Teljes életmódváltásra lenne szükségem. Tanácsok?
cukros müzli helyet zabpehely
csokik helyett dió, gyümölcsök,
több zöldséget, zöldséges ételt
olcsó uborka, káposzta, cékla, retek, hagyma-salátákba, szendvicsbe, egytálételek mellé
nasi fahéjas túró mazsolával
rántott ételek helyett a hús párolva, sütve, főzve
kevesebb zsír, finomított szénhodrát-cukro, pékáruk, üdítők
sima csapvíz
zsíros sajt, felvágott, tej, joghurt helyett zsírszegény
zöldséglevesek
a leveseket tészta helyett májgombóccal is csinálhatod
szendvicsbe, vagy vacsorára zsíros felvágott helyett főtt tojás
Na ide figyelj, most nem csak mint fogyni kívánó személynek írok neked, hanem mint anyának is.
Amit te szélsőségesnek nevezel, az tulajdonképpen ALAPVETŐ kellene legyen. Nem tudsz lemondani a csokiról ? Nem tudod kiiktatni az édességeket az étrendedből ? Ezek neked szélsőséges dolgok ? Közben meg azt írod, hogy " kevés pénzből élő anyuka vagyok ". Tudod, amikor az én anyám sétáltatott engem a parkban, akkor mindig vagy egy almát adott a kezembe, vagy egy banánt, esetleg fagyit. Ezt utólag mesélte el nekem, mert nyilván nem emlékezhettem ezekre, és azt is hozzátette, hogy sok szülő kiflivel és csokival tömte a gyerekét, mert az egyszerűbbnek tűnt, holott nem kell nagy matematikatudás ahhoz, hogy valaki alapos utánaszámolás után rájöjjön, hogy tulajdonképpen meglehet fizetni azt a gyümölcsöt is és meglehet fizetni azt az egészséges kaját is úgy ÁTLAGban is, csak persze ehhez az egészségtelenebb ételeket ki kell iktatni az étrendből.
Amikor valaki arról panaszkodik, hogy nem engedi meg magának a zöldséget, a gyümölcsöt, időnként a húst- akkor azt kérdem először: mennyit költ egyéb ételekre ? Csokira, üdítőre, tésztákra, kiflikre ? És nem kell jósnak lennem ahhoz, hogy 10-ből 8-nak a válaszát már tudjam is, mégpedig azt, hogy tulajdonképpen azért nincs pénzük az egészséges élelmiszerekre, mert elköltik azt a pocsék minőségűekre.
Neked elsősorban tudnod kell magadra vigyázni ahhoz, hogy majd a gyerekeidre tudjál. Te kell megfelelően élj ahhoz, hogy nekik jó példaképük legyen. Hiába mondod majd a kis Pistának, hogy " egyél fiam almát uzsonnára ", mikor ő látni fogja, hogy a mama csokit majszol a nappaliban.
Ha tanácsot kérsz tőlünk életmódváltásért, akkor ne te add meg nekünk a feltételeidet, mert ez nem így működik. Vagy hajlandó vagy megtenni a szükséges lépéseket ahhoz, hogy életmódot váltsál, vagy ha nem akkor csak azt tudom mondani, hogy nem vagy elég erős ahhoz, hogy segíts magadon.
A helyes táplálkozás egyik alappillére a csomagolt és kommersz termékek teljes kiiktatása az étkezésből. Mivel ezekből rengeteg van, sokkal könnyebb felsorolni azt, ami egészséges: az, amit a piacon kaphatsz, illetve az, amit a hentesnél. Ezek tehát a zöldségek, gyümölcsök és a húsok. Ezekhez még hozzájönnek a tojások, magvak, diófélék, olajok, amelyeket településtől függően, különböző helyeken lehet kapni. Minden ami ezeken kívül van, az nem fér bele a helyes táplálkozásba. Viszont ha belegondolsz, nem olyan nehéz ezekről a helyekről vásárolni. A piacon nem arannyal kell fizetni.
Ha elég elkötelezett lennél ahhoz, hogy az egészséged érdekében döntsél, és ne a megszokás és a hasad érdekében, akkor sokkal egyszerűbb lenne megtenned ezeket a lépéseket, mint gondolod.
Én is így voltam vele, mint te, és úgy érzem, elég jól haladok (meg is szaporodtak ebben a témában a kérdéseim és a válaszaim:D).
Régebben is próbálkoztam már fogyózni, diétázni, de mindig felsültem vele, és csak jöttek, csak jöttek a kilók.
Aztán valami "beütött". Magam miatt kell váltanom. Nem azért, hogy a magas, vékony barátom mellett ne én legyek a duci kis gömb, meg nem is azért, hogy a suliorvos hagyjon békén - magam miatt. Az egészségem miatt. A szépségem miatt. Hogy jobban érezzem magam.
Ezután minden könnyebb lett:)
Egyik napról a másikra váltottam.
