Másnak is ilyenek a szülei?

Világéletemben duci voltam. Ez kisgyerekként nem zavart, a felnőttek szerettek, abajgattak , mert "kis cuki" voltam. Nem is zavart engem sem a tinikor kezdetéig, amikor ugye bennem is megszületett az elhatározás - lefogyok. Sikerült is közel 10 kilótól megszabadulnom ( sok sportolással,plusz nőttem is), jobban éreztem magam ,de tudtam , hogy ez közel sem a cél, még mindig van mit leadni. Már ezzel a súllyal sem vagyok nevezhető ducinak, de mivel kicsit maximalista vagyok szeret még csiszolni magamon. Pár évig nem is foglalkoztam vele, jól éreztem magam aztán mikor megint kicsit híztam, eldöntöttem, hogy itt az ideje hogy befejezzem amit évekkel ezelőtt elkezdtem. Érettebb lettem, többet utána olvastam és rájöttem életmódot kell váltanom. Amit a napokban meg is kezdtem. A sportolás mellett , sokkal jobban odafigyelek az étkezésemre, teljesen rákattantam a salátára, zöldségekre, gyümikre úgyhogy nincs is semmi gond. Úgy gondoltam , hogy amíg elérem a kívánt eredményt mérséklem a nassolást (persze eszek én tk kenyeret, meg csokit is de tényleg mértékkel). Az egyetlen dolog amivel baj az az anyám. Kezdi azt hinni , hogy anorexiás lettem. Ma ezt közölte is velem ( mellesleg jelenleg 160cm és 61 kiló vagyok, csakhogy érzékeljétek a kijelentés abszurditását). Szinte látom , hogy kicsit csalódott amikor a boltban nem veszem a szokásos péksütiket , tésztákat. Érhető , hogy szkeptikus mert régebben volt egy hánytatós korszakom, de már tudom, hogy rettenetesen buta voltam. Újra elmondom , sportolok és egészségesen étkezem ( nem éhezek!), ő mégis állandóan méreget és megjegyzéseket tesz, miszerint már így is túl vékony vagyok. Próbáltam vele beszélni erről, látja, hogy eszek és mozgok, mégis úgy érzem azt hiszi még mindig hánytatom magam.

Másoknak is meggyűlt már a gondjuk ehhez hasonló szülőkkel?

19/L