A sport és az életmódváltás többet elvesz az életemből, mint hozzáadna? (szorongás, testképzavar)

Sziasztok!

Megpróbálom összefoglalni röviden.

Egész életemben kövér voltam, ez pedig leginkább középiskola után kezdett elhatalmasodni. Sosem érdekelt hogy néztem ki. Általános iskolában is kövér voltam, mindig volt rajtam 15-20kg felesleg már alsó osztályban is. Én ezt nem nagyon fogtam fel, nem érdekelt. Vagyis, pontosabban de, érdekelt, mert mindig megpróbáltam fogyókúrákhoz folyamodni, de 3 nap után feladtam. Önbizalomhiányos is lettem, mert szerencsére egy olyan iskolába jártam, ahol a kisebbségiek voltak előnyben (félre értés ne essék, semmi bajom a romákkal. A legtöbb barátom roma, és teljesen jól kijövök velük. Roma és roma között is rettentő sok különbség lehet, na az általános iskolaiak a rosszabbik kategória volt..) és konkrétan 1. osztálytól (sőt, már óvodában is) 4. osztályig nem volt olyan nap, amikor ne vertek volna meg legalább 3-an csak azért, mert kövér voltam. (igen, nekik ennyi indok is elég volt)

Szóval: Középiskola kezdete

170cm mellé voltam több, mint 86kg. Ez még nem zavart, sportoltam, imádtam focizni, nem éreztem hátrányát ennek a +15kg-nak.

Pár évvel később, 11. osztály előtt ez a 86kg 105kg lett.

Azonnal tudtam, hogy változtatnom kell. 2020 őszén el is kezdtem, és most már sikeresen. Olyannyira, hogy 72kg-ra lefogytam 8 hónap alatt.

És itt kezdődik a "sötétebb" korszak.

Elkezdtem nagyon megszeretni ezt. Elmentem az első konditermi edzésemre 2021 júliusán, és konkrétan máig megállás nélkül heti 4-5 alkalommal edzek. Számolom a kalóriát, makrókat, rettentően komolyan veszem, néha még túlságosan is.

De mentálisan ennyire még semmi sem terhelt le. Kívülről lefogytam, belül pedig még mindig kövér vagyok, talán így tudom a legjobban összefoglalni. Belenézek a tükörbe, és elhányom magam, konkrétan sírhatnékom van most is szó szerint.

Minden egyes nap mérem magam, konkrétan egy rohadt szám a mérlegen eltudja rontani az egész napomat hangulat terén.

Még 2021 júliusában elkezdtem izmot építeni, amihez ugye elegedhetetlen a kalóriatöbblet, azaz, hogy többet együnk, mint amennyit a szervezetünk elhasznál = súlynövekