Az gond lehet bármilyen szempontból ha a gyerek a szülői ágyban alszik? Most itt nem kamaszokra gondolok, hanem mondjuk 1 éves kortól?

Ezt apaként mondom, úgy, hogy évekig küzdöttünk a kisfiunkért, hogy megfoganjon, és egy szó nélkül eldobom érte mindenem, de nem jó, ha veletek alszik hosszútávon. Mi is küzdöttünk ezzel fél éves koráig, minden éjszaka ment az ordítás, sírás, aztán jobb lett egy idő után. Nem arról van szó, hogy nem szerettem, ha közöttünk volt, imádtam nézni ahogy szunyókál, álmában vigyorog, stb, de egy idő után nekem kifejezetten kényelmetlen volt, hogy nem vagyok a saját fekhelyemnek a tulajdonosa kb, úgy, hogy 10-12 órákat ledolgozok, hogy szépen éljünk, meglegyen mindenünk. És igen, ki kell mondjam, én sem akartam a szexuális életem a lakás többi részére kivinni, ha tetszik, ha nem, ez is szempont. Volt is ebből több vitánk a feleségemmel, lelkibeteg lett, hogy mi az, hogy a gyerek aludjon külön. Én akkor megmondtam neki, hogy nekem ez nem kényelmes és nem a gyerek miatt: felébredtem hozzá ugyanúgy, tisztába tettem, altattam, de egyszerűen nem tudtam kipihenni magam, nem tudtam hozzábújni a nőhöz,akit szeretek, nem tudtam megfordulni sem az ágyban nehogy a babát összenyomjam. Hosszas küzdés és éjszakákon át tartó üvöltés után megszokta a kicsi, hogy külön van. A kapcsolatunk is jobb lett a nejemmel.

Eltelt 2.5 év, néha néha beszökött, ott aludt velünk, aztán jött két hete egy súlyosabb torokgyulladás, ott viszont én mondtam, hogy feküdjön köztünk, mert nekem is nagyobb biztonság volt, hogy ott van, látom, ha rosszul van, tudok rá azonnal reagálni. Na azóta megint hármasban vagyunk. Vagyis nem hármasban, mert mellénk költözik esténként az egész Mancs őrjárat, az összes műanyag dínó, fél pár zoknit, ami épp a kezébe kerül a kicsinek. Egyelőre most nem bánom, de nem tudom, hogy ez most megint hosszútávú dolog lesz-e.

Én úgy tervezem, hogy amíg éjszaka ébred a fiam, addig fog mellettem aludni. És a férjem ugyanígy addig nem akar mellettem aludni, míg időnként felkelnék mellőle mert felébred a fiunk (neki probléma, ha őt felébresztem a kimászkálással).

Este sokszor a saját kiságyába teszem le (nem mindig, ha nehezen alszik el, akkor inkább összebújunk a nagyágyban). 2 és fél éves, és látom a jeleit, hogy egyre inkább a saját ágyában akar aludni (sokszor odafekszik magától például), valamint egyre ritkábban is ébred fel éjszaka. A gyerekágy közvetlen a nagyágy mellett van, ha fixen ott alszik, akkor fokozatosan messzebb fognak költözni.

Így az eddigi tapasztalatom alapján azt gondolom, hogy megérte egy ágyba költözni újszülött korában, és jó eséllyel fokozatosan magától át fog szokni a kiságyba (és persze valamennyire terelgetem is, ha oda fekszik, mindig pozitívan megerősítem). Ugyanúgy, ahogy más területeken is egyre inkább önállósodni akar a saját kívánságából. Ha a gyerek és a szülő is lelkileg egészséges, akkor szerintem ez máshol is működhet, persze biztosat nem lehet mondani, mert minden család és gyerek más.

Kövezzetek meg, de nekem kellett a gyerektől külön töltött idő, és a saját tér.

Nyilván nem újszülött kortól, amikor pici baba volt (voltak) akkor éjszakai ébredésnél az ágyunkban szoptattam, utána vagy visszatettem a kiságyba, vagy nem (inkább nem) de amint nagyobbak lettek, fél éves koruktól mentek saját szobába rácsos ágyba. Betegen, lázasan a szülői ágyban aludtak, de állandóan? Egyrészt kényelmetlen (rugdostak, forogtak, 100x felébredtem rájuk) másrészt tényleg kellett nekem egy kis idő magamra és a férjemre. Most már nagyok, de nem csinálnám másképp.

Mi nemrég tettünk pontot a gyerekkel együtt alvás végére, 9 hónapos. Nem mondom, hogy nem viselt meg, és nem szoktam meg nehezen, hogy nem fekszik köztünk, de láttam a páromon, hogy nem tud tőle pihenni, állandóan logisztikázni kellett, mikor szeretkezni akartunk, plusz a gyerkőc akrobata módjára óránként más pózban, az ágy más végén köt ki folyamatosan, mocorog, felébred éjjel, stb. Iszonyatos napok voltak, amíg elaludt mellettem, felvettem, átvittem, felkelt, üvöltött, visszaaltattam. Ezt játszottuk kb két hétig, lekopogom, most a héten már egész jól elvolt, egyszer-egyszer felsírt, kimentem, ringattam kicsit, visszatettem. Megszakadt a szívem, és hozzáteszem, az átszoktatás időszaka alatt nekem a szex az utolsó utáni gondolatom volt, azért csináltam, mert egyszerűen nem tudtuk magunkat kipihenni - én amúgy még most sem, de én otthon vagyok a gyerekkel, nem kell dolgoznom, a férjem meg hatkor kel, hogy munkába menjen.

Áldozatot kellett hozni mindenkinek, mindhármunk részéről, az tény, senkinek se volt jó ez a pár hét. De bízom abban, hogy később jobb lesz, én ezt tartom helyesnek, de mindenki maga dönt.