Ti is úgy vettétek észre, hogy a családotok a legnagyobb ellenségetek az életmódváltásban?

1. Ha valaki fogyni akar, az magánügye, ne teregessse ki acsalád elött.

2. NE akarjon mindenkit megtériteni, mert ezzel csak megutáltatja magát.

3. Ha egy-egy összejövetelen eszel olyat, ami szerinted nem egészséges, attól még nem fogsz elhizni, csak esetleg nem te leszel a központ, aki feltünösködni akar.

4. NEM, NEM vagyok elhizva, de volt túlsúlyom, leadtam anélkül, hogy a családban bárki is észrevette volna, hogy máshogy étkezem, és abból sem csinálok felhajtás, ha netán olyasmi van, ami nem optimális - ebböl egy picit eszem és kész.

Ha nem nagy hangon hirdeted, hogy mit, hogy és mennyit kell enni, akkor nem fogallkoznak veled, ha eröszakos (és szemtelen) vagy, akkor meg ne csodálkozz.

Érdemben csak annyit tudnék hozzászólni, -mivel az én családomban mindenki egészségesen él-, hogy amennyiben egyedül vagy bizony nagyon nehéz tud lenni. Azt, aki nem úgy él mint az átlag (és ebbe az étkezés is beleszámít), akkor azt amolyan csodabogárnak tartják. Ez ellen sokat tenni nem lehet. Vannak emberek, akik nem szeretik a változásokat, és foggal-körömmel ragaszkodnak a jó bevált régi dolgokhoz, nincs ez másként az étkezéssel sem. Valóban erős akarat kell akkor, ha a környezeted nem támogat, de végül is nem miattuk kezdtél el valamit, hanem magad miatt. Hogy hány ember cukorbeteg, elhízott kicsiny országunkban az valóban katasztrófa és egyre jobban érinti a fiatal korosztályt is. De ez NEM a te problémád. Ők majd megküzdenek az életükben a szerzett nyavalyáikkal, és megtapasztalják, hogy mit is jelent az egészségtelen életmód következménye. Ha téged az életviteledért gúnyolnak, az ne zavarjon egy percig sem. Gúnyolódni, megvetni nem egy szép jellemvonás, mondhatnám eléggé furcsa egy családon belül, de vannak ilyenek.

Eleinte rám/ránk is furcsán néztek, de elfogadta a környezetünk, hogy mi másképp élünk, nem is tehetnek mást, mert én sem ill. mi sem szólunk bele abba, hogy mások hogy élnek. Nekem sikerült kialakítani azt, hogy ha családi összejövetel van, én mindig mást kapok és ez nagyon jól esik. Valószínű, hogy ez emberi hozzáállás kérdése is, nálunk tisztelik egymást a családtagok annyira, hogy elfogadják a másik életvitelét . Ha én tartok összejövetelt, akkor mindig egyeztetek az ételt/italt illetően. Nálunk van gluténérzékeny családtag is, és neki pl. másból készítek süteményt vagy tésztás dolgot.Vagy éppen a pizzát szereti. Számomra ez teljesen normális, hisz el kell fogadnunk azt, hogy nem vagyunk egyformák. Soha nem lennék képes "hülye beszólásokat" tenni, és ezzel megbántani másokat. Tisztelnünk kell a másikat, mert csak úgy érhetjük el, hogy tiszteljenek minket és az életvitelünket is.

Sajnálom, hogy a családod nem támogat, -én sem ennék meg más ételt, mint amit jónak tartok-, de ez ne keserítsen el. Te jó úton vagy, és valószínűleg -bár ne kerüljön erre sor- szomorúan fogod nézni,ha valamelyikük cukros, elhízott vagy szív problémákkal küszködő ember lesz.

Nekem csak annyi problémám van, hogy mikor hazamegyek akkor anyukám kínálgat mindenféle földi jóval holott tudja, hogy nem eszem olyanokat, persze van mikor veszettül kívánom. A szokásos szövegek: ennyi belefér, mikor nálunk vagy ne fogyózz stb. Nehéz, de azt vettem észre, hogy kezdi megérteni, hogy komolyan csinálom.

Férjem pedig mindig azt mondja ne fogyózz, egyél rendesen, mert nekem így is jó vagy. Aztán mikor a fogyás és sport következtében egyre jobban nézek ki csak kapom a bókokat.

Szóval nekem muszáj nagyon erősnek lennem, mert nem rosszindulatból, de mindenki visszahúzna.

Pont ezen gondolkodtam a múltkor én is, hogy vajon miért van az, hogy az emberek úgy fejezik ki a szeretetüket, hogy etetik a másikat? A párom, ha kedveskedni akar, hoz egy csokit. A nagymamám rámtukmálja a sütijét, holott direkt mondtam, hogy nem kérek sütit a szülinapomra, de ragaszkodott hozzá, hogy osszam szét a munkahelyemen (nyilván nem bírtam ki, hogy ne egyek belőle). A múltkor az egyik barátnőméknél töltöttem a napot, a szülei százszor elmondták, hogy milyen jó, hogy fogyókúrázom, és hogy a lányukra is mennyire ráférne, és milyen büszkék rám, hogy ilyen erős vagyok. Aztán az apukája kipakolt négy különböző csokit az asztalra, hogy együnk csak, majd az anyukája neki állt pizzát sütni vacsorára. Érthetetlen. Az én szüleim nem kimondottan tukmálósak szerencsére, mert ők mindig is úgy gondolták, hogy fogynom kéne.

De alapvetően haragudni sem lehet ezekre a kísértő emberekre, hiszen egyértelmű, hogy azért akarnak neked finomakat adni enni, mert szeretnek, és nincs nagyon más eszözük, hogy kifejezzék. Holott valószínűleg sokkal, de sokkal jobban esne, ha átgondolnák és csinálnálnának nekem egy sovány húsos zöldséges finomságot, elvégre az is ugyanúgy mehetne különlegesség számba, és még úgy is érezném, hogy figyelembe vették az igényeimet.

Én csak idén január óta csinálom.

De ugyanezeket megkapom nap, mint nap (anyámtól főleg, de más rokonoktól is).

Én annyit mondtam neki, az ő dolga, hogy mit főz, mit eszik, de legalább engem ne hátráltasson.

Az 1 dolog, hogy neki nincs pénze, és épp azt veszi meg, amire van, de minden nap hallom a megjegyzéseket, már nagyon unom.

A legjobb az volt, mikor elkezdtem a fehérjeport (nem izomtömegnövelés céljából, csak hogy meglegyen a napi mennyiség, mert másból nem tudok annyit bevinni), és megkaptam, hogy jól van, b@sszam csak tönkre a szervezetem ilyen sz@rokkal...

Meg elvileg egyoldalúan táplálkozom, mert nem eszem fehérlisztet, meg cukrot, pedig az kell a szervezetnek...