Nagyon sokat ettem?
Reggeli: két db puffasztottrizs,
Ebéd: egy fél főttojás, két db vékony csirkemellsonka, kb egy fél vajas zsemle, lehet volt háromnegyed is(fehérzsemle)
Uzsi: egy müzliszelet
Mennyi kalória volt ez kb?
A fogyókúra számomra nem abból áll hogy "keveset" és rendszertelenül együnk.
Egyél napi 5-6x, főtt kaját, csak az esti evésre figyelj, én 4 után nem eszem.
Nem szoktam számolgatni, de most megpróbáltam, a tiedet nem nehéz, illetve nem tudhatom, hogy mennyire van köze a táblázatoknak ahhoz, amit konkrétan te fogyasztottál. Jóindulatúan rendesen vajazott zsemléből indultam ki, nem mintha tudnám, annyi vaj hány deka, de úgyis sacc az egész.
De minek is dolgoztam vele, úgyis látszott, hogy majdnem nulla az eredmény. A háromszorosa is kevés lenne.
Nagyon erősen koplalsz, nem viszel be közel sem elég fehérjét, ahogy kb. semmi mást sem, remélem, legalább szedsz mindenfélét, hogy ne legyél tele hiányjelenségekkel, hátha megjön az eszed, mielőtt visszafordíthatatlan lesz a folyamat.
Ez nem evés. Se a mennyiség, sem az összetétel alapján.
Ha a kérdésed komoly, nem ártana egy jó pszichológus, kivéve ha pl. egy nagyobbacska egér vagy, annak sokkal reálisabb ez a mennyiség. Nem akarlak sértegetni, igazából nem is teszem, de tényleg riasztó ilyeneket látni. Én egy empatikus személy vagyok és nagyon sajnálom a tested, de még a lelked is. Ne tedd ezt magaddal.
K...va sokat ettél idióta... csodálom, hogy nem fordultál még fel éhen... de ami késik nem múlik.
Ilyen hülyék minek írnak ide? Megesztek már két puffasztott rizst meg valami szikkadt vajas zsömlét és megkérdezitek, hogy sokat ettetek-e... hát mihez viszonyítva? Egy etióphoz képest biztos... milyen választ vársz erre voltaképp? Bocs, de nem fogom a téveszméidet megerősíteni.
Kalóriabazis.hu... számold ki mennyit ettél, ettől még a macskám is többet eszik.
Mindenkinek aki ilyen ostoba kérdést tesz fel ezúton üzenem költözzetek Afrikába, ott mindenki divatosan sovány az ételhiány miatt...
Rosszakat eszel és keveset. Tök mindegy a kalória szám.
Felesleges: a puffasztott cucc, a vajas zsemle, a müzli.
Kevés: a fehérje.
Hiányzik: a zöldség.
Ez koplalás, amitől hosszú távon felszedsz pár kilót.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!