Régebben is mozogtam, de csak nyűg volt. Most már teljesen beleilleszkedett az életembe a napi 1-1,5 órás mozgás (persze van, hogy kimarad rajtam kívül álló okok miatt). Már nem nyűg, hanem szórakozás. Esetleg keress valakit, akivel együtt csinálhatod, én pl a tesómmal szoktam, így még motiváltabbak vagyunk. Youtube-on sok videó van, válogathatsz:)
Nagyon édesszájú vagyok sajnos, ráadásul sütni is imádok, de le kellett szoknom arról, hogy állandóan tömjem magam. Régebben ebéd után mindig ettem egy kis csokit desszertnek. A deszert most sem marad el, csak most csoki helyett valamilyen gyümölcsöt eszek, vagy megiszok egy csésze kávét édeskével.
Odafigyelek a folyadékfogyasztásra.
Meglátod, előbb-utóbb már úgy érzed, része az életednek.
Először én is úgy voltam vele, hogy ha leadok x kilót, akkor abbahagyom, de már úgy beleszoktam ebbe a "rendszerbe", hogy nem fogyókúraként, hanem életmódként tekintek rá.
Kedves WhiskysKávé, most akkor picit részletesebben magamról, hogy jobban értsd, hátha könnyebb lesz így tanácsokat adni.
Lehet, hogy a rendszeres futás másnak nem szélsőséges, de ha én 30 kg túlsúllyal elkezdeném, talán többet vesztenék rajta, mint nyernék. Gondolok itt pl. a térdeimre vagy a különböző izületeim állapotára. Ezért mondjuk valami olyan tanácsnak örülnék, hogy hol találok valami olyan tornát, ami nekem megfelelne és mondjuk nem vesz el napi több órámat. Mert tényleg elhatároztam, hogy itt az ideje elkezdenem, csak nem tudom mivel.
Azt hogy nincs sok pénzem azt is azért tartottam fontosnak kihangsúlyozni, hogy ne drága edzőtermeket, meg személyi edzőt javasoljatok.
Lányomról csak annyit, hogy 19 hónap alatt egyszer kapott tőlem két szem szaloncukrot karácsonykor, néha túrórudit, de csak csoki nélkül és szülinapjára a neki sütött tortából egy keveset. Néha a nagyszülők a hátam mögött adnak neki ezt azt, de talán már eleget morogtam velük ez miatt, hogy megértsék és ne tegyék. Minden nap külön főzök neki, hogy mindent megkapjon, amire a fejlődéséhez szüksége van. Hogy ne kerüljön soha az én helyzetembe. Én hogy milyen példát mutatok? Amióta megszületett zug(csoki)evő lettem :-(
És most picit az étrendünkről. Hetente háromszor főzök magunknak két napra, vasárnap az anyósomnál ebédelünk. Ebből egyszer krumpli, egyszer rizs, egyszer tészta a fő összetevő. Ezen a héten pl. volt rakott krumpli, tejfölös-gombás csibemell rizzsel és lesz túróscsusza. Leves csak egyszer max. kétszer van hetente, mert nem nagyon szeretjük (zöldséges rántás nélkül vagy húsleves). Reggeli és vacsi általában felvágott, sajt, tojás, paprika, paradicsom, kenyér v kifli esetleg valami halkonzerv, mozzarela. Nap közben joghurt, banán vagy valami más gyümi. És még az édesség. Hogy a napom jól kezdődjön mindjárt csokival kezdem, olyan ez már nekem, mint másnak a tea vagy a kávé. Minden sós kaja után kell valami édesset ennem, mert szabályosan rosszul érzem magam.
Teát, kávét, alkoholt nem iszom, nem dohányzom, édes üdítőt csak nagyon ritkán, általában szódát vagy ásványvizet iszom.
WhiskysKávé előtt és utána szólóknak köszönöm!
Őszintén mondom, hogy már kezdtem gondolkozni az elnézést kérő válaszom megfogalmazásán, mert azt hittem egy túl kemény hangnemet ütöttem meg. Végigolvasva viszont a hozzászólásodat rájöttem, hogy ez nem így van.
Amit a gyerekekre értettem, azzal kapcsolatban igazam volt, az meg, hogy te nem édességekkel tömöd őket, kizárólag a saját érdekükben teszed, úgyhogy nem nekem teszel vele szívességet.
Ami a mozgással kapcsolatos: sehol nem írtam, hogy kocognod kellene. Nagyon nem szeretem, amikor valaki kiforgatja a szavaimat, hogy azt a saját előnyére fordítsa. Pont, hogy nem írtam megerőltető fizikai munkát, mert tisztában vagyok az ízületi kockázatokkal. Viszont ha ezzel te is ilyen szépen tisztában vagy, akkor azt is kellene tudnod, hogy a kocogáson kívül van számos egyéb mozgásforma is, amelyet igenis végezhetsz.
