Két hónapos babám nem akar aludni. Az ideg szét ba minden este úgy telik h sír sír sír. ?
Első próba mindig a cici legyen. Ha nem kéri, jöhet nás.
Biztos fura, de nálunk az segített sokat, hogy párnákból csináltam neki olyan fekvőhelyet, hogy hason tudjon feküdni, de úgy, hogy a lábai térdig rendesen a földön, a mellkasa pedig egy párnán, magasabban.
Ez volt az egyetlen póz, amiben abbahagyta a sírást, és pár perc után el is aludt.
Egy óriási hátránya, hogy így ugye nem működik a légzésfigyelő, tehát szemmel kell nézni folyamatosan, hogy megfelelően emelkedik-e a kis háta. Mi ezt felváltva csináltuk a feleségemmel.
Fárasztó, unalmas, de még mindig sokkal könnyebb, mint egy ordító babával birkózni.
Nálunk csak a hajszárító vált be. Bekapcsoltuk, és csend volt azonnal. Melegítettük a hasát, azt nagyon szerette.
Csoda, hogy nem égett le a hajszárító, amennyit használtuk :)
Ha a mellkasomon alszik el, akkor egy jó 20 perc után próbálom meg oldalra lefordítani a babát. Tehát átfordulok vele együtt oldalra, magamhoz ölelve. Pár perc múlva próbálom továbbfordítani a hátára.
Néha persze erre is fölébred, akkor kezdjük elölről.
Kedves utolsó én is így vagyok :)
És véletlenül adtam félig hasznos gombot. Nehari
Jajj rettenetes! Nekem már 22 éves, de a mai napig rosszul vagyok, amikor ilyet olvasok, mert nalunk is horror volt! Egyszerűen el sem hitte se védőnő, se orvos, es csak bagatelizálták! Két babám volt, egyik átaludta az ejszakat egy hónapos korától, viszont a lanyom minden éjjel üvöltött, senki és semmi sem segített! Semmi fellelt baja nem volt! Es 4 ÉVES(!) koráig minden éjjel felébredt. Amikor pár hónapos volt, órákig sírt, ölben, ringatva, hason, alkaron, müfogás, masszírozás, semmi nem használt. Séta, szabadlevegőn altatás, zene, nemzene, fény, sötét, semmi! Egy zombi voltam. Es ott volt a másik pici, 15 hónappal idősebb.
Nem hiszitek el, a nemalvastól 20 IQ-t butultam, tartósan! A kislanyomnak semmi baja nem derült ki, es álmos sem volt nappal, beiktatott rövid, órás alvasokat, zajonghattunk mi! Ott volt a masik babám, háztartás, segítségem semmi. Nem tudtam még felrázogatni is, ha egyáltalán elaludt nappal, meg már azt sem tudtam, mennyi alvasszükséglete van éppen. De ezek az alvasok max egyórasak voltak. Fel nem fogom, ő hogx bírta! Rendesen fejlődött végig erős testalkat, éber szellem vokt. Ejjel maximum 3 órákat aludtunk egyhuzamban.
Nem tudom, mit mondjak. Ha van erőd rá, menj masik, sokadik gyerekorvoshoz, ne add fel! 20 ev alatt csak kitaláltak mar valami újat, rájöttek valamire, ami segíthet, vagy legalább magyarázazot adhat, nem is tudom...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!