Segítség a nagyszülőktől, vagy külsős segítő felfogadása?
4 hetes a kisbabánk, és hát eléggé belecsöppentünk a mélyvízbe... :D
Nyilván tudtuk, hogy változni fog az életünk, de azt érzem, hogy kimerültem teljesen, hetven fele van a fejem, bármibe kezdek, befejezni nem tudom.
3 hétig a férjem nonstop itthon volt velünk, úgy még valamennyire jó volt. De a múlt hét az totál káoszra sikerült.
Péntek-szombat nem volt itthon, mert konferencia miatt elutazott, anyukám jött át itt aludni, segíteni a baba körül, nekem társaságnak.
Nagyon jól jött, azt kell mondanom.
És mikor meséltem a férjemnek, hogy mennyire jó volt, hogy itt volt "állandóra" anyu, ő javasolta, hogy miért nem veszünk fel valakit, aki segít a pici körül, megcsinálja a kisebb házimunkákat is stb. Kb. mint külföldön az au pair, olyasmire gondoltunk először.
De közben ott van az is, hogy régen én akkor is olyan kellemetlenül éreztem magam, ha úgy voltam itthon, hogy a takarítónőnk jött (mióta full time-ban itthon vagyok, nem jár, csak havi egy nagytakarításra)...
Mármint ő takarított körülöttem, én meg olvastam, tanultam épp és fura volt az egész nekem. Félek, hogy most is ez lenne, hogy ő elvan a babával, én meg elvonulok pihenni, vagy home spa-t csinálok a fürdőben és mégsem tudom elengedni magam.
Ezért jutott eszembe anyukám. Hogy amíg bele nem rázódunk a szülőségbe, odaköltözhetnénk. A picinek van ott is szobája, az én régi szobám mellett. Az külön emeleten van, van saját nappali rész, hozzátartozó fürdőszoba, nem zavarnánk senkit. Mikor anyukámnak ma felvetettem, nagyon lelkes lett az ötlettől.
Én szívesen mennék, megnyugtatna a helyzet, de nyilván ez nagyon átmeneti megoldás, nem tervezünk ott lenni éveken át. És félek, hogy mi van, ha ez sem fog segíteni rajtam, mi lesz, ha ott sem jövök bele a dolgokba még jobban?!
Szóval a kérdésem, hogy a helyemben ti melyik megoldást választanátok?
Pár hét, hónap anyukáméknál, vagy állandó segítség itthonra?
válasza:#5: "Akkor költözz anyuhoz. Csak akkor ne amiatt sírj pár hét múlva, hogy anyád rátok telepedett."
Nem ő fog sírni, hanem a férjének lesz elege ebből és szépen kihátrál a kapcsolatból. Az anyává lett kislány pedig anyukája szoknyáján éldegél tovább.
És nem érti, mitől ment tönkre a kapcsolata.
válasza:Olyan kérdéseket teszel fel, amire szerintem még a jóisten sem tudja a választ.
Nyilván függ attól, mikor lesz valamiféle napirendünk, mikor alszik jobban a pici éjjel, mikor nem pánikolok be (NEM SZÓ SZERINT!), ha sírni kezd valami miatt.
Anyukáméknál nagyon nagy a ház, kb. olyan lesz, mintha külön lakásban lennénk. Nem fogunk zavarni, ők sem minket.
Férjem pedig nem fog emiatt semmiből sem kihátrálni, mert tudja ő is, ez egy elég nehéz és emberpróbáló időszak, valamint anyukámékkal szeretik egymást kölcsönösen (és mint írtam, édesanyám nem az a fajta, aki ne érezné a határokat, vagy ne tartaná tiszteletben másnak a magánéletét).
Kérdeztem, hogy ő erről mit gondol, mert nyilván először neki mondtam el, azt mondta, hogy nem zavarná, mert nem egy 2 szobás panelba mennénk, ahol reggel sor állna a wc előtt és a konyhában hárman már nem férnénk el. Valamint érzi ő is magán, hogy bizony jó jönne egy kis extra segítség.
válasza:Amúgy az megvan,hogy az anyák 90%-a nem roham anyucohoz szülés után?
Négy hetes a gyerek és te nem alszol négy hete.
Szegény🙄
Már most fuuulllraaaa kivagy.es hol van még a vége 🤣🤣
Igazából velem a kórházban is ott lehetett végig a férjem, én a benti létet kis túlzással át is aludtam, ő csinált a lányunk körül mindent szinte.
Meg amíg itthon volt, akkor is inkább ketten voltunk a picire, ha jött is valaki, inkább csak látogatóba, nem segíteni.
De félek, hogy ennek így nem lesz jó vége, a kimerültség senkinek sem jó.
Emiatt kezdtünk el valamiféle megoldáson gondolkozni.
válasza:Nem döntöttünk, de az biztos, hogy a jelenlegi helyzet nem fog maradni.
Az számomra nem válasz, hogy a nők 90%-a egyedül oldja meg és hogy majd biztos én is belerázódok, fogjam fel, hogy anya lettem és mostantól ez az élet... Nem, nem szeretnék még hetekig, hónapokig így élni, mert nem érzem jól magam, kimerült vagyok, tegnap ennek majdnem tragédia is lett a vége (ezt nem szeretném részletezni).
Imádjuk a kislányunkat, megteszünk érte bármit, de nem hiszem, hogy attól lesz jó anyuka valaki, ha saját magát teljesen feláldozza és ő maga már nem lesz szempont egyáltalán.
Igen, nem megy elsőre egyedül, ez van, engem nem zavar és nem is érdekel, hogy "de bezzeg mások...". Ez a mi családunk, nem másoké.
válasza: válasza:Mikor feleségem hazajött a kórházból, másfél napig volt itt anyósom, akkor is azért, mert nekem pont egy 24 órás gyakorlaton kellett részt vennem. Én hazajöttem kedd reggel, délig aludtam, anyósom elment délután. Utána ketten mindent megoldottunk. Aztán két héttel később mentem vissza dolgozni és a feleségem egyedül csinálta tovább.
Pár évvel később ugyanezt úgy, hogy már ott volt egy kis óvodás is.
Nem gondolom, hogy különleges képességeink lennének, csak egyszerűen tettük a dolgunkat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!