Akikkel együtt, egy szobában aludt a gyerek hogy szoktattátok át saját szobába?

Én korábban írtam már erről máshol, most azt idézem neked:

"A külön ágyba/szobába szoktatás „sikerének” a titka szerintem egyrészt az, hogy türelmesen kivárod, amíg a gyerkőcöd késznek, érettnek mutatkozik arra, hogy egyedül is (el)aludjon. Nem kell félni, hogy ez az idő sose jön el; előbb-utóbb minden gyerek elég nagy lesz ahhoz, hogy viszonylag jól kezelje ezt a változást. – Én egyébként is úgy gondolom, hogy a többi önállóságot igénylő dologra is így érdemes megtanítani a gyerkőcöt.

Másrészt lényeges, hogy lassan, lépésenként szoktasd hozzá az újhoz: csak akkor lépj tovább, amikor az adott dolgot már megszokta, és mindig csak kicsit változtass a régin. Gondolj mindig arra, hogy nekünk is könnyebb úgy alkalmazkodni az új helyzetekhez, ha fokozatosan szokhatjuk meg; ez a gyerekeknél még inkább így van.

Harmadrészt pedig el kell fogadni a gyerkőcök azon természetes igényét, hogy szükségük van ránk az elalváshoz is. Vagyis amikor és amíg egyértelműen azt jelzi, hogy (még egy ideig) a közeledben szeretne lenni, ne foszd meg őt a jelenlétedtől, az általad nyújtott biztonságtól: vedd magadhoz, simogasd, ringasd, halkan beszélj hozzá stb. Hidd el, hogy szépen lassan eljön majd annak az ideje is, hogy ezek nélkül is el tud lazulni.

És még egy dolog: az alvástréninges könyvek abból indulnak ki, hogy a gyerkőcök a megszokott KÖRNYEZETET igénylik a nyugodt (el)alváshoz. A kötődést segítő nevelés hívei (így magam is) viszont úgy gondolják, hogy a megszokott SZEMÉLY által nyújtott biztonságérzet a kulcs. A gyerekek elsősorban nem az ismert dolgokat, tárgyakat keresik maguk körül, hanem a szeretett gondozó (anya, apa) jelenlétére vágynak. (Legalábbis akkor van így, ha nem szoktatják le őket erről a természetes igényről idejekorán…)

Ha ezeket szem előtt tartva tanítgatod a gyerkőcödet, valószínűleg tovább tart majd egy-egy önállósodási folyamat – viszont biztos lehetsz benne, hogy a gyerkőcödben semmiféle negatív érzés nem marad hátra. Akkor és úgy fog továbblépni a fejlődésben, ahogy az a legjobb lesz a számára.

Én is ezeket figyelembe véve szoktattam át a saját szobájába a saját ágyába az akkor 2 éves lányomat, aki addig velünk aludt családi ágyban. Nekünk bő két hét kellett hozzá, az alábbi „menetrendet” követtük:

1. Legelőször kettecskén odaültünk a kiságy mellé a megszokott szopis fotelunkba, és a lányom rajtam aludt el. Ekkor már nem szoptattam ilyenkor, de eleinte még simogattam közben, hogy segítsem ellazulni. Később már csak feküdt rajtam, de már nem simiztem, viszont hagytam elaludni. Csak akkor tettem az ágyába, amikor már mélyen aludt. – Én kezdetben nem rögtön ébren tettem ágyba, mint ahogy azt az alvástréninges könyvek tanácsolják, mert így láttam jobbnak.

2. Amikor ezt megszokta, kipróbáltam, hogy félálomban került az ágyába; persze ekkor rögtön kinyílt a csipája. :) Ilyenkor mindig odaültem a kiságy mellé a földre és simiztem a hátát. Ha felült, nem nyomtam vissza szándékosan (nem úgy, mint ahogy pl. a Suttogó javasolja), hanem halkan beszéltem hozzá és kértem, hogy feküdjön le maga. – Az első pár alkalommal mindenáron ki akart jönni, így, ha nem sikerült megnyugtatnom, hát kivettem és megint rajtam aludt el. De nem baj, ez a kis „visszalépés” esetenként szükséges: az a lényeg ugyanis, hogy a gyerkőc jó élményt társítson az (el)alváshoz, ez pedig csak úgy megy, ha biztonságban érzi magát, vagyis egyelőre a szülő mellette van, segíti őt. – Néhány nap után már nem akart kijönni az ágyból, de még egy ideig halkan nyugtatnom kellett és továbbra is simogattam. Amikor végre eléggé elfáradt, elnyúlt és elaludt.

3. Később már nem is simiztem, csak a kezemet raktam a hátára, popójára, hogy érezze, ott vagyok.

4. Ez után már csak ültem halkan az ágy mellett a földön. Mivel félhomály volt, láthatta, hogy mellette vagyok. Néhányszor még felült, hogy ellenőrizzen, de mivel megbízhatott bennem, egyre könnyebben, hamarabb aludt el.

5. Utolsó lépésként már csak a fotelba ültem le. Először még úgy helyezkedtem, hogy lásson, később már ez se kellett. De ha még kérdezett, mindig szóltam, hogy ott vagyok. (Persze suttogtunk mindketten.)

6. Végül pedig már meg sem kellett várnom, amíg elalszik, simán ki tudtam jönni a szobából még amikor ébren volt."

Remélem, segítettem. :)