Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » 6 hónapos babánál normálisak...

6 hónapos babánál normálisak ezek?

Figyelt kérdés
Tudom, hogy minden baba máshogy fejlődik, meg semmit nem lehet ilyen kicsiknel még eldönteni, de aggódok a babám miatt. Majdnem 6 és fél hónapos és sok mindent nem csinál amit elvileg már kellene neki. Pl. nem figyel a nevére, sőt ha játszik vagy valamit figyel akkor simán semmire amit mondunk, mintha egyáltalán nem is hallana (de a hallása tuti rendben, vizsgálták is és egyébként minden zajra figyel egyéb helyzetekben). Sosem volt az a nagyon mosolygós baba, hangosan nevetni párszor hallottuk, akkor is nagyon kellett küzdeni érte. Sokat nyugoskodik meg most is. A kukukcs játékot nem igazán érti vagy nem érdekli, néha elmosolyodik de inkább a kezünket nézi ahogy elhuzzuk a szemünk elől. Forog a hasára 2 hónapja (egyik oldalra többet, emiatt kicsi kora óta volt tornára hordja mert kicsit asszimetrikus, azt mondták tornaztassuk, majd kimozogja, kaptunk gyakorlatokat). A hátára viszont nem fordul, ha hason van egyből meg akar indulni, folyamatosan mozgásban van. Néha annyira felnyomja magát hogy jó nagy koppanassal visszadol de egyből fordul is hasra. Felnyomja magát, negykezlabra, sőt sokszor már a lábait egyenesen is felfelé fenekkel az égnek, ilyenkor is főként az egyik kézen tamaszkodik a másikkal nyúl de egészen magasra is, a masik kezen nem tud ugyanolyan jol tamaszkodni, inkabb csak ha lent van a hasa. Ilyen félig kuszva félig negykezlabrol elrugaszkodva közlekedik (de nem szabalyosan váltott lábbal-kezzel meg) viszont ez már megy 1 hónapja lassan. Felulni, magatol ulni meg nem tud. Szopizik is és lefejt tejet is kap, elkezduk a pureket is, jól eszik, csak közben a nyelvet is nyujtogatja meg. Also két foga megvan, szerintünk jön a felso is mert mindent megrag, tom a szájába, és az ujjával is piszkalja). Nyelvnyujtogatast meg buborekozast csinalja sokat, néha sikongat, nagyon sokat hummog, de olyan klasszikus gagyogas nincs még. Sajnos külföldön élünk, és a gyerekorvosunk az a tipikus, majd jó lesz ne aggodj fajta, egyébként kb. csak oltasokkor találkozik vele, nincsenek statuszvizsgalatok, semmi :( Én szorongós típus vagyok, járok pszichológushoz, mert nagyon sötéten látok mindent. Nem nagyon vannak itt kisgyerekes ismerőseim sem akikkel beszélni tudnék az aggodalmaimrol ezért szívesen vennék bármilyen tapasztalatot. Köszönöm szépen elore is!

aug. 5. 08:43
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
95%
Bànom hogy elolvastam, mert hülye vagy. Olyanokat "kérsz számon rajta", amivel még hónapokig ráér. Érdemes lenne utána olvasnod a fejlődés menetének.
aug. 5. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 A kérdező kommentje:
Igen, tudom, hogy hülye vagyok, ezért kértem itt segítséget, hatha valaki kevesbe hulye mint en. Mivel se gyerekorvossal se vedonovel nem tudok beszélni, és magyar statuszvizsgalati kerdessorbol és nemzetkozi elérhető anyagokból probalok tájékozódni, ahol nagy eltéréseket találtam. Nem kérek semmit számon a kisbabamon, csak szeretném segíteni a fejlődését, ha szükség van rá. Köszönöm, hogy vetted a fáradságot a válaszadasra.
aug. 5. 09:09
 3/25 anonim ***** válasza:
83%
Igen, egyetértek az 1 essel! Szomorú ilyen teljesítmény versenyló mentalitású “anya”, aki úgy írja le a gyerekét mint egy megfigyelt rovart! Hanyinger! Végig se tudtam olvasni !
aug. 5. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 anonim ***** válasza:
36%
2 őt pördül koppan 3 at! 🤮
aug. 5. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 anonim ***** válasza:
63%

Sok esetben a szülőben van valami deviáns, valami “másság” érzet és ezt vetíti a gyerekre. Így lesz egy gyerekből buta, vagy melegnek kikiáltott, mert peldaul apuka meleg es a gyerekében látja ezt, amit elnyom magában!

Ajánlom a pszichológust a számodra, magaddal foglalkozz, mielőtt mást megnyomorítasz a jóindulatoddal; amint mondják, a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve!

aug. 5. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenkinek aki válaszolt, sajnálom, hogy az aggodalmam miatt ilyennek tűnök, úgyis mindegy, mit írok ezek után, már el vagyok konyvelve. Elég nehezemre esett feltenni ezt a kérdést, csak nem tudom massal megbeszelni, ezert probalkoztam itt. Sajnálom, hogy ismeretlenül is ennyire rosszat gondoltok rólam.
aug. 5. 09:29
 7/25 A kérdező kommentje:
5-os válaszoló, járok pszichológushoz a szorongásom miatt, dolgozom rajta, pont azért, hogy ne artsak ezzel a gyermekemnek. Lehet úgy tűnik, de nem áll szándékomban semmit sem számon kérni a babámon, probaltam mindent felsorolni, nem azert mert mindent problemanak gondolok, csak hogy ertheto legyen. Egyszerűen tapasztalatlan vagyok, és maximum annyit tudok amennyit mas babaknal lattam, és mivel itt nagyon nehez meg egy gyogytornat is elintezni, gondoltam pár tapasztalat jól jön. Köszönöm a válaszod.
aug. 5. 09:34
 8/25 anonim ***** válasza:
80%

A gyerek normális!

Szerintem folytasd a pszichológushoz járást! Ez a “minden sötét” minden rossz érzés egy súlyosbodó depresszió tünete!

Lehet ki vagy merülve, próbálj segítseget kérni, hogy aludd ki magad!

Mondom ezt több diplomával, többek közt gyerekpszichológiát es fejlődéslélektant is tanultam

aug. 5. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 A kérdező kommentje:
8-as Köszönöm, hogy válaszoltál. Nem tervezem abbahagyni a terápiát, tudom, hogy nem csak az én erdekem, hogy lelkileg rendben legyek. Biztosan benne van a pakliban az, hogy az interneten próbáltam utánanézni annak, hogy mikor milyen merfoldkovek vannak egy gyermek fejlődésében, valamint az is, hogy nincs gyermekorvosi/védőnői statuszvizsgalat, ahol megnezik, elmondjak hogy minden rendben, vagy hogy esetleg mire érdemes figyelni.
aug. 5. 09:45
 10/25 anonim ***** válasza:
100%
normálisak. használd ki az időt, örülj a babának, örülj, ahogy látod, napról-napra fejlődik. azzal tudod támogatni a fejlődésben, ha boldogan nézed, ahogy egyre ügyesedik – a saját tempójában, mint minden baba.
aug. 5. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!