Ki hogyan szoktatta a kiságyba a gyereket?
Elkövettem azt a hibát hogy hagytam köztünk aludni a kicsit, most 9 hónapos és már kicsit zavar. Ha elalszik a kezemben akkor simán bele tudom tenni a kiságyába, de ott elaltatni lehetetlen. Ha fel is kel éjjel és látja hogy nem mellettem van akkor addig sír amíg ki nem veszem. Tudom hogy nem lesz egyszerű, de egy kis bíztatást kérek:(((
Ki hogyan csinálta, milyen trükköket alkalmaztatok és mennyi ideig tartott?
Én 9 hósan már kivettem a rácsot, így könnyű volt betenni az alvó gyereket :-)
Most 3 éves, néha magától bemászik és lefekszik ott. De többségében még mellen vagy mellettem fekve alszik el, utána berakom.
5: Gyerekfüggő, én legalábbis már sokaktól hallottam, hogy ágyban altatták a babájukat. Az elsőnél nálunk is elég jól működött, bár sokszor nem volt 2 perc, hogy simogattam a hátát vagy paskolgattam a popsiját és énekeltem (később olvastam), ő megnyugodott és elaludt. A másodiknál nagyon sokáig úgy volt, hogy szinte mindig belealudt a szoptatásba, viszont ahogy letettem az ágyba, kipattant a szeme, de énekkel, simogatással sokszor őt is vissza lehetett altatni. De ha szerencsém volt és akkor tettem le, amikor ásított párat, akkor sokszor jóval könnyebben el lehetett altatni. Most, 15 hónaposan már 1. nem ébred fel, ha berakom a kiságyba (ez úgy fél éves kora óta van) 2. egyre többször sikerül az, hogy ébren berakom, úgy hogy én az ágya mellett lévő ágyunkon fekszem, elszórakoztatja bent magát és vagy elalszik közben vagy ha elunta magát, akkor elaltatom (simogatás, ének). De hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha nem alszik el az ágyunkban, mert éjszaka sokszor nyűgös és van, hogy a szoptatás az utolsó mentsvárunk, én meg ülve is elaludnék, félek, hogy kiejtem a kezemből (sajnos karban vagy simán mellénk fektetve nem nyugszik meg). Viszont ha mellettünk van, nem tudok nyugodtan aludni. Éppen ezért megértem a kérdezőt, ha kicsit zavarja.
Biztos módszert nem tudok, de érdemes lehet megpróbálni, hogy az ágyát vagy egy matracot az ágyatok mellé teszitek. Esetleg úgy, hogy a rácsos ágy egyik rácsát leszeditek és hozzátoljátok az ágyatokhoz. Nekünk fent van a rács, de pont befér a karom rajta, így be tudok nyúlni, ha kell.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!