Ki mikor fúratta ki a babája fülét? Hogy viselte?
4 évesen.
Én nem akartam,de mivel a lányom kérte,mert az oviban mindenkinek volt fülbevalója,elmentünk és megcsinaltattuk neki.
Nem tudom miért de az egyik lyuk folyamatosan begyulladt neki(szerintem rossz helyre volt szurva vagy nem tudom)ki kellett venni neki a fülbevalót,és be is nolt a lyuk.
Már 9 éves és a napokban mondta,hogy újra meg kéne próbálni,hátha most jó lesz.
Minél hamarább szeretném, amikor még nem emlékszik rá, s ellenkezni se tud.
Láttam már olyat, hogy a gyerek saját akaratából akarta, de az első szúrás után hírtelen úgy meggondolta magát, hogy a másik füléhez alig tudták lefogni.
Más az, hogy csak tudja, hogy neki fülbevaló kell, más mikor tudja is, hogy az 2 szúrást jelent, s más mikor már érzi is.
Aztán ha majd nem akar fülbevalót, nem tesz.
Nem fúrattuk ki, most 2 éves. Sokat gondolkodtunk rajta, de végül így döntöttünk. A környezetemben túl sok negatív példa is volt, begyulladt fül, kiesett fülbevaló (ijedtség, hogy vajon megette-e a gyerek stb). Nyilván nem mindenkivel történik ez meg, sőt, de én nem akartam megadni ennek az esélyét. Én sem hordok fülbevalót, egy évben egyszer-kétszer teszek, ha valami esemény van. Nekem újszülött koromban tettek, egész gyerekkoromban volt, később én döntöttem úgy, hogy nem szeretném viselni, zavar. A lányom ajándékba kapott fülbevalókat, eltettem. Majd ha szeretné később akkor lesz :)
Most várjuk a húgát, neki sem fogjuk kifúratni.
"Láttam már olyat, hogy a gyerek saját akaratából akarta, de az első szúrás után hírtelen úgy meggondolta magát, hogy a másik füléhez alig tudták lefogni"
Talán akkor nem is kéne lefogni? Ez nem egy oltás, hogy muszáj megkapnia, ha hisztizik, ha nem.
42 eves vagyok, kiskoromban volt utoljara fulbevalom, azota is ruhellem, 38 eve NEM volt benne, es azota sem forrt ossze, ellenben folyamat begyullad !
Na, ezt az orok eletre megmarado kellemetlenseget nem kivanom a gyerekemnek, nem csonkitom meg onkent, hanem majd ha o keri.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!