Mi ez a hozzátáplálásos mizéria mostanában? Miért nem ehetnek a babák semmit, egy kis gyümölcsöt leszámítva? Túlzott elővigyázatosság?
Én 58 éves vagyok, van 4 felnőtt gyermekem. Mikor ők voltak kicsik, senki nem foglalkozott ennyit a hozzátáplálás kérdésével, pedig akkor is volt védőnő, meg gyerekorvos. Ha valakinek nem volt teje, akkor tehéntejet adott a babának, de fél éves kor körül a legtöbb gyerek amúgy is kapott tejet. A hozzátáplálás megkezdésekor is a burgonyapürébe pl. kevertünk egy kis vajat. Vagy az almába kis házi készítésű kekszet, összetörve. Vagy pár hónaposan tejbegrízt, tejberizst ettek vacsorára. Akkoiban minden ismerősöm így csinálta.
Mind a négy gyerekem tökéletesen egészséges, soha nem volt semmi bajuk, nem allergiásak semmire, jó evők. Fél éves az egyik kisunokám, mondja a lányom, hogy semmit nem szabad már adni a babáknak. Miért? Ha annyira káros lenne, már kihalt volna föld lakossága, mert régen senki nem csinálta úgy, ahogy manapság.
Fejlődödik a világ. Sok mindenre fény derült azóta, és sajnos a mai vaj sem az a vaj, mint régen. Sok káros anyag van, aiből pl. a tehenek is kapnak annak érdekében, hogy jobban hízzanak, több legyen a tejük stb. Tégen ez nem így volt.
De ez csak egy példa a sok közül.
Ennek ellenére mindenki úgy kezdi el a hozzátáplálást, ahogy gondolja,
Egy másik példa: az én anyukám is azt hitte 30 évig, hogy teljesen egészséges vagyok, aztán meg kiderült, hogy nem. Lisztérzékeny vagyok.
Háát, azért, mert a Te 4 gyereked egészséges lett, hidd el bőven vannak, akik meghaltak vagy csak egészségkárosodást szenvedtek a helytelen hozzátáplálás miatt. Pl. a lisztérzékenységet csak mintegy 50 éve tudják kimutatni, és van még néhány ilyen betegség, amit talán nem is ismertek vagy diagnosztizálni sem tudtak. (Nem az élelmiszerek összetétele változott meg). Nekem van egy 100 éves könyvem, már ott is azt írták, hogy fél éves korig anyatej, ha az nincs, akkor Nestlé "gyerekliszt", nem tehéntej. A helytelen hozzátáplálás szövődményeinek nem feltétlenül gyerekkorban van hatása, hanem felnőtt korban, vagy akár idős korban, akár a rák kialakulásában (a hosszú ideig történő szoptatás pl. kifejezetten védelmet nyújt).
Én nem szeretném, ha 50 évvel ezelőtti körülményeknek és orvostudományi ismereteknek megfelelően műtenének meg/altatnának - a hozzátáplálás is ilyen dolog, itt sem biztos, hogy az 50 éves tanácsok még ma is korszerűek. (Élelmezésvezető vagyok).
Félreértés ne essék, nem akarom megmondani a lányomnak, hogy mit csináljon, mert biztos úgy csinálja, ahogy a legjobb. Csak érdekel, hogy mi ennek az oka, ezért kérdeztem. Mikor legutóbb foglalkoztam babákkal (gyerekeim), akkor mindent lehetett, mikor meg újra kisbabák vesznek körül (unokáim) akkor semmit sem.
És kérem, hogy a vádló hangnemben írt válaszokat is mellőzzük, mert nagyon sajnálom, ha valaki beteg, de ez nem azt jelenti, hogy az én gyerekeim is azok, csak nem tudok róla, de majd jól meglátom.
Kedves utolsó, akkor én valami sértőt kérdeztem, úgy gondolod? Kiemelnéd, hogy pontosan mi volt sértő a kérdésemben, és kire nézve?
Szerintem egy válasz a válaszadó személyiségét, és modorát tükrözi. De ez mellékes.
Továbbra is kíváncsi lennék, miért alakulhatott át ennyire a hozzátáplálás? Mi az, amit régen adtak a babáknak, de most már nem lehet? Pl, a vaj is ilyen?
Igaza van,en 24 eves vagyok,mindent kaptam,amit a maga gyerekei,kutya bajom...csak manapsag mindent eltuloznak az emberek,egyvalaki kitalal valami problemat,talan vele epp megesett,es akkor mindenki megijed,elhiszi,es fel "etetni" a gyereket.Ne mondja nekem egy anyuka sem,hogy ez az egesz nincs egy kicsit eltulozva.A tapszer talan olyan biztonsagos,meg a danonino,meg a sok vacak "bio"etelek???Az egesz csak reklam,es kamu,es ha mar a gyerekeink ebbe a vilagba szuletnek,ebben is kell felnoniuk,es ezeket a "minosegi eteleket"kell enniuk,amiket mi is eszunk.
Udv mindenkinek,lehet lepontozni
38 hetes kismama
Sajnos szerintem is túl van ez lihegve.Nincs két gyerekdoki akinek egyforma hozzátáplálási táblázata lenne.A nagyobb irányelveket betartom pl. tej, de hogy mikortól ehet sütőtököt, azt már nem.
Engem anyukám piszkált, hogy adjak a 6 hónapos fiamnak kekszet reszelve.A gyerekdoki nem engedte csak 8 hós kortól tojásmenteset.Erre most olvasom, hogy a legújabb kutatások szerint 4-6 hós babáknak már adni kell glutént, hogy szokja a szervezetük, ne legyenek allergiások.
Akkor most kinek is van igaza? :-))))
Én 22 éves vagyok és nem soká 3 hónapos lesz a kislányom ( egy 7 múlva ) lassan egy hónapja tehéntejet adok neki felforralva hígítva. Mert nem tehettem meg, hogy anyatejjel tápláljam csak nagyon rövid ideig. Most kezdtük nem rég a hozzátáplálást, almával, de ha anyatejes lenne akkor is így csinálnám. Tudom hogy ez a mai nézetek ellen van, de nem hiszem, hogy az amit én teszek az egészségtelenebb, mint a tápszer, ami porból van vízzel hígítva, és mindenféle adalékanyagot tartalmaz. Nem ítélem el a tápszert, de nekem és a kislányomnak nagyon meggyűlt vele a bajunk. Megfogta a hasát a másik fajtát kibukta, a harmadikat el se vette. Egészséges, jó kedvű, boldog baba. Én is így és tehéntejen nőttem fel orvosnál olyan ritkán járok, hogy azt se tudtam, hogy a körzeti orvosunkat leváltották... Tudom most el leszek ítélve, de nem baj, nem vagyunk egyformák van akinek ez jön be van akinek más!
Az hogy miért van ez így - a kérdéshez visszatérve - hát ez egy jó kérdés, de szerintem válasz nagyon nem lesz rá, legalább is hivatalos válasz biztos nem. Bár szerintem mindenki döntse el maga, hogy mit gondol jónak a gyermekének. Az anyai ösztön sosem hazudik... ;)Így én ezt látom jónak...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!