Mikor és hogyan szoktattátok rá a babát, hogy a saját kiságyában aludjon el?

Már sehogy:D Csak pici az a gyerek, de több esze van már most mint hinnéd, pontosan tudja neki mi a jó, és hol a legjobb neki:DD Vagy marad igy minden, vagy kitartó vagy, és kb. 1 hónap minden estét üvöltéssel.

Rajtad áll a dolog.

Ha ennyire sír, akkor egyértelműen korai még ennek a konkrét kisbabának. Ezen nem változtat az sem, ha más babák akár az első naptól vígan alszanak a kiságyban. Ha az a kérdésed, hogy kitartással be tudod-e idomítani a babát a kiságyban való alvásra, akkor arra a válasz igen, csak kérdés, hogy érdemes-e mindenáron ezt az akaratotokat érvényesíteni.

teljesen természetes igény és vágy a baba részéről, hogy a ti testközelségetekben aludjon el, és vannak babák, akiknek az átlagnál nagyobb nehézséget okoz az ébrenlétből az alvásba való átmenet, sőt, van, aki ébredéskor is igényli a hosszas simogatást, babusgatást, mire teljesen "magához tér":)

Egyébként én nem hiszek az eleve így szoktatásban sem. Őszintén, miért jobb, ha egy újszülött sír reménytelenül és kétségbeesetten napokon át, mint ha egy fél éves? A módszer ugyanaz mindkét esetben, ha valaki ezt az utat választja: kitart a sírás ellenére és betöri a babát.

Ha azonban egy baba könnyen fogadja kicsiként, hogy egyedül kell elaludnia, mert ilyen is van, akkor nem a szülők ügyességének, tökéletes nevelési módszerének köszönhető a dolog, hanem a baba természetének, igényeinek. Ezt csak az tudja megerősíteni, akinek több gyereke van, és alvás szempontjából is különbözőek voltak, az tudja, hogy csinálhat egy szülő mindent ugyanúgy, ha a gyerekek különbözőek, akkor az egyik szívesen és könnyen rászokik a kiságyban alvásra, a másik óvodás korában is igényli az álomba ringatást, és ezzel nincs is semmi baj.

Egy gyerek van, nem nagy minta, de nálunk tényleg az vált be, hogy az elejétől saját ágyban aludt.

Az első három hónapban ez a mózeskosár volt (költözés előtt helyünk se nagyon volt). Egyszerűen mindig oda tettük le aludni, éjjel pláne.

Esetünkben annyira jól sikerült a saját ágyba szoktatás, hogy sehol máshol nem hajlandó elaludni. Se autóban, se babakocsiban, se mellettünk, se a kanapén, sehol.

Egy éves, mostanában elalvás után felébred. Szeparációs szorongást sejtünk, de biztosan nem tudjuk az okot.

Ha ez hajnali háromkor történik, akkor mi is olyan kábák vagyunk, hogy az ajtófélfának is nekimegyünk. Egyszerűbb lenne odatenni magunk mellé és csend van. De nem, 10 perc nyugtatás, ölelgetés és vissza kell vinni az ágyába, erősen koncentrálva, hogy senki feje ne koppanjon az ajtófélfán.

Az altatást is egyszerűsített módszerrel csináltuk: letettük, cumi be, mi pedig azonnal eltűntünk a közelből. Ezt szokta meg, nála kifejezetten "káros", ha még simogatjuk, éneklünk, stb. Most is így van, be az ágyba, "jó éjszakát" (közben már futunk kifelé) és becsukjuk az ajtót. 5 percen belül alszik.

Én abból indultam ki, hogy a búcsúzkodás egy tanult magatartásforma. Egy újszülött ezzel nem rendelkezik, így igényt csak kialakítani lehet rá, alapból nincs.

Eddig jól bevált, tényleg nem igényel babusgatást, neki az a legjobb, ha minél rövidebb idő alatt rácsukjuk az ajtót a töksötét szobában.

Ja, világosban se alszik el, ezzel majd a bölcsődében fogunk szívni :)

" Őszintén, miért jobb, ha egy újszülött sír reménytelenül és kétségbeesetten napokon át, mint ha egy fél éves? "

az újszülöttnek nincsenek szokásai, simán elaszi kiságyban.

ha nem az anya maga szoktatta máshoz.

"Egy" újszülött lehet, hogy elalszik simán a kiságyban, de nem mindegyik. Nagyon sok dolog befolyásolja, hogy milyen igényekkel jön a világra, a személyiségén túl a szülés körülményei, stb.

Az én egyik gyerekem simán elaludt mindig, a másik sosem, a mai napig sem, pedig ő a második.

Nem hiszem, hogy itt mindenkinek 10-20 gyereke lenne, hogy a sajátjából kiindulva nagy általánosságokat jelentsen ki a minimális nyitottság nélkül, ami abból fakadna, hogy fenntartja a lehetőségét, hogy nem minden gyerek olyan, mint az övé, vagy amilyen gyerekeket ő ismer.