Rossz anya vagyok attól, hogy van, hogy hagyom sírni a babát?

Szerintem az 5-6 perc a sok, nem az, hogy nem hagysz ott csapot-papot. A másfél évest sem hagyom sírni ennyi ideig, nemhogy az újszülöttet. A postáshoz kimenni sem tart ennyi ideig, meg a rántást befejezni sem, a fenéktörlés és társai is cakk-pakk megvannak ennyi idő alatt, a nagytestvér biztonságba helyezését is letudom rövidebb idő alatt, szóval nekem ez a fura, hogy az 5-6 perc az a "kényelmesen, ráérősen kevergetem a rántást, elmosogatom az edényt, még fényesre is sikálom, lepöckölök pár porszemet a vállamról, aztán lassan, nyugalmas mozdulatokkal megyek az amúgy már kétségbeesetten sírva zokogó babámért". Ez így valóban nem szimpatikus, és bár nem a jó anyaság fokmérője, én valóban nem érzem helyesnek ezt. De ha ez tényleg így van, akkor az, hogy a gyerek az első, az nálatok egyszerűen nem igaz. Ami amúgy nem baj, nem feltétlenül lesz ettől traumatizálva meg nem leszel te sem rossz anyja, csak másképp priorizálod a dolgokat, amivel adott esetben nem fog mindenki egyetérteni. Ez ilyen, nyilván sok mindennel nem ért egyet nagyon sok mindenki, amit én csinálok sem mindig tetszik másoknak, szóval mindenkinek nem tudsz megfelelni úgysem, akkor már legalább saját magadnak felelj meg.

Egyébként én a "minden nyekkre felveszem a gyereket" dolog híve vagyok, és bármennyire is kimerítő nekem anyaként, 2 gyerek van már, akiken azt látom, hogy ez nekik inkább előnyükre válik. A nagy már óvodás, visszahallom az óvónőktől is, a játszótéren én is látom, hogy mennyire jól kezeli a társas szituációkat, mennyire magabiztos, milyen könnyedén veszi az akadályokat, mennyire könnyen dolgozza fel a csalódásokat, a stresszt, mennyire nem hisztis/dacos a korosztályához képest, stbstb. Nyilván ebben van hozott személyiség is, de az örökölt dolgokra lehet ráerősíteni, meg lehet ezeket elnyomni.

Egyébként én tovább próbálkoznék a helyedben hordozókendőkkel, akár menjetek el közeli hurciklubba is, ahol többfélét kipróbálhattok, segítenek szakértők ötletelgetni is, mi lenne nektek a legjobb, mert őszintén szólva nekem életmentő volt még az első gyereknél is, de amikor a kicsi megszületett, akkor gyakorlatilag nem tudtam volna létezni nélküle. Szóval szuper dolog, hatalmas segítség lehet a mindennapokban, érdemes ezzel próbálkozni.

Sajnos vannak olyan szülők is, akik mihelyst megszületik a gyerek kijelentik, nekik szükségük van a magányra, a ketten töltött időre.

Hagyják sírni a babát, este ha sír ha nem ott hagyják a szobában, majd elalszik alapon.

Van akinek elalszik tényleg sírás nélkül, van akinek álomba sírja magát a baba.

És a szülők örülnék, hogy milyen ügyesek voltak, hogy így sikerült raszoktatni a gyereket az elalvás rá.

De ezt NEM rád értem kérdező.

Azért amit te csinálsz, nem ilyen drasztikus, de NEM is a legjobb.

Hagyd a francba a takarítást, a főzést.Most a baba az első, az ő igényei az elsők.

Aki szerint nem így van, mert szoknia kell a sírást, annak gyereket sem kellett volna valallnia.

Szerintem gyerekkel az egész élet priorizálás. Én azt nem tartom normálisnak, ha mindig mindenben a gyerek az első és azt sem, ha nem. Vagyis részemről valahol az arany közép van rendben.

Pl. nem folytatom a porszívózást, ha hallom, hogy a gyerekem sír, vagy a mosogatást, mosás bepakolást, ezek tökre ráérnek. Ha éppen elkezdtem a kaját, akkor is elzárom, odébbrakom és megyek a gyerekhez. Én sosem tudtam volna nyugisan főzeléket rántani miközben ordít az újszülöttem a háttérben, de ha pont jön a postás és akkor kezd üvölteni, akkor kilépek a postáért, mert azt a fél percet valóban kibírja és inkább ez, minthogy be kelljen mennem az értesítővel a postára. :) Nyilván ha éppen a wc-n ülök is befejezem a dolgomat, de nem keltetem még 20 percig miközben a telefonomat nyomkodom (bár ez felénk inkább férfi szokás), pláne ha hallom, hogy a gyerek sír közben.

Nálunk már két gyerek van. Így már köztük is priorizálni kell, ha akarom, ha nem. Éppen ezért nem gondolom, hogy rossz anya vagy, mert ez nálunk már az élet velejárója, de alapvetően egy házimunkát sem gondolok fontosabbnak, mint a gyerekeimet.