Fél ellátni a saját gyerekét - mit kéne tennem ebben a helyzetben?
Imádja a fiát, ebben nem kételkedem.
De egyszerűen nem akar olyan, szerintem alapvető dolgokat megcsinálni, mint öltöztetés, pelenkázás, etetés (hozzátáplálás), fürdetés.
Nem arról van szó, hogy ezeket neki kéne mindig csinálni, hanem rutinosan kéne menjen. De nem.
Hetekig ígérte, hogy lefürdeti, folyton halogatta. Egyszer aztán nagy duzzogva nekiállt, katasztrofális volt. Látszott, hogy sík ideg, a gyerek is ordított. Direkt nem kotyogtam bele, ne az legyen, hogy minden csak úgy jó, ahogy én csinálom.
Ha ki is cseréli a pelenkát, simán hagyja egy szál bodyban hűvös szobában reggel, mert ő nem tudja felhúzni rá a nadrágot. De este, ugyanennyi fokos szobában meg parázik, hogy a gyerek megfázik hálózsákban, miért nem kapcsolunk hősugárzót...
Az etetéstől megint elzárkózik. Pedig az első hetekben, mikor tápszeres kiegészítés kellett, ki is tudta keverni, meg is etette vele. De az, hogy most pépet kanállal adjon neki, vagy akár csak etetőszékbe tegye, nem. Ha mégis ráveszem, megint a duzzogás, ideges mozdulatok, síró gyerek.
Azzal védekezik, hogy ő fél. Fél fürdetni, mert mi van, ha vízbe kerül a feje (stabilan ül a fiunk, amikor egyetlen 1x fürdette, tényleg el is borult, de nem is érte víz a fejét, gyorsan felültette), fél etetni, mert mi van, ha félrenyel.
Fogalma sem lenne, mit adjon a gyerekre, ha kiviszi.
Én meg utálom ezt a helyzetet, mert szó sincs arról, hogy én akarok mindent kontrollálni, ő az, aki minden felelősséget rámtol, és kész. Ha nyaggatom vele, én vagyok a rossz.
Aztán azzal jön, hogy Xy mondta neki séta közben, mekkora nagy dolog, hogy ő elviszi sétálni a fiát, bezzeg az ő férje.
Azért nem hiszem el, hogy manapság már az apukáknál ez ekkora csodaszámba megy, hogy piedesztálra kell emelni érte.
Mindig azt mondom neki, hogy én attól tartok, ha velem valami történne, pl. kórházba kerülnék, a gyerek éhezne, megkoszosodna, de még felöltöztetni sem tudná. Ez pedig elég reális félelem a részemről.
De ezt is elhárítja: "Mi történhetne veled?"
válasza:
válasza:1-es vagyok.
A férjed nem fél, hanem nem akarja ellátni a babát, vannak ilyen férfiak, úgy gondolják, hogy ez egy női feladat. Vagy elfogadod, vagy otthagyod.
#21
A családját inkább hagyjuk. Nagyban köszönhető nekik, hogy szorongó gyerek, kamasz, majd felnőtt lett belőle. Ha rajtuk múlik, életben sem lenne. De azzal nem leszek előrébb, ha őket okolom.
#22
Nem az a fajta, aki szerint van férfi vagy női munka. Minden feladathoz így áll, ami kihívást jelent. Megfutamodik, áthárítja.
Ez van.
Ha majd végképp megunom, úgyis az lesz, hogy lelépek a gyerekkel együtt. Valószínűleg semmivel sem lesz több problémám, sőt. Most besokalltam rá megint.
válasza: válasza:Nem értem. Leírásod alapján ismered 13 éve, tudod, hogy ilyen, hogy pszichés problémái vannak, mégis vele vállaltál gyereket.
Már 11 vagy 9 vagy 7 éves is otthagyhattad volna mást keresni. De döntöttél úgy, hogy így is kell a gyerek, akkor mi a kérdés, mi s probléma?
válasza:#2 vagyok
A tápszert véletlen írtam, mert a kislányom tápszeres, úgy gondoltam, hogy tejet/tápszert.
A fűtésre pedig hősugárzót gondoltam, tudom, hogy a társasházakban még nincs fűtés. Itt is magamból indultam ki, mert nekünk van olajradiátorunk, hősugárzónk meg fűtő funkciós klímánk is 😳☺️
Elolvastam amiket írtál és tényleg nem könnyű a helyzet.
Vannak olyan problémák, amik sima együttélésnél nem okoznak akkora gondot, nem válóokok, de gyerekkel már teljesen más a helyzet.
Iszonyú sokan válnak el a gyerek 1 éves kora előtt, mert úgy gondolják, h eddig is minden gondot meg tudtak oldani, ezután is meg tudnak majd.
Aztán jön a valóság.
#3 -nak meg csak azt tudom mondani, hogy a pasas ugyanúgy kényszeríti az anyukát. Mert ha nem fürdeti meg vagy nem öltözteti fel, akkor ki fogja megcsinálni? A szomszédnéni? Nem. Az anyuka. Gyakorlatilag az apuka rákényszeríti anyukára a teendőket. De ha anya próbálkozik ezzel akkor szemét? Mi ez a kettős mérce?
