Végső elkeseredésemben írok. Borzasztó napjaim vannak már. Egyszerűen úgy érzem világgá mennék, sikítanék, sírnék, de nem tehetem meg mert itt van a kisbabám, akit imádok, de furcsán viselkedik. Rettegek. Normális amiket csinál?

Szülők, nagyszülők. Ez most hosszú lesz, de ki kell írnom magamból. Terhességem előtti időszak katasztrófa volt, sikertelen próbálkozások, nőgyógyászati beavatkozások hurcolták meg a lelkem. Majd boldogság következett, terhes lettem! A boldogság nem tartott sokáig, pánikolva vittem végig a terhességet. Ellentéte lettem az embernek, aki valaha voltam. Majd megszületett a gyönyörű kisfiam tavaly októberben. Magamra nem adtam, gyomorideggel keltem-feküdtem. Majd meg bolondultam, nézegettem a gyereket, hogy minden rendben van e vele! Beteg lettem. Egy kiegyensúlyozott, sovány, életvidám, társaságkedvelő emberből egy instabil, duci, pattanásos, zsíros hajú, elhanyagolt, mélabús, társaságot kerülő ember lettem. Ez nem én vagyok. Gyermekemet maximálisan rendeztem/rendezem. Mert bár már magamat nem, de őt mindennél jobban szeretem. Most ezen dolgozok/dolgozunk a családommal, hogy magamat is elfogadjam és tegyek magamért. Pszichiáterhez vittek, muszáj volt. Pszichológushoz kezdek járni augusztustól (most szabin van) állítólag jó a szakmájában. Apukám pedig elvisz Szlovákiába egy igazán jó idős természetgyógyászhoz. Szóval van segítségem. De mégis néha egyedül érzem magam. Mert csak én látok olyan a fiamon ami aggaszt. Látja a többi is, de szerintük rendben van ez így. Én annyira felelős szülő szeretnék lenni, hogy ha valami nem oké vele azt időben észre vegyem és mihamarabb kaphasson fejlesztést. Egyre több a környezetünkben az autista. Ettől félek én is. Egyik ismerős se vette észre. Állítólag nem voltak jelei. Mindig az az ember voltam aki bele mászott minden témába. Munkahelyemen is mindig a maximumot akartam nyújtani, az iskolában is, és az életben is. Ezért a gyerek nevelést is úgy gondolom tudatosan kell művelni. De ha így 9 hónaposra azt mondom, hogy vannak dolgok amik autisztikus tünetek azt mondják, hogy hülye vagyok, mit beszélek össze vissza. Ha pedig 3 év múlva írnám ki, akkor azt mondanák biztos voltak erre utaló jelek, milyen anya az ilyen aki ezt nem veszi észre. Szóval fel teszem a kérdést és remélem tudtok válaszolni. A kisfiam furcsa lett. Nyugodt baba volt. És egyszer csak hopp… érthetetlen módon mint akit kicseréltek. Ha valamit nem ér el ordít, hisztizik. Gondolok itt olyanra ha fel áll az ágy szélénél és nem éri el az ágy közepén lévő plüss játékát például. Ha oda mászik ahová nem szabad, a tiltást teljesen ignorálja. Ha mondom gyere ide nem jön, csak ha pl a mobilom a kezembe van. Természetesen nem én, hanem a mobil érdekli. Ha valamit nem bír, vagy valamit akar, vagy hirtelen nem tud hogy reagálni dolgokra akkor állandóan tapsol, vagy az ujjával a száját birizgálja és brümmög. Mutogatni, integetni nem tud, viszont a tenyerét nyitogatja és nézni valamint szokott körkörös csuklómozdulatokat csinálni. Ha éhes nem akar enni, hanem hisztis majd el múlik jó fél óra és talán eszik valamennyit. Darabos ételt megeszi, de hosszú ideig tart mert sose figyel oda. Ha beszélek neki, van hogy a szemembe néz, de inkább nem. Ha a haján, fülén, orrán bárhol ha van valami és le szeretném venni akkor kapálódzik, sír. Ja és van neki egy mozdulata ami még plussz aggaszt az pedig ilyen rángás, nem kéz, nem láb, egész test. Akik benne vannak ebben, lehetséges, hogy autista? Vagy ne parázzak rá ennyire, és várjam ki még hat az orvosság és a pszichológussal való beszélgetések. Vagy pedig ezek tényleg tünetek? Köszönöm ha tudsz válaszolni.