Hogyan adhatnám le a nagy hasam?
52 éves férfi vagyok, 180cm magassággal, és kb 140kg testsúllyal.
két mélyvénás trombózis, és egy kétoldali akut tüdőembólia után, a túl nagy mozgás megvisel. Futni soha életemben nem tudtam, a bokasülyedésem és utóbbi időben a térdfájdalom miatt ez most kizárt. Hosszú séták egyszerűen nem férnek bele az időbeosztásba. Úszni eljárni nem tudok, bringázni szoktam olykor, egy órácskát, de ez sem erőltetett tekerés.
Tudom, több mozgás, kevesebb bevitt kalória és fejben dől el. Ok, tudom.
De korlátozottak a lehetősségeim a mozgásra, és evés terén örülök, ha kordában tudom tartani az evéskényszerem (ha ez ami nekem van egyáltalán annak számít .... nem tudom), nem tudom lejjebb vinni!
a Google Play áruházban néztem a különböző Workout appokat, de nem igazán tudom, érdemes-e foglalkozni velük, elég hatékonyak-e, ill, ha igen, melyik?
Létezik egyáltalán olyan gyakorlat sor, ami kevésbé megterhelő, de kellően hatékony?
Köszönöm a válaszaitokat.
Ha úgy indulsz neki, hogy se az étkezésen se a mozgáson nem vagy hajlandó változtatni, akkor természetesen nem lesz belőle semmi.
Az étrendi változtatás szükségszerű, alapvetoen ezen múlik, hogy fogysz-e, a mozgás fakultatív (főleg, amíg ekkora a tulsulyod)
Nekem térdproblémám van, én napi fél óra sétával indítottam - ha 1 óra bringa belefér, a fél óra séta is bele kell, hogy férjen. Aztán lassabb-gyorsabb séta felváltva. Aztán kis karmunkát hozzátéve. Így 15kg mínusz után már normálisabb edzést csinálok mellé, és a térdfájdalmam is sokat enyhült. Kajából is lehet lejjebb vinni, mindig lehet, de más kérdés, ha nem akarsz. Vezesd a kalóriát. Nézd meg, hogy x kalóriatartalmú pl gyorskaja és ugyanannyi kalóriatartalmú zöldség mennyi térfogatra. Választhatsz: egy csoki, vagy pár alma? Az alma fog jobban eltelíteni, és rögtön kevesebbet fogsz enni, mert más a térfogat.
Fejben kezdődik minden. Felejtsd el azt a mondatot, hogy nem tudsz!
Tudom, férfiak csak halálukon mennek orvoshoz, de nyugodtan kérhetsz tőle is tanácsot, jobban ismeri az egészségi állapotod, és hogy mit tudnál csinalni, és mit nem. Felkereshetsz gyógytornászt, diabetikust is.
A Google playen lévő edzésprogramok nem sokat érnek, próbaltam őket, de 0 mozgásnál az is jobb.
köszönöm a válaszaitokat.
Meglehet, hogy félre érthetően fogalmaztam.
Nem arról van szó, hogy nem akarok változtatni sem a mozgáson se az étkezésen.
A mozgásra a lehetősségeim korlátozottak, mert konkrétan már-már az elviselhetetlen fizikai fájdalmat súrolja és garantált fulladással jár az erőltetett nagy igénybe vételű mozgás. A bringa sem mindig fér bele.
Az étkezést illetően pedig nincs olyan nap, hogy ne éhezzek. Szó szerint. Mert bár egy lovat meg tudnék enni, de nem teszem, és mégsincs pozitív változás. Nem tudom, hogy lehetne még több kalória deficitet elérni? :(
Itthonról dolgozom, napok telnek el, hogy az utca ajtón ki sem lépek, olykor a házból is alig. Tudom, ez sem jó, viszont ez is egy kényszerpálya. Gondolkoztam gépeken, de a lakás méretei miatt egy futópad (hogy pl. a séták megoldhatóak legyenek, akár munka közben is) elhelyezése is kihívás lenne. :(
Nem tudom, mit fogok tudni kezdeni, de valamit kezdenem kell.
Ezzel a súllyal abszolút kerülnöd kellene az intenzív igénybevételt. Napi két óra kifejezetten kényelmes (4 km/h) sétával ilyen súly mellett elvileg 1 kg-nak megfelelő kalóriát tudsz elégetni egy hét alatt. Ez nem fér bele az időbeosztásodba?
Enni mennyit eszel tulajdonképpen?
Jol kell enni minosegi eteleket es nem leszel éhes. 3-5 oraneknt, minden etkezesben legyen feherje, zsir szenhidrat es zoldseg. Egy igy osszeallitott etel utan sokaig jollaksz es nem vagy ehes.
Lodd be a megfelelo kaloriaszintet. Ha ennyire ehezel valoszinuleg tul keveset probalsz enni.
Amig nem probalod ki addig nem fogod megtapasztalni milyen tapanyagdus, egeszseges etelekbol, jol osszeallitott tanyerbol jollakni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!