Újszülött babával családhoz költözni, mit gondoltok?

Hú, jó kemény válaszokat kapsz, kérdező.

Egyedül vagy vagy van párod? Megszületett már a baba? Már úgy érzed, hogy kezdesz belecsúszni a depresszióba? Milyen a családod? Megértő? Támogatnak? Milyen messze laknak most tőled? Van autód? Hogy tudod megoldani, hogy találkozz velük?

Szerintem szuper, hogy képes vagy segítséget kérni, nekem sajnos nagyon nehezemre esik. Ha a kérdéseim alapján adsz egy kis helyzetleírást, könnyebben tudunk segíteni.

Kedves kérdező!

Nekem az első babám 2 hónapos koráig szó szerint minden éjszakát végig ordított. Este 6-tól, hajnal 4-ig üvöltött, nem bírtam sehogyan sem megnyugtatni, annyira fájt a hasa szegénykének.

Borzasztóan ki voltam merülve, alig éltem.

Anyukám nagy lelkesen felajánlotta, hogy költözzek oda a picivel, majd ő segít.

Aztán kicsit jobban belegondoltunk a dologba, hogy ott lakik tesóm is meg apukám is, akik dolgozni járnak és milyen rossz lenne nekik, ha egész éjszaka nem aludnának....

Úgyhogy végül rájuk való tekintettel nem költöztem oda!

Ezt te is gondold át mielőtt oda cuccolsz, hogy hány ember életét nehezíted meg csak azért, hogy a sajátodon könnyíts.

Még, ha nyugdíjasok is a nagyszülők, akkor sem lehet senkit kitenni ennek. Persze, az is más lenne, ha hajléktalan lennél.

De szimplán a magad kényelme miatt megnehezíteni mások életét nem fair!

Én azt gondolom, hogy ti, az egész család együtt tudjátok, nektek mi a legjobb. Én pl. tudom a saját anyámról, hogy ő maga mondaná, hogy költözzek hozzá, ha tudja, hogy rosszul érzem magam. Minden egyes lelki válságomnál így csinált, és komolyan is gondolta (tegyük hozzá, hogy amúgy a házuk elég nagy ahhoz is, hogy ne egymás arcába lihegjünk). Más kérdés, hogy nekem erre sosem volt igényem, magányos szenvedő vagyok. De ha nem így lenne, biztosan éltem volna a lehetőséggel tök mindegy, ki mit gondol. A gyerekemet (aki az unokája...) is bármikor fogadná, akár a férjemmel együtt, ha úgy alakul. És ugyanez a férjem családjának oldaláról. Ők nem 18 évre vállaltak gyereket, hogy aztán majd öregkorukban legyen, aki ápolja őket, hanem egy életre. Én megbolondulnék, ha a gyerekem nem merne hozzám fordulni segítségért, ha bármi baja van, és azon filóznék, mi az istent csesztem el...

Terápia, szakszerű segítség IS kell, de a jó, támogató családi, baráti közeg hatalmas segítség, a kettő együtt az igazi.

Szóval, ha szeretettel szívesen látnak, és nemcsak megtűrt koloncok lennétek, és valóban jót tenne, akkor miért ne mennétek? Nyilván nem örökéletre szólna ez az állapot, hanem ideiglenesen, amíg helyrejössz.

Ha ugy erzed, jobb lenne, akkor csinald.

De azert ne szamolj fel magad mogott mindent, tehat a lakast ne adjatok el, kelleni fog az meg :D

Ha erre van szukseged, tenyleg, akkor probald meg. Ha nem mukodik, akkor max visszakoltoztok.

A cuccok felszamolasahoz pedig egy jo nagy lomtalanitast ajanlok. Mi 35 negyzetmeteren kezdtuk anno egy gyerekkel, siman elfertunk. Egyszeruen nem volt tul sok es felesleges dolgunk, rendszeresen szelektaltam, nem vasaroltam hulyesegeket.

Nyilvan azota mar koltoztunk, sokkal kenyelmesebb egy nagyobb haz, de mar a gyerek is nagyobb, kell neki a ter.

Babakent ez nem volt problema.

Én megértelek.

Nekem megvaltas volt,hogy négy hétig anyu nálunk volt mikor az első gyerekem megszületett

Viszont valahol már sok is volt.

A második babánál már senki nem volt velem.nehezebb volt segítség nélkül,de győztem szerencsére.

Jaj hagyjuk már ezt, hogy terápia így, úgy, meg hogy nem kellett volna így gyereket vállalnia, meg mi az, hogy gyerek előtt erre nem számított...

Ahány baba, annyi váratlan helyzet, nehézség.

SENKI nincs felkészülve arra, amit egy kisbaba hoz a családba, konkrétan pszichológus barátnőm is terápiára járt az újszülött kislánya mellett.

Kérdező!

Ha úgy érzed, ez segítene, menjetek. Úgysem örökre mentek, lehet, 2-3 hét múlva azt mondod, hogy elég volt, és mentek haza.