálni, amit akarok és akkor, amikor akarom. De ez gyerek mellett nem sokszor jön össze, hiszen most ő az elsődleges, az ő igényeit kell figyelembe vennem.

Ugyanakkor sok dolgot kaptam, amit csak egy gyermek adhat.

Ő a legnagyobb örömöm, és ő tudja a legtöbb bosszúságot is okozni.

Ha valamit is megbánnék életemben, akkor az az lenne, ha nem vállaltam volna gyereket!

Kedves utolsó!

Az utolsó mondatoddal nem értek egyet, sajnos ismerek ellenpéldát. Viszont mintha az én kisfiamról írtál volna, ugyan ilyen az én kicsim is. Soha nem bántam meg a gyermekem, imádom, az életem értelme, nagyon büszke vagyok rá, NAGYON. Egy valamit megbántam viszont. Azt, hogy ilyen apát választottam neki. Ez az én kudarcom volt. Mára egyedülálló anya vagyok, mindent a fiamért teszek, csak ezt az egyet bántam meg, hogy ki az apja. Viszont, ha nem az lenne az apja, aki, a babám sem lenne olyan amilyen. Ezzel vidítom magam néha. De sose bántam meg.