A csokifüggőségedet illetően- látom ezért haragudtál meg annyira rám, mert amúgy egy nyers hangnemben körülírtam azt, ami tulajdonképpen igaz rád: nem tudsz lemondani a csokiról, pont úgy, hogyan más nem tud lemondani a dohányzásról vagy a kávéról mondjuk. De akkor minek haragudtál meg ? Hiszen te is tisztában vagy vele, hogy igazat írtam. S most mivel már azt is látom, hogy te nagyon nehezen tudnád elengedni a csokit, azt tanácsolom utólag, hogy ne legyél zugevő, mert semmit sem jó titokban csinálni. Ha nem tudsz lemondani a csokiról, legalább ne bújj el amikor eszed. Ezek amolyan íratlan dolgok, de megvan a jelentőségük. Ha valamit elbújva csinálsz, akkor az azt jelenti, hogy még saját magad előtt is szégyelled. Ne szégyelld azt, amit csinálsz és csak olyat csinálj, amit nem szégyellsz.
Nem haragudtam meg rád és bocsánat kérést sem várok! Pusztán arra akartam felhívni a figyelmedet, hogy ne általánosíts. Azért mert én tönkreteszem az életemet, még a lányoméra vigyázok. Nem kell mindenkit egy kalap alá venni. A zugevés azért alakult ki, hogy ő ne lássa és ne ezt a mintát akarja majd követni. A futást meg arra írtam, hogy te nehezményezted, hogy miért adok meg feltételeket, ha már segítséget várok.
Igazad van, csokifüggő vagyok. És ezen változtatni is szeretnék. De szerintem nem a hirtelen elhagyás a jó módszer. Azt nem bírnám ki sem fizikailag (tényleg fájdalmaim vannak és rosszul vagyok, ha valamiért nem kapok), sem lelkileg.
És most ha gondolod szívesen fogadom az ötleteidet!
Ja és hidd el, rengeteg érvet tudok arra, hogy miért és mit nem mozgok. Viszont hogy mit és hogyan kellene azt tényleg nem tudom. Szóval bármilyen tanács jól jönne.
Értem.
Nos a mozgást illetően én nem is kötekedtem, mivel tudom én is, hogy a helytelen mozgás többet árt, mint segít. A futás valóban nem a legjobb választás annak, aki hajlamos az ízületi problémákra. Illetve vannak egyéb megerőltető mozgások is, amelyek hosszú távon problémát okoznak.
Viszont vannak kímélő mozgási formák is: mi van mondjuk az úszással, otthoni tornával vagy pilates-el mondjuk ? Ezek végezhetőek kímélő módon is, emellett nagyon jól megmozgatják a testet.
A csokifüggőségről pedig azt írod, hogy változtatni akarsz rajta, de nem akarod egyből elhagyni. Ami most eszembe jutott, arra eddig nem gondoltam, de most leírom: a csokifüggőségnek lehetnek tápanyag okai is. Az ember nem is gondolná, de egyes esetekben a csoki utáni sóvárgás valamilyen vitamin- vagy egyéb ásványi anyag hiánya miatt van, illetve ezek szervezetbe való bejuttatásával a csokifüggőség is megszűnhet ( fájdalommentesen ! ).
A csokoládé iránti függőség jelenthet magnéziumhiányt. Ennek érdekében ehetsz több diófélét, halat, magvakat és olyan zöldségeket, mint a spenót, saláta, sóska, stb. Látszólag nincs összefüggés a kettő között, viszont nagyon sokat számít a megfelelő magnéziummennyiség a szervezetben, valamint ennek a hiánya problémákat okozhat.
Azt már gondolom mondanom sem kell, hogy az életstílusban is kétségkívül vannak dolgok, amelyeken változtatni lehetne. Lehet szó bármilyen függőségről, annak mindig okai vannak. A csokoládéfüggőség általában az egyéb örömök édességbe való fojtását jelenti. Ezeket az egyéb örömöket kell újra megtalálni és beiktatni őket az életbe. Nem egyből, de fokozatosan. És boldogabb leszel tőlük, mint a csokitól.
tegyél egy tálkába zabpelyhet önsd fel vízzel főzd fel fahéjjal kásának kb 5perc alatt
amikor kész még melegen keverd össze egy kis sovány kakaóporral vagy dobj bele egy kocka étcsokit és várd meg míg elolvad benne
amikor összeértek az izek kb 3perc utána még melegen megtudod enni, nagyon finom, laktató
ugyanezt a túróval is megtudod tenni, olvassz fel egy kis kakaóport és önsd rá a túróra majd formálj belőle gombócokat és hempergesd meg kókuszreszelékben
a dió, mogyoró tényleg jó választás lenne
vagy pl egy kis reszelt alma fahéjjal és joghurttal elkeverve csak elsőnek rossz, utána már meg is szoktad és a szervezeted is hozzászokott ahhoz h nincs csoki hanem egészséges kaják
elsőnek nagyon nagyon nehéz, én ezt tudom de valamikor muszáj rajta változtatni
még jó szerintem a fehéje shake és csoki ízben is lehet kapni:)
Kitartás!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!