Kezdőoldal » Fogyókúrák » Egyéb kérdések » Nem bírok így élni, egyszerűen...

Nem bírok így élni, egyszerűen annyira rosszul érzem már magam a bőrömben, mi a fenét kezdjek magammal?

Figyelt kérdés
Fogyózom 6 hete 8kg ment le eddig, de már nagyon rosszul érzem magam. Most keltem fel nemrég, nem bírtam felállni, annyira fáj a gyomrom is, éjszakánként fent vagyok, mert éhes vagyok, nem bírok aludni. Napközben meg majd össze esem. Munkahelyre is szédülve megyek b, fáj a fejem, ideges vagyok, hevesen ver a szívem, de közben majd meg fagyok, annyira fázom. Tiszta lilák a körmeim, a lábfejem, szétszáradt a bőröm, állandóan sebes a szám, afta jelent meg benne, sápadt vagyok, mikor ájulás kerülgetett levittek a beteg szobába és 60 alatt volt a vérnyomásom annyira de annyira rosszul érzem már magam, hogy szeretnék meghalni
2014. dec. 27. 12:21
1 2
 11/16 A kérdező kommentje:
Pszichológushoz sose mennék el, nem tudna segíteni, szégyellném is, hogy járok, meg pénzem sem lenne rá. Kivizsgálásra nagyon szívesen elmennék,de egyenlőre nem lenne erre sem 20-30 ezer forintom, pedig tényleg nem ártana, mert valami nem stimmel a szervezetemmel, valahol nagy baj van. Körmöm is teljesen behorpadt, olyan, mintha ráesett volna egy tégla. Így élni sincs kedvem, boldog sem vagyunk, mitől is lennék, ha folyton rosszul érzem magam? Körülbelül teljesen kilátástalan az életem, annyi dolog van, amit szeretnék, de semmi bátorságom hozzá, talán azért is menekülök az evés-éhezés csapdájába, talán nem érzem magam stabil helyzetben, félek. Nem tudom, de ez így sehogy sem jó. De a válaszokat köszönöm.
2014. dec. 27. 18:30
 12/16 anonim ***** válasza:
100%

Pszichológusnál, mint bármely más orvosnál, csak magánrendeléseken kell fizetni. 20-30ezer nem tudom, hogy jött ki neked egy kivizsgálásra. Ha bármi bajod van, a halogatástól nem gyógyul meg, csak rosszabb lesz.


Ennyire nem számít a saját egészséged? Inkább meghalsz, csak ne keljen semmit se csinálni?

Magától nem lesz jobb.

2014. dec. 27. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:

Ma, 16:21 vagyok. Az a szégyen, hogy szégyelled, azt, hogy segítséget kéne kérned, hogy tegyél magadért. Én sok pszichológust megjártam már, Tündérhegyen is lehúztam 5 hónapot, és soha nem szégyellném. Mert tudtam, hogy nem jó, amit csinálok, lelkileg nem vagyok jól, és nem menekülni akartam, hanem helyrehozni magam, tenni azért, hogy jobban legyek. Nem kell 20-30 ezer forintot fizetni, sok alapítvány van, ahol ingyenesen foglalkoznak veled, ha kell, ajánlok pszichológust is. De amúgy Tündérhegy is ingyenes.. Nem kifogásokat kell keresni, hanem lehetőségeket.

Amit említettél, az a kanálköröm, más néven homorú köröm, általában vashiányra, vérbajra utal. Ezért mondtam, hogy mindenképp kérj beutalót egy laborleletre. Mindkettő kimutatható. Nem kilátástalan az életed! Ne add fel!

2014. dec. 27. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:

Ketózis. A szervezeted ki van éhezve az energiaforrásra (szénhidrátokra). Ezért zabáltál be sütiből és csokiból. A tested próbálja feltölteni a kimerült tartalékait. Bármilyen forrásból. Sajnos, ez előbb említettek nem számítanak éppen a legegészségesebb táplálékoknak, függetlenül attól, hogy fogyózol-e vagy sem.


Persze, hogy éhes vagy, nem bírsz mozogni, szédülsz, összeesel, idegeskedsz és fázol, ha egyszer nincs a szervezetedben elegendő energia, ami működtetné azt. Alacsony a vérnyomás? Gratulálok, már a szíved se bírja! De őszintén: mégis mit vártál? Fejest ugrasz a fogyókúrák végtelen tengerébe, véletlenszerűen kiválasztasz egy neked tetsző étkezési trendet, és ennek következtében 2 hónap alatt tipp-topp csinibaba leszel? Hát nem!


Rossz úton vagy! Tojás, natúr szelet, túró, joghurt. Minek? Energiaforrásnak biztos nem, legfeljebb mérgező salakanyagnak, bomlásterméknek. Szénhidrát-csökkentett kenyér, zöldségleves, alma.. Ajánlom, hogy legalább másfél kilós legyen az az alma..


És mindezt Karácsonykor! Benned aztán van akaraterő, ha ilyenkor is képes vagy betartani ezt a katasztrofális étrendet. Az akaraterő jó. Ha görcsösen ragaszkodsz valamihez, amiről látod, érzed, tapasztalod, hogy káros.. na az rossz. Úgyhogy ezt most szépen abbahagyod. Leülsz. Megeszel egy szép nagy adag gyümölcssalátát (hogy pótold a kiesett energia, vitamin és ásványianyag-készleteket) és újragondolod a dolgokat az étkezéseddel kapcsolatban. Utánaolvasol. Megbízható forrásból informálódsz az egészséges életmóddal kapcsolatban. És Újévi fogadalomként elhatározod, hogy nem teszed tönkre magadat a következő évben azzal, hogy folytatod, amit eddig és ezelőtt csináltál. Ne térj vissza a régi-régi életmódhoz, ami kövérré tett és ne térj vissza a mostanihoz se, ami jelenleg beteggé tesz. Változtass.

2014. dec. 30. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 Mi közöd Tőle ***** válasza:

Állj rá egy minimum 1700-1800 kalóriás étrendre. Szerepeljen az étrendedben minimum (sülten) 20-25 deka közepesen sovány hús (lehet, hogy nem létezik ilyen kategória, de mondjuk a sertés tarjára gondolok itt). Kell valamennyi zsír, hogy normálisan működjön a szervezet. Számolgasd a kalória keretet, egyél meg egy csomó zöldséget, meg valamennyi gyümölcsöt, hogy legyen némi tápanyag bevitel. Ha belefér egyél egy kis tepertőt, szalonnát is. Sosem árt. A só és vízfogyasztásra is nagyon figyelj oda. Legalább 15 gramm sót egyél meg naponta és ehhez a testsúlyhoz egy olyan minimum 3-3,5 liter víz. Egy része lehet ízesítetlen tea.


Ezeken kívül egy komolyabb vitamin löket nem árthat, sőt... Eléggé le lehetsz robbanva. Gondolom diéta előtt chipset ettél sütivel, meg tésztákkal. Nem feltétlen kell multivitamin, sőt nem is annyira javaslom. Drága és nincs benne annyi minden ami kellene. Helyette vegyél c-vitamint és tolj be belőle olyan 2-3grammot naponta. D-vitaminból egy 10-15 ezer egység naponta elég. Magnéziumból mondjuk citrát. Amennyit megengedhetsz magadnak, egy napi 3-400 belőle. Omega 3 zsírsavból egy napi minimum 500mg epa/dha.


Jó egészséget. :)

2015. jan. 6. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 Mi közöd Tőle ***** válasza:
Edit azt javasolja, hogy 3-400mg magnézium citrát minimum. :D
2015. jan. 6. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!