Egyébként ha tényleg gondot okoz egy nadrág felhúzása, akkor tényleg beteg a férjed és el kell döntened, hogy akarsz-e gyereket nevelni egy beteg emberrel, aki nem tud neked segíteni.
Mert lehet h 13 évig működött a kapcsolat, de ezután már nem.
Vagy összeszedi magát, összeírjátok a feladatokat, elvárásokat és nekiáll végre apa és társ lenni.
válasza:Nem "fél", hanem magasról szrik az egészbe, csak azzal, hogy behazudja, "fél", nem szedi le róla senki a keresztvizet.
Ennyi a bitang nagy helyzet. Nyugi: nem változik majd, ugyanúgy nem fogja érdekelni a saját gyerekének az ellátása.
válasza:Mondjuk számomra félelmetes, hgoy egy súlyosan beteg embernek szülsz, aztán csodálkozol, hogy nem érdekli a gyereke.
És ezt majd megint ki szívja meg? A gyerek, mert két inkompetens hozta össze őt.
Gratula - írom ezt egy mentálisan beteg anya gyermekeként.
Igazán remek életem volt, míg végre el tudtam költözni - mondanom sem kell, egyikre sem nyitom rá az ajtót.
Szorongása van. Ez elég gyakori pszichés probléma, csak a többség diagnózis nélkül él vele, kezeletlenül. Nem akarom elbagatellizálni, de ez mégsem skizofrénia vagy bipoláris depresszió, amit inkább nevezhetnénk súlyosnak. Ismerem a pontos diagnózisait.
Ami pedig a legfontosabb, legalábbis az én számomra: tesz érte, hogy jobban legyen, szakemberhez jár, hogy javuljon a helyzet. Ami az elmúlt 2 évben, mióta ehhez az orvoshoz jár, határozottan javult. (De a gyerekünk érkezése új helyzetet teremtett.)
Ez nem mondható el az 1 millió alkoholista ember országában, tele alkohol- és nyugtatófüggő, mérgező szülőkkel, akik nemhogy nem kérnek segítséget, el sem ismerik, hogy problémájuk van.
Ennek ellenére ők (diagnózis nélkül) vígan nevelhetnek gyereket, ők teljesen rendben vannak a társadalom szemében. Vagy azok, akik nem élnek ilyen szerekkel, csak szimplán a feldolgozatlan gyerekkori traumáik, rossz családi mintáik miatt örökítik tovább a problémáikat, malipulatívak, irányításmániások, stb., de segítséget szintén nem kérnek, totális tagadásban vannak. Ebből van rengeteg. Őket sem kéri senki számon, hogy mertek gyereket vállalni, hogy mertek családra vágyni.
De mi inkompetensek vagyunk, mi tönkretesszük a fiunk életét. De csak mi, mert megírtam őszintén, mi a helyzet a férjemmel.
Nem, másnak nem akartam volna szülni. Így döntöttem, az én felelősségem, amit vállalok. Ha majd a fiam veti egyszer a szememre, miért kellett megszületnie, akkor tényleg mocskosul szégyellni fogom magam, mert az azt jelenti, nem sikerült, amit akartam. Nem lett boldog ember.
Az pedig nem igaz, hogy a férjemet nem érdekli a gyereke. Imádja, szereti, függetlenül a problémáitól, amik tagadhatatlanul vannak.
válasza:"Ennek ellenére ők (diagnózis nélkül) vígan nevelhetnek gyereket, ők teljesen rendben vannak a társadalom szemében"
????
Egyáltalán nincsenek rendben ők sem a társadalom szemében, ezzel felesleges védekezni.
"Így döntöttem, az én felelősségem, amit vállalok"
Akkor minek ez a kérdés? Akkor miért hisztizel a férjed viselkedésén? Minek írod, hogy majd elválsz, így mi értelme volt pont vele családot alapítani?
Az a nagy büdös igazság, ami lejön az írásaidból is, hogy eleged van már, besokalltál, hogy ilyen balf*sz szerencsétlen semmirevaló a férjed, aki egy nadrágot nem bír ráadni a saját gyerekére, ami amúgy tök érthető, csak most fàj szembesülni azzal, hogy te választottad ezt, meg hogy ennek következménye lesz a gyereked mentális fejlődésére is.
Amúgy a szomszédomra hasonlítasz, mindig előadja, hogy szereti a kisgyerekét, a felesége előadásából meg tudjuk, hogy minimálisat foglalkozik vele, soha nem pelenkázta, öltöztette, fürdette, teljesen kivonja magát az ilyenek alól, mert nincs kedve ezekhez. Mondjuk, én se láttam soha kettesben bármit csinálni a saját gyerekével, még játszani sem, gondolom a férjed is ilyen lesz, majd nem foglalkozik később sem a gyerekkel, mindenféle ürügyre fogva, csak szavakban szereti.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!