Újszülött babával családhoz költözni, mit gondoltok?

Szerintem is ha érzed,hogy gond van kérj segítséget szakembertől,illetve a szüleidtől is nyugodtan. Nagyon is szép és jó,hogy így átlátod,hogy bizony szükség van rá. Babyboom-nak igaza van,,hogy bizony eldurvulhat segítség nélkül, sajnos. Én a munkahelyemen láttam pár elég durva szülés utáni depressziós esetet,ahol már tényleg akaratlanul a baba is megszenvedte,osztályra kellett felvenni őket és odafigyelni rájuk,tehermentesíteni a szülőt,stb. Viszont ők már tényleg nagyon durván benne voltak. Mindenképp menjetek,ha úgy érzed és mellette kérj segítséget is. Férjedre tudsz számítani? Rendbe lesztek és utána újra külön tudtok költözni.

Én megértrm a kérdezőt, ha a férjem nem itthonról dolgozna, belehülyülnék hogy egyedül vagyok késő délutánig egy babával, család messze , nincs olyan hogy beugranak meglátogatni. Megterhelő egyedül. Kerj segítséget nyugodtan, a családtól akár, végül is az a lényege hogy össze kellene tartani szükség esetén. Tudom, van akinek a világvégén dolgozik a férje, mégis elvan..

33-as én bármennyire szeretem a gyerekem, és majd az unokám fogom,NEM akarnék velük élni(nyílván a kérdező esete más,és igen nevelném az unokám simán addig míg a menyem meggyógyul)És nem lennék egy rideg csak karácsonyi meg facebook nagyi,simán mennék érte az oviba, tanulnék is az unokámmal,főznék is rájuk ha az segítség lenne,DE mindenki éljen a saját otthonában,takarítson ahogy neki jó,éljen a hobbijának,hallgasson olyan zenét amit szeret,stbstbstb.És mondjuk én el sem tudnám képzelni,hogy apám csak saját szakállára belepiszkálna a gyerek szobájába.Pont eleget küzdünk még így külön is, hogy NE szóljanak bele mindenbe,ha anyámon múlna azt is eldöntené,hogy milyen bugyit vehetek fel 47 évesen.Az én anyám pl soha semmit nem segít, és ez azért van mert nem hagyom neki.kb 10 éve beleestem abba a hibába,hogy hagytam,hogy segítsen valami házimunkába,gondolván, hogy így fontosnak érzi magát,hát utána hallgathattam jó 1 évig, hogy 37 éves koromra még mosogatni sem tanultam meg,és micsoda szégyen,hogy neki kell csinálni,illetve telefonba a különböző végtelenített mosogatási praktikákat.Ha elmegyünk nagyritkán hozzá, és mondom neki,hogy játsszon a gyerekkel, 10 perc múlva megunja, hogy velem akar beszélgetni, hogy még őt is szórakoztassam.De nem beszélgetni akar átlagos dolgokról, mint pl anyósom,hanem okoskodni, átszervezni,beleszólni,megoldani ott is a "problémát" ahol nincs.Hamarabb mennék anyaotthonba ha bármi történne,minthogy vele éljek.Anyósom 80 éves,nagyon jó nagyi, nyílt,egyenes,lehet vele "élvezni" az életet,független,és ő is a különélés híve.De pl süket,és nem akar hallókészüléket hordani, ez azzal jár hogy még a földszinten is simán lehet hallani ha tévézik.Szereti a jó ebédhez szól a nótát, mi meg nem,ha együtt élnénk,kinek kéne engedni?Így ha mikor ott vagyunk nem hallgatja, de ezer más alkalomkor hallgathatja.Az együttlakásnál valaki mindig nyel,csak lehet nem mondja ki.Ahol 2 vagy annál több ember van, ott mindig van valaki aki másképp gondolja.(csak nem mondja ki,mert pl konfliktus kerülő)Jah, és a másik,hogy a férjem lés a gyerek, anyám és a férjem anyám és apám én és anyám,között napi szintű állandó veszekedés volt/van,és nagyon nagyon elegem van már abból, hogy csitítsam, békítsem az embereket,nagymama koromra, nyugit és békét,csendet szeretnék,mert már most baromira el vagyok fáradva, és kb még 20 év mire a gyerekem elköltözik és családot alapít.És az öregkori terveim között van, hogy megtanulok jógázni, és hegedülni mert végre lesz időm és lehetőségem rá.És lehet,hogy sz@r-nak nézel, de normál hétköznapi helyzetbe, ha a szülei egészségesek,én nem akarom nevelni az unokámat,mert arra lennének a szülei.

34, az első mondatig jutottam. Tudod miért? Mert az TE vagy. Mi mások vagyunk. A kérdezőnek is csak adtam egy ellenpéldát. Nem ördögtől való, ha a család összetart és együtt lakik. Mindenkinek más az ideális.

Ahány család, annyi élethelyzet. Én átmenetileg élnék a lehetőséggel, de hosszútávon semmiképp sem hoznám anyáék fejére a gyereket.