Már megint hazudnak? Hogy akarják így, hogy több baba szülessen?
"A miniszter megjegyezte, hogy a megszorítás nem vonatkozik azokra, akiknek már megszületett az első gyermekük. Akik már vállaltak gyermeket, azok jövő május után is elkerülhetik a megszorításokat, ha két évnél kisebb korkülönbséggel jönnek a kistestvérek, akkor utánuk is két évig jár a gyed, akárcsak az első gyermeknél."
Hülyitík a népet? Az, hogy ha gyed alatt születik a kistesó, az még szép, hogy újra feléleszti a 2 év gyed jogosultságot újra, mivel a gyed abba a körbe tartozik, amit úgymondt munkaviszonynak nevezünk, járulékolunk utána. Eddig is így volt, most meg mint vmi nagy kegyet hangoztatják.
És mi van azzal, aki nem 2 év elteltével, hanem a gyes alatt szül? Annak hiába van előzőleg 10 év munkaviszonya, annak nem jár a 2 év gyed, ne akarja ingyenélőként eltartani magát? És akinek orvosilag nem ajánlott 2 éven belül szülni? Azt egy kalat alá veszik azzal, akik eddig alig dolgoztak? Gusztustalan. Hogy akarják így, hogy több baba szülessen?
Igen-igen, csak a gyes nem számít munkaviszonyjellegű jogviszonynak, csak a tégyás és a gyed( na, meg a munka).
A mh-em nekem közölte, hogy vissza se menjek. De ha vissza kell mennem 2 évre doglozni, akkor már 40 leszek...azaz? öregecske :)
Gondolod, hogy ha nem lenne ennyi adó, akkor azt a pénzt, amit így megtakarítanak, majd odaadják a beosztottaknak? Kétlem.
Az a pénz, amiből tejet és kenyeret veszek és kifizetem a tüzifát, az is tulajdonképpen a cégem pénze. :)
A családonként 2 gyerek nagyon ok lenne, ha így lenne/ ha így lesz....
Nem tudom, hogy ha nem lenne a gyed, akkor ki az a család, aki elbírná, hogy 3 évet kiessen valamelyikük a munkából mindenféle juttatás nélkül? Mert bölcsi nincs, így vkinek maradnia kell otthon a gyerkőccel. Bébisziterre a fizetésem nem elég: reggel 6-tól este 7-ig, amíg hazaérek vonattal a városból ahol van esetleg munka ...ez elég sok idő és a szitter erre az időre sok pénz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!