Jogosan akadok ki?

Leültök és újrabeszélitek. Szerintem teljesen elfogadható, hogy idővel az igények változnak és míg mondjuk gyerek előtt azt gondoltad rendben lesz ez így, mostmár kipurcansz. Én sem tartom normálisnak, ha soha, egy közös hétvége sincs, mindig más a fontosabb, a "hivatás torpedózása" pedig nem másik oldalról érkező kényszernek, vagy sarokbaállításnak kéne hogy legyen, hanem saját belső késztetésnek. Családom lett, gyerekem lett, igényem van arra, hogy minőségi időt töltsünk együtt. Ha ez megfogalmazódik bennem, akkor pedig megpróbálunk megoldást, kompromisszumot találni, ami az egész családnak megfelel. Szerintem az nagyon nagy gond, ha valakinek viszont ez nem fogalmazódik meg a fejében és az sem jut eszébe, hogy esetleg a feleségének is lehet (jogosan) másra is igénye. Nem tudok férfiként tekinteni valakire, aki megtudta csinálni ugyan ezt a gyereket, de amint be kéne állni a sorba és el kéne fogadni, hogy az ő élete is változott, kihátrál és él továbbra is úgy, mint előtte. Az anyuka élete 100%-ban megváltozott, de örüljön hogy az estéket apuka otthon tölti velük? Na nemár...

Itt mindenki azt szokta kérdezni, hogy erre gyerekvállalás előtt nem gondolt a kérdező? De kérdem én miért csak tőle kéne ezt megkérdezni? Én megfordítanám. Ha gyerekvállalás előtt nem is, de utána nem gondolt erre a férjed, kérdező? Amikor látta ténylegesen mivel jár egy baba, mennyire vagy fáradt, mennyire vagy roncs olykor idegileg, nem jut(ott) eszébe, hogy ez rajta is múlik?

A végére a saját példánk.

A férjemnek egy nagyon kényelmes állása volt. 7-kor elment délután 4-5 között hazaért, a hétvégéi szabadok voltak. 2 hónapos volt a babánk, amikortól rendszeresen kiküldetésbe küldték vidékre, ezzel plusz 2-2 órát hozzácsapva a reggeli és esti úti idejéhez, plusz heti 1-2 alkalommal ott is kellett aludnia. Én küzködni kezdtem úgy 3 hónap után, elegem lett, rengeteget vitatkoztunk. Elment reggel 5-kor és hazaért este 7-kor hulla fáradtan. Az esti rutinba még éppen csak besegített, de ha 15-ször keltem éjjel sem várhattam el tőle, hogy ilyen munka és napi 4-5 óra vezetés mellett keljen ő is. Sokszor borultam ki és őszintén lesz*rtam, hogy torpedózom-e ezzel a hivatását avagy sem, én nem egyedülálló anyuka akartam lenni. Ő is elkezdte érezni, hogy ez senkinek nem jó, nem is ismeri kb. a gyerekét, a felesége idegzsába, ő meg nem hoz haza annyival több fizut, hogy megérje ezt csinálni. Kérte a főnökét, hogy tegyék vissza a korábbi helyére, gyerek nélkül belefért volna ez az állandó ingázás, így már nem. Nem tették, hát keresett másik munkahelyet. Fél éves volt a kislányunk, amikor váltott. Visszaálltunk arra, hogy 7-15:30-ig tart a munkaideje, ami mellesleg rugalmas és itt van tőlünk 8 percre, bármi gondunk lenne. Itt is vannak projektek, ami mondjuk évente 2x2 hétig azt jelenti, hogy meg kell nyomni a melót (esténként és hétvégén is), de ez tervezett és abszolút vállalható, nem mellesleg elég busásan megfizetik a túlóráit, nem természetesnek veszik. Én biztos vagyok benne, hogy gyakoroltam nyomást a férjemre a kiborulásaim által, de ő sem tartotta normálisnak, hogy így kell élnünk, így sosem kellett válaszút elé állítanom, hogy döntsön, mi, vagy a munka. Normál helyen normál ember érzi ezt magától is. Pl. nekem nőként két munkahelyem volt. Sejtem, hogy ezt két gyerek után nem fogom tudni fenntartani és már gondolkozunk közösen a férjemmel azon, hogy meddig megyünk el és mikor, milyen formában adom lejjebb a kötelezettségeimet, ha ezt a családunk békéje megköveteli. Pedig imádom mindkét munkámat, a részmunkaidős egyfajta szerelem projekt, de akkor sem lehet soha fontosabb, mint a családom. Az élet folyamatos újratervezés, ezt kéne feldolgoznia a kérdező férjének is.

19. A saját indulatod beszél Belőled, amire biztos megvan az okod, de szerintem nem sínylik meg a gyerekek, ha olyan a szervezés.

Munkahelyemen is szinte mindenki kisgyerekes, sokaknak a párja is eüs, az emberek megoldják.

