Mikor lesz könnyebb egy babával?

#9 vagyok.

Én is mindig reméltem, vártam valamit. Ha majd elmúlik a hasfájás... (Ami amúgy nem is volt, csak kapásból ráfogták a kórházban, én meg elhittem.) Ha majd beindul a mozgásfejlődés, képes lesz helyet is változtatni, el tud indulni felfedezni... Ha majd már jól beszél... Ha majd az összes foga kinn lesz... Ha nem lesz több szeparációs szorongás, ha majd lecseng a dackorszak... (Jelentem, mindkettő túl korán kezdődött, és nem múlt el.) Ha majd rendesen beszokott az oviba... Na, valahol itt adtam fel végleg, bár már korábban is gyanús volt, hogy esetünkben semmi nem hoz könnyebbséget, soha. Rettegek a kamaszkortól.

Tudom, ez nem biztató. De nekem rengeteget jelentett volna, ha ilyen tapasztalattal is találkozok, nem pedig az folyik a csapból is, hogy majd ekkor meg akkor, én meg várok kétségbeesetten, ugyanakkor reménykedve, aztán mindig újra és újra csak csalódok. Ennél sokkal jobb lett volna, ha már az elején közlik velem, hogy megszívtam, kössem fel a gatyám, mert mindig ilyen lesz, ő sosem lesz álombaba és -gyerek. És hogy teljesen természetes, ha nehezen viselem, ha sz.rul érzem magam miatta, senki nem mosolyogna derűsen az én helyemben.

21, miért, visszacsinalnad?

Amúgy egyszerű, ha már nagyobb lesz, nemet mondasz neki, nem is szabad akkor már állandóan kiszolgálni mert a fejedre nő.