Tényleg annyira pokol a babával az élet, mint itt írják sokan?

Az én lányom, ha kipihent, egy tündér, álmodni se lehetne jobbat, kedves, nevetős, szófogadó, édes kiscsaj. De ha nem aludt... Az ördög maga. Na ezt születésétől kezdve volt módom megtapasztalni, mert kb két naponta nem aludta ki magát, minden felzavarta, front, hasfájás, fog, utcai zaj, apa tüsszent két szobával odébb, és akkor vége. Amikor éjszaka 4-5 órát üvölt a fáradtságtól, és semmi nem segít addig, míg kb összecsuklik, akkor a hajamra kenhetem, hogy ha meg kialussza magát, egy tünemény. Nekünk például segítség sincsen. Amíg terhes voltam, mindenki ígérte a családból, hogy így meg úgy fog segíteni, aztán 3 éve sehol nem voltunk a gyerek nélkül. A párommal is havi szinten van kapcsolati mélypontunk a fáradtságtól, közben a nagycsalád szerint én vagyok a sz*r, mert el van a gyerek kényeztetve (szerintük simán le kéne sz*rnom, had üvöltsön magának éjszaka, mi meg aludjunk, nem kellene vele annyit foglalkozni, mert nem fog önállósodni... Holnapig tudnám sorolni, mik a vétkeim), sokszor van, hogy pokoli f*sul érzem magam, mert ki vagyok merülve lelkileg meg testileg is. Nem is lesz testvére, mert abba kb belehalnék :D

Az egyik ismerősöm lánya egy napos korától minden éjszakát átaludt, ha jött a foga, akkor is annyi volt náluk, hogy velük aludt, nem volt hajnalig tartó dzsembori sosem. Ott a két nagyi mindig készenlétben, bármit csinál az ismerősöm, az úgy jó, öröm, boldogság, szeretet, mintha valami rajzfilm lenne az életük. Nem irigylem, mert szeretem a gyerekem, úgy, ahogy van, de baromira nem ugyanazt az életet éljük. Ők még akarnak gyereket, hát el is hiszem, hogy be merik vállalni.

Úgyhogy gyerekfüggő, meg környezet függő is.

Mikor megszületett a lányom, besült a felújítás a házunkon, két évre egy 35nm albérletben ragadtunk. Néha úgy voltam vele, hogy a foglyoknak is több jár..

1,5 eves kisfiam ma reggel eppen 20 percet sirt a kanapen fetrengve, toporzekolva, mert nem engedtem, hogy a konnektorba villat dugjon. 🤷‍♀️

Persze van a konnektorban vedo cucc, de akkor sem engedek ilyet.

Es csak 1,5 eves. Egy nap ezekbol sok van.

Nekem a babakor az tok jo volt, de amiota elmult 1 eves, ez a foldi pokol neha. :D Nem mindig, de neha. Es ejszaka meg mindig kel, ez megy 1,5 eve, az ember elfarad, na.

Nem vagyunk egyformak, se a szulok, se a gyerekek, mindenki maskepp eli meg a nehezsegeket, stresszt is.

Nem tudhatod elore mi lesz, de a gyerekvallalas nehezsegekkel jar. Vannak jo es rossz pillanatok, de en is nyilvan imadom a gyerekem, soha nem tudnam azt mondani, hogy visszacsinalnam, mert nem. Csak tud kiborito lenni, igen.

Nekem a babakor borzasztó megélés volt. Kólikás volt mindkét lányom, letehetetlenek, a kialvatlanságot pedig önmagában is kínzásnak éltem meg. A nagy a babakocsit/autót/hurcit is utálta. Ehhez képest én egy kis dacolást (értsd egésznapos vinnyogó ellenkezés és minden "nem"-re hiszti) tök jól élek meg, fel sem húzom magam rajta, néha csak nevetek, hogy most mivaaan. :D

Szóval szerintem nagyon gyerek függő és anya függő is. És nem vagyok egy született gondoskodó anya típus, így nekem az elején a 0-24-es szolgálat nagyon nehéz volt. De van barátnőm, aki az, neki nyilván könnyebb megélés volt. Én ezt a babapúder illatú lepkefingot sosem éltem meg, alig vártam, hogy nagyobbak legyenek, ellenben iszonyatosan élvezem az 1-1,5 év+ kort, amikor már úgy rácsodálkoznak mindenre, kinyílik a világ, totyog, felfedez, stb. Aztán már lehet bandázni, lelkesíteni, játszani, gyűjteni az aranyköpéseit, stb. Valaki meg ettől az időszaktól van kiborulva, mert együtt jár a daccal, a hisztikkel, azzal, hogy már helyet változtat, jobban kell figyelni, foglalkozósabb a gyerek. Illetve máshogy foglalkozós, mint egy baba.

23 eves vagy, becsulendo, hogy ennyit gondolkozol a teman, de boven raersz meg erre.

Nyugi.

Nekem egy barátnőm mondta az első fiamra, hogyha ő ilyen gyereket kapott volna, lehet felköti magát és nem érti, én hogy bírom. És ez nagyon sötéten hangzik, de az tényleg egy olyan időszak volt, hogy bennem sem voltak éppen sokkal szebb gondolatok. Én minden okoskodós barom rokonnak odaadtam, hogy tessék, vesd be a csodatrükkjeidet, ami a bezzeggyerekednél bevált. Aztán egytől egyig rájött mind, hogy ők se tudják jobban. Van az a fajta baba, akivel nem tudsz mit csinálni, sikít, sír és üvölt folyamatosan, meg nem alszik. Az első gyerek első éve után én konkrétan kávézgatva röhögtem a dackorszakon. Vele folyamatosan egyre könnyebb, akármilyen új nehézség is van (3 éves).

A második meg tipikusan az a "beetetős" baba lett, aki után veregetném a vállam, hogy milyen jól csinálom, pedig csak mázli kérdése. Ő eszik, alszik, a fogai csak úgy kinőnek, nem fáj a hasa, vigyorog, egyedül játszik, a mozgása jól fejlődik, odamászik hozzám, odabújik, mindenből ezeket a cuki, édes verziókat hozza. Komolyan egy angyal. Tehát én pontosan tudom, hogy mivel semmi ráhatásod nincs, hogy milyen babát kapsz, az, hogy keserűen vagy boldogan állsz hozzá, az nem egyfajta életuntság, de bárki beleroppanhat egy többemberes gyerekbe. A beteg gyerekbe meg bele se akarok gondolni.

Az ikrek dinamikája pedig alapból más, ők eleve soha nem voltak egyedül és olyan különleges kapcsolat van a testvérek között, ami egy egyke gyereknél vagy sima testvéreknél nincs meg. Ott is fontos a szülő, de a gyerekek alapból abban nőnek fel, hogy mindig van mellettük valaki, és ez pl másképp hat azokra az időszakokra, amikor a babák nagyon ragaszkodnak a szülőkhöz. Hisz ha anya apa épp nem is vesz fel, a tesó mindig ott van.