Fél ellátni a saját gyerekét - mit kéne tennem ebben a helyzetben?
Imádja a fiát, ebben nem kételkedem.
De egyszerűen nem akar olyan, szerintem alapvető dolgokat megcsinálni, mint öltöztetés, pelenkázás, etetés (hozzátáplálás), fürdetés.
Nem arról van szó, hogy ezeket neki kéne mindig csinálni, hanem rutinosan kéne menjen. De nem.
Hetekig ígérte, hogy lefürdeti, folyton halogatta. Egyszer aztán nagy duzzogva nekiállt, katasztrofális volt. Látszott, hogy sík ideg, a gyerek is ordított. Direkt nem kotyogtam bele, ne az legyen, hogy minden csak úgy jó, ahogy én csinálom.
Ha ki is cseréli a pelenkát, simán hagyja egy szál bodyban hűvös szobában reggel, mert ő nem tudja felhúzni rá a nadrágot. De este, ugyanennyi fokos szobában meg parázik, hogy a gyerek megfázik hálózsákban, miért nem kapcsolunk hősugárzót...
Az etetéstől megint elzárkózik. Pedig az első hetekben, mikor tápszeres kiegészítés kellett, ki is tudta keverni, meg is etette vele. De az, hogy most pépet kanállal adjon neki, vagy akár csak etetőszékbe tegye, nem. Ha mégis ráveszem, megint a duzzogás, ideges mozdulatok, síró gyerek.
Azzal védekezik, hogy ő fél. Fél fürdetni, mert mi van, ha vízbe kerül a feje (stabilan ül a fiunk, amikor egyetlen 1x fürdette, tényleg el is borult, de nem is érte víz a fejét, gyorsan felültette), fél etetni, mert mi van, ha félrenyel.
Fogalma sem lenne, mit adjon a gyerekre, ha kiviszi.
Én meg utálom ezt a helyzetet, mert szó sincs arról, hogy én akarok mindent kontrollálni, ő az, aki minden felelősséget rámtol, és kész. Ha nyaggatom vele, én vagyok a rossz.
Aztán azzal jön, hogy Xy mondta neki séta közben, mekkora nagy dolog, hogy ő elviszi sétálni a fiát, bezzeg az ő férje.
Azért nem hiszem el, hogy manapság már az apukáknál ez ekkora csodaszámba megy, hogy piedesztálra kell emelni érte.
Mindig azt mondom neki, hogy én attól tartok, ha velem valami történne, pl. kórházba kerülnék, a gyerek éhezne, megkoszosodna, de még felöltöztetni sem tudná. Ez pedig elég reális félelem a részemről.
De ezt is elhárítja: "Mi történhetne veled?"
válasza:
válasza: válasza:De a kérdező írja, hogy pszichiaterhez jar, mert masban is betegesen parás.
Kérdező, ő beteg. Itt nem fogsz megoldást kapni. Orvossalkell konzultálni.
válasza:Az a baj, hogy nem akarja. A ferjem is felt kezdetben, illetve a mai napig vannak dolgok azert, amiben nem biztos a 6 honapos kisfiunkkal kapcsolatban.
De o ilyenkor kerdez, en elmondom, megcsinalja. Nem csinalom meg helyette es nem is varja el.
Köszönöm a sok választ!
Igen, tudom, hogy beteg, de ettől még nehéz.
Az a baj, az én férjem nem kérdez, ha valamit nem tud, inkább nem csinálja. Mindenben ilyen. Én totál az ellenkezője. Akármi van, addig nem nyugszom, amíg meg nem oldottam. Ő meg a "tessék, megpróbáltam, nem megy".
Kívülálló meg biztos azt hiszi, na, én vagyok a kontrollmániás házisárkány, akinek csak úgy jó minden, ahogy ő csinálja, ezért szegény férje inkább nem is csinál semmit.
Nagyon remélem, a fiunk nem lesz ilyen, mint ő.
válasza:De nem értem, mit akarsz tenni, ha beteg, járasd másik pszichiáterhez, másik gyereket meg ne vállalj vele.
Amúgy szerintem szimplán hülyének néz, nincs kedve megcsinálni és tudja, hogy Te úgyis meg fogod.
válasza:A férjed vagy hülyének néz,vagy tényleg ennyire bamba,vagy szarik a gyerekre .
Bármelyik is áll a háttérben,nemnormalis egyik sem
Keressen fel szakembert
válasza:#18
Leírom őszintén. 13 éve vagyunk együtt. A problémái ellenére vágytunk gyerekre régóta. Évekig küzdöttünk érte, igazából ez erősítette fel nála a legtöbb problémát (a szorongást főleg). Én sem voltam a topon.
Volt, amikor le is gyártottam olyan magyarázatot, hogy talán okkal nincs gyerekünk. Évekig tagadásban voltunk ("nem is kell gyerek"), szinte megkeseredtünk.
Ez idő alatt ő járt pszichológushoz, aki nem segített a problémáin, csak meghallgatta. Aztán találtunk egy jó pszichiátert, mivel a problémája már bőven annak a kompetenciája volt. Ekkor egyértelműen javulni kezdtek a dolgok.
Ez idő tájt szántam rá magam, hogy mégis megpróbálnám a lombikot. Én is jártam pszichológushoz. A második beültetés sikerült.
Igen, tartottam tőle, mi lehet ebből, milyen hatással lesz a szorongására a baba érkezése. De hogy emiatt lemondjak végképp az anyaságról, hogy legalábbis meg se próbáljuk a lombikot, erre akkor nem voltam hajlandó.
Vagy csak emiatt elválni, és újrakezdeni. Mert egyébként a szorongását leszámítva, ami egy betegség, a férjem nem rossz ember. Nem agresszív, nem iszik, szeret engem. Sosem tagadta a problémáit, mint sok férfi, aki hajlandó sem lenne szakemberhez menni. Ha ilyen lenne, nem lennék vele, ez biztos. Mert akkor nincs remény jobbra várni. Így volt, van. Csak sokszor rohadt nehéz.
34 vagyok. Mire vártam volna, 8 év meddőséggel, ha anya akarok lenni? Így sem remélhettem, hogy sikerül.
Nem bántam meg, hogy így döntöttem. Több gyereket meg sosem akartam, mint 1.
válasza:De ha már akkor is ilyen szorongó volt a férjed akkor sejthetted,hogy nem lesz éppen könnyű.
Mégis mi a kérdés.
Járjon a férjed pszichológushoz továbbra is,és legyél vele türelmes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!