A karrierizmus szót nem tudom idevonatkoztatni, bizonyos munkaköröknél a váltott, folyamatos műszak az az alap, nem lehet vállalni vagy nemvállalni, az összes kolléga is szeret a családjával lenni, ezért x ügyelet/műszak stb jut mindenkire. Vannak karrieristak a szakmában, legalábbis az orvosok között, de az nem ebben nyilvánul meg, hanem hogy vki csak a "menő" munkákat szereti, törleszkedik, másokat ekèz ilyesmi, hát ez tőlünk nagyon távol áll .

Mentőtisztek pedig jellemzően nem karrierista alkatok, aki az, az pont nem a mentòautókon ül hanem valamilyen vezető irodai pozícióba nyomja magát.

Mi pont a kisemberek vagyunk, szerintem, nem a karrieristák.

19# vagyok. 22# Gyönyörűen megfogalmaztad,amit én is gondolok és ahogy mi is léptünk váltásba.

23# A gyerekek majd akkor fogják,ha felnőnek. Gyerekként nehéz volt így felnőni,de felnőttként visszagondolva érzem,hogy rendesen megsínyledtük ezt mi. Igen,az én eüs kollégáimnak is van gyermeke,de mindegyik váltott utána hiába imádta a pörgést,egyszerűen kivitelezhetetlen a család szempontjából a 12-24 óra,az éjszakázás,stb. Vagy is kivitelezhető,ha te nem szeretnél az élete része lenni a családnak. Akiknek mama neveli fel a gyereket vagy épp apuka. Gyerekem se volt,de még az én szívem is összeszorult amikor videóhívásba beköszönt az esti elalvás előtt a két kisgyereke kollégámnak és mondták neki,hogy anya te mindig bent vagy,anya miért nem vagy itthon velünk este szinte sose. Elsírta utána magát. Na én akkor mondtam,hogy ezt nem. A család az első,utána a munka karrier nekem. Munkahelybe válthatok később is pörgősebbre,de a gyerek életét nem tudom majd visszapörgetni amiből kimaradok. Nem frusztráltság,szimplán önzőnek találom ezt. Azt nem írtam,hogy nem oldják meg. A két ápoló ismerősöm,aki egy helyen van is megoldja a 3 gyereket. Úgy,hogy váltásba dolgoznak és egymást sose látják vagy a gyerekkel együtt nincsenek együtt. Megoldható igen így,csak épp életnek nehéz nevezni. Bár lehet valakinek ez elég így.

Nézd nekem is van olyan kollégám, aki osztályvezető kisgyerekek mellett és este 6kor jár haza.

Én ehhez képest (kórházi) járóbeteg-ellátásba mentem vissza csökkentett munkaidőben, amiben relatív rugalmasak velem. Én sem fogadtam el, pedig hívtak olyan osztályra, ahová korábban szerettem volna bejutni. Ettől még ügyelni kell, szerencsére nem sokat. Du meg ráérek velük lenni, tény, a házon viszont látszik ez.

A mentőtiszt meg csak 12 vagy 24 órás műszakokban tud dolgozni. Az egyik szomszédunk apja itthon volt évekig, még se töltött semmi idô a gyerekkel, az enyémek apja meg vigyáz rájuk két éjszaka közt is ha betegek és tölt is velük időt.

Én értem amit írsz, de szerintem mi a lehető legjobbat kihozzuk a helyzetből. Párom gyerekének az otthoni két szülője (anyja és nevelőapja) is orvos, ráadásul egy másik országban élnek, hidd el, nem könnyen, de minden évben kilogisztikázzuk magunknak a karácsonyt, azt nem mondom, hogy mindig 24én van, de szerintem nagyon jók az ünnepeink. A húsvétot is megoldjuk, sütünk mindent amit szoktak, van tojáskeresés, fogadunk locsoló, festünk tojást.

Az én gyermekkoromban nekem egy fos volt minden ünnep, pedig otthon voltak. Mi megodljuk hogy a gyerekeinknek klassz legyen. Nagyszülői segítségünk meg állandó baby sitterünk nincs (évi 2x járunk moziba akkor vigyáz rájuk 3-4 órát egy lány).

Én nem látom be és nem is fogadom el, hogy ezen múlna az élet. Számtalan nővér, orvos, rendőr stb él a világban, és sokaknak van normális családi élete. A gyerekekre oda kell figyelni, foglalkozni velük, de az egy nagy pozitívum, ha vki tudja hogy a szülők szeretik a munkájukat és a társadalomért dolgoznak, tök büszkék szoktak lenni ránk.

Ez nekem egy kicsit a ló másik oldala, hogy mindenkinek otthon kelljen ülnie mert különben sérül a gyerek. Nem ettől sérül, ebben én biztos vagyok.

28. Hát ma pont arra mondtam nemet, hogy az uram bevállaljon jófejségből egy vasárnapot 😁 de boszorkány is vagyok azóta.

Igen, én is határt szabok néha, de a kérdező meg leírhatatná, hogy dolgozik a férje (pl tényleg egész hétvégére utazik-e el), meg amit még kérdezett tőle egy másik lelkész feleség