Mit csináljak, ha elegem van a gyereknevelésből?

Figyu. Picit hűtsd le magad, es ne feledd el, hogy más rokkant,nyomorék,szívbeteg,fogyatékos gyereket nevel alázattal.

Ne arra az egy éves babára haragudj, hanem a faxkalap apjára és kicsit magadra.

Naná hogy ilyen hangulatban van a babád, mikor nyomod ki magadból a feszültséget.

Hazajön melóból add a kicsit a kezébe, pakolj be egy váltás ruhát és menj el egy barátnődhöz.

Teló kikapcs, igyál egy lohár bort és aludj egyet. Reggel ne rohanj, ha a párod kicsit késik a melóból hát sorry...

Az meg hogy nem enged neked semmit... ne bassz már fel.

Ne kérj engedélyt.

Bölcsi. Vagy ő vigyáz rá vagy a bölcsőde. Punktum.

Amikor otthon van a párod, akkor fogod magad és lelépsz pár órára. Nem kell engedélyt kérned előre, csak bejelented hogy most rajta a sor.

Menj el egy kicsit kikapcsolódni bárhová!

Ilyenkor be van szűkülve az ember tudata, és pont szarik bele más rokkant gyerekébe és az éhező árvákba. Ki van készülve. Neki ez msot nagyon fáj és ki kell adja magából, mert megbolondul.

Voltam ott, ahol te, nem láttam a fényt az alagút végén, ha akkor rájövök, hogyan nyírjam ki magam, megtettem volna, de szerencsére ahhoz is túl hülye voltam és nem tudtam gondolkodni, annyira fáradt és kiégett voltam.

Nem tudom, akkor mi segített volna. Most évek távlatából talán pszichológus, gyógyszer és támogatás kellett volna, nem tudom. Akkor az segített, ha sírtam, nagyon sokat, aztán ettem, amilyen cukrosat csak tudtam (mert akkor a cukorroham adott energiát is, ami már fogytán volt), valamint amikor elkezdtem """leszarni""" a gyereket. Bocsánat, nem illik ilyet mondani, de akkor is kimondom: én ott voltam, anynira akartam jó anya lenni, amennyire csak tőlem telt, a padlóról enni lehetett volna, minden sorban állt, stb. és végül ráment az agyam a hisztire, üvöltésre és állandó harcra a gyerekemmel. Amint abbahagytam a tökéletes anyaságot, csak etettem, leraktam ha kellett, és egyébként leszartam, elkezdett ellenni magától. Újra elkezdtem hallani a gondolataimat, rájöttem, hogy vannak még egyáltalán értelmes gondolataim, ő pedig megtanult egyedül is eljátszani kicsit.

Nem ördögtől való, ha bekapcsolod a tv-t, veszel egy marék csokit, sírsz, filmet nézel, ő meg nyűglődje el magát egy kicsit! Majd a terapeutája kikezeli, ha kell, felnőttkorában! Ne nyomaszd ezzel magad, szeresd magad és ha kell szidd, a fontos, hogy minden nappal közelebb vagy ahhoz a pillanathoz, amikor képes leszel újra értelmesen gondolkodni,létezni, élni és visszakapod az életed! Csak tarts ki, és ha nem másért, magadért! Mert lesz még jobb, még akkor is, ha most nem hiszed ezt el nekem! LESZ JOBB!

Másfél éves kora körül, ahogy elkezdi érteni a világot és amit mondasz neki, könnyebb lesz. Onnantól (kicsit) hallgatni is fog rád, és neked is könnyebb lesz foglalkozni vele, mert látod, hogy van értelme.

Nálam legalábbis így volt.

A férjedhez: hétvégén, vagy amikor a gyerek ébrenléte alatt otthon van: egyszerűen lépj le pár órára. Megmutatod, hol a bébikaja, hol a pelus, hol a csereruha, elmondod, mikor kell aludnia, és pá, majd jövök. Vagy küldd el a gyerekkel játszótérre. Elmondod, mikorra jöjjenek haza, amikor a gyereknek ennie kell. Vigyenek pár falat nasit, vizet, úgy 2 órát simán kinn lehetnek, te meg tudsz pihenni.

Kitartást!