Kiabaltatok mar a babatokkal?

Én kiabáltam, mármint ilyen fél-egy-egy mondatokat, hogy "mi bajod van??", mert már nem tudtam mit csinálni. Én is rettentő szemét embernek éreztem magam rögtön utána, de a tehetetlenség sajnos így jön ki a legtöbb emberből. Nyilván semmit sem oldott meg, a gyerek véletlenül se hagyta abba a sírást... sokat segített mikor már tudott beszélni, akár csak 1-1 szót, mert sokkal könnyebb volt megtudni mi a gond és mit kell tenni a megoldás érdekében.

Ne érezd rossz anyának emiatt magad, csak fáradt és frusztrált vagy. Ha van lelkierőd a kiabálás elött vegyél pár levegőt hátha az is segít. A magnézium segíteni fog, persze csodát nem tesz, de tovább bírod majd míg szakad a cérna.

"Gondolom az itteni válaszolók akiknél elszakad a cérna,ahogyan emlitettétek,még oda is csaptok néhanéha a gyereknek.

Igaz?"

. Nem.

Nem mi?

Csak az üvöltés?

Sógornőm is ilyen elmebeteg üvöltős,igaz ő sem verte a babát,csak néha leesett az ágyról,pelenkáztatórol

Ki érti ezeket….

#13: értem. Szóval Te megtanultad, hogy a gyerekkel mindig nyugodtan beszélsz, ellenben a felgyülemlett feszültséget itt, vadidegenek provokálásával levezeted.

Végül is ez is egy megoldás.

"Gondolom nálatok is esett le a gyerek az ágyról mert elszakadt a cérna"

. Ez már a rágalmazás kategória, úgyhogy az esetleges jogi következméynek elkerülése végett tényleg jobb, ha most már kussban maradsz.

Egyébként egy másik emberrel szemben felemeled a hangod az nem céltalan üvöltözés, hanem annak jele, hogy kudarcot vallott az eddigi kommunikáció. De Te ezt sem vagy kéeps felfogni, nem is csodálkozom, hogyan jutottál ide...

Felemelt hang, türelmetlenség volt azért, de nem vagyok kiabálástól megkönnyebbülős fajta, így az kimaradt. Persze így is voltak olyan mondatok, amiket ezerszer is megbántam. Még egész picike babaként is, amikor nem ment a szoptatás, csak ordított naphosszat, nekem fájdalmaim voltak és akkor tényleg depressziósnak éreztem magam. A pihenés segített rengeteget. Ha feszült napom van, akkor próbálok inkább kicsit passzív lenni. Kivonni magam és úgy lefoglalni a gyereket, hogy ahhoz ne kelljen állandóan vele lennem, a sarkában közlekednem. Bababiztossá tettük szinte teljesen az amerikai konyhát, így ha azt éreztem, hogy szakad a cérna, akkor kiléptem a teraszra, vagy egy szobába, leültem 3 percre, vettem pár mély levegőt és visszamentem. Tudtam, hogy abban a pár percben semmi baja nem lesz, ha magára marad...

Na és a jollyjoker, amikor a férjem hazaért. Már abból tudta milyen napunk volt, ahogy rámnézett. :D Ilyenkor finoman csak megkérdezte, hogy kimenjünk játszani egy kicsit? Igen, légyszi... megittam egy kávét/teát, leültem egy sarokba, akár kisírtam magam és egy óra múlva mentem utánuk, mint akit kicseréltek. Lehetek sz*r anya, de próbáltam mindig jól kezelni a helyzeteket, apuka pedig próabált tényleg segíteni, ha nehéz időszakaink voltak, alig aludtunk, stb. Akkor lett jobb, amikor beszélni kezdett, illetve amikor én is visszatértem felnőtt társaságba.

Szerintem 100-ból egy anyuka nem borul kis soha. Kiborulni ér, csak meg kell tanulni kezelni.

Annak pedig, aki szerint ugyanaz egy munkahely, vagy az utca, vagy bármi, vagy nincs gyereke, vagy nagyon megszépítette az idő. :D Ha a munkahelyemen felidegesít valaki, felállok és odébbmegyek, vagy szimplán ráhagyom, mert nem ér annyit, hogy dühös legyek. Ott megtehetem, hogy kisétálok a szituációból végleg akár és ahogy írtam, én ezt otthon is megtettem, de ha felelős anya vagyok nem hagyom magára a gyerekemet órákra, mert éppen felidegesített. Ha pedig nincs segítség, akkor kvázi alig van lehetőség a feltöltődésre és nem... ettől még nem ütöm meg, nem esik le "véletlen" az ágyról stb. Úristen...

Egy másik sza*r anya :)

Uhhh, a jó ég mentsen meg attól, hogy egy ilyennel szemtől szembe találkozzak, mint ez a 16-os...

Bár gyanítom, akkor nem lenne ekkora a pofa ;)