Mi volt az a pont, amikor elhatároztad, hogy fogyókúrázni kezdesz/életmódot váltasz?

13 évesen iskolai orvosi vizsgálaton mértek. Nem aggódtam, azt hittem, max. 70kg lehetek a 168 centimhez. Az eredmény pedig 90kg volt, és egy világ dőlt össze bennem. Addig nem is nagyon foglalkoztam a külsőmmel, tudtam, hogy elég duci vagyok, de kb. ennyi.

Egy ideig diétáztam, semmi cukor, kenyér, köret, aztán egyre kevesebbet és kevesebbet ettem, sokat tornáztam. Egyszer aztán falásroham tört rám és meghánytattam magam, hatalmas testi-lelki megkönnyebbülést éreztem. Ezt a metódust aztán tudatosan alkalmaztam. Év végére 20 kilóval kevesebb lettem, és ez a betegség egész középsuliban is elkísért...

A mai napig kövérnek látom magam, 173cm-rel és 67kg-mal. Vannak napok, amikor nem eszem, de legalább már nem hánytatom magam. Egyébként nem válogatok, mindenevő vagyok, tartom is ezt a súlyt.

Szóval mindenki csak óvatosan csinálja a diétát, még akkor is, ha nagy a felesleg. Felnőttkorban talán már nem olyan veszélyes dolog ez, mert vannak kötelességek, amik elterelik az ember figyelmét, de az iskoláskorúakra, gyerekekre nagyon ügyeljetek, ők még nagyon könnyen lelkesednek is és simán áteshetnek a ló túloldalára.

Akkor, amikor 17 évesen nyár elején a hirtelen beütött hőségben nem tudtam már felvenni egy olyan ruhadarabot, amiben ne éreztem volna bűnsz*rul magam. Még a bántásokat el is viseltem, szerettem enni. Gyűlöltem magam, a hízás miatti vöröslő striákat a combomon, hogy én voltam az a lány, aki nem kell egy srácnak sem. Besokalltam. Nem akartam egy olyan testben leélni az életem, amit gyűlölök és amitől én magam is undorodom. Eldöntöttem, hogy le fogok fogyni és el fogok menni a célomért a végsőkig. Hajtott a gondolat is, hogy megmutatom mindenkinek, aki eddig bántott, hogy mire vagyok képes. A pasiktól kaptam a "bottal se" és társaikat, a lányok pedig lenéztek, lekövéreztek.

70 kiló voltam és 158 cm.

Ugyan hosszú utat tettem meg, közben evészavarral küzdöttem 2 évig, de teljesen megérte a végeredményért. Jelenleg 160 cm és 51 kiló vagyok.

Előbb ezt írta ki a mérleg: Gratulálok, ön vágó súlyban van!

Aztán ezt: Kérem egyszerre csak egy ember álljon már rám!

Végül nagy nehezen: 115 kg

Igaz, hogy 183 cm magas férfi vagyok, de ez akkor is rettenetes. Még csak 10 kilót fogytam, de addig nem hagyom abba, amíg kb 90 kiló nem leszek.

Nekem még elég friss a dolog, csak bő 3 hete jött az elhatározás.

Mindig is túlsúlyos voltam már általánostól kezdve. Középsuliban lefogytam mert kb csak azt ettem amit a koliban adtak. Aztán onnan megint elindultam felfele.

Párom is nagy darab, már együtt élünk és hát volt példa amikor vettük elő a nagyobb műanyag tányért, vagy a plusz tányért mert akkora adagokat ettünk.

Nagyon sok próbálkozásom volt életem során. A max azt hiszem a 6 kg fogyás volt (középsulit nem számítva) mindig az lett a vége, hogy a finom kajákat választottam inkább a lapos has helyett.

Most azért határoztam el magam, mert nagyon éreztem, hogy a semmitől elfáradok. Lihegek ha megmászok 2 emeletet, alig tudom állva felhúzni a nadrágom (a csipőmmel is gondok lettek) A sok bezabálástól is rosszúl voltam. Hasfájás, "mindjárt kipukkadok" stb. A mérleg meghaladta a 97 kilót (165 cm) és elhatároztam, hogy nem akarok így élni és nem akarom elérni a 100at.

Vettem egy szobabiciklit és számolom a kalóriákat. Próbálom beiktatni azokat a kajákat is amik miatt régen mindig feladtam. Most 93 kg vagyok. Remélem addig tudom csinálni amíg 60 alá megyek. Bár még nem látszik, de sokkal jobban érzem magam a bőrömben.