Őszintén! Akik elvetették a babájukat, megbánták? Visszacsinálnák, ha lehetne?

nekem nem volt abortuszom de azért válaszolok ha nem baj :)

mielőtt gyerekem született úgy gondoltam szar dolog de nem feldolgozhatatlan... most, hogy van egy gyerekem, belehalnék ha valamiért el kéne vetetnem majd a kistesót :((((

nagyon sajnálok mindenkit aki rákényszerült, piszok rossz érzés lehet de megértem, sok olyan helyzet van ahol sajnos nincs más megoldás :(

Ha Isten ad nyájat, ad legelőt is! Eddig én mindenben így tapasztaltam, nem érzem magam Istennek, hogy döntsek egy élet fölött, nem csak vallási meggyőződésből, hanem csak józan paraszti ésszel gondolkodva. Aki védekezhetett volna és nem tette, aztán abortált, azt mélységesen elítélem!!! A többi meg nem született babának és anyukájuknak részvétem!

(Én 10 évig vártam a babánkra, nagyon örültem volna bármelyiktek nem kívántkájára )

Kedves utolsó! Az első két mondatoddal egyetértek. DE! Te sem vagy Isten, hogy ítélkezz! A "mélységesen elítélem" szavak nem Isten tetszésére vannak. Ne ítélkezz egyáltalán, az pont annyira nem a mi dolgunk, mint életek felett dönteni! És az Isten, akiről beszélsz, de akit sajnos úgy látom, hogy nem ismersz igazán: Ő MEGBOCSÁT MINDENKINEK, AKI HOZZÁ MEGY, és megbánja, amit tett, és nem vágja senkinek a szemébe, hogy mélységesen elítéllek!

Folytathatnám tovább, de nem akarok agitátornak tűnni, volt idő, amikor nekem is az agyamra ment, ha valaki Istenről beszélt, és totál bolondnak, maradinak néztem...

Mindenesetre van bocsánat mindenki számára, és aki Istent keresi, az meg is találja, hiszen Isten is keresi őt! :)

Pedig a gyilkosság elítélendő!!!

Magát a cselekedetet ítélem el, az embert Istenre bízom!!! Van különbség!!! Jézus is ostorral csapott szét a bűnösök között, mert van, amit nem lehet megbocsátani.

megjegyzem, hogy azt is vallása válogatja, hogy mi számít életnek. Az Ószövetség szerint speciel élet az, aminek az orrában levegő van. Tehát a magzat nem számít életnek. Nem akarok teológiai vitába menni, de csak azért ideírni a kérdésre válaszoló abortuszon átesetteknek, hogy közöld, szerinted I.ten ellen vannak, nos szerintem ez sem egészen a magasztos viselkedési mód.

A kérdésre válaszolva, egyetértek több előttem szólóval. Mi még csak felelőtlenek se voltunk, gyógyszert szedtem, és az az 1% voltam, akinél nem használt. Akkor nem lett volna esélyünk olyan életkörülményeket biztosítani neki, amilyeneket szerettünk volna a gyerekünknek. Közös döntés volt, együtt maradtunk. Évekkel később, már saját döntés után született egy csodás kislányunk, és várjuk az öcsit. Nem bántuk meg. Ha ő akkor megszületik, a lányunknak nem lenne most külön szobája, nem járhatna oda óvodába, ahová most jár. Bár sokszor gondolkodom rajta, jó döntés volt-e, nem csinálnám vissza. Elég volt egyszer végigcsinálni, és tudom, másodszor sem lenne másképp.

17 éves kis hülye voltam, aki nem vette észre a nyilvánvaló hülyeséget...:( Teljes szívemből rábíztam magam a fiúra,hogy ő majd vigyáz, és nem lesz baj. Hát persze...

Meg akartam tartani, ő ódzkodott annak ellenére, hogy mondtam semmi kötelezettsége nem lesz. Már majdnem betöltöttem a 10. hetet mikor kibökte, hogy drogokat használ, lövi magát. Úgy nem mertem vállalni hogy súlyos beteg legyen... Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, igazából attól a pillanattól kezdve addig míg fel nem keltem az altatásból minden teljesen kiesett, gépiesen tettem amit mondtak.

Nagyon bánom, de legfőképp nagyon szégyellem, hogy annyira buta voltam. De abban a pillanatban teljesen felnőtté váltam.

Érzem, hogy kisfiam lett volna, és mikor teherbe estem 5 évvel később, imádkoztam, hogy ne kisfiú legyen, mert nem tudtam volna feldolgozni. Végül született egy csodaszép kislányom, aki lassan két éves, és mindent meg tudok neki adni, amire szüksége van és azon is túl.

De a mai napig eszembe jut a meg nem született kisfiam, gyötör a bűntudat. (én is számolom a születésnapokat, a kiírt időpont szeptember 12.-e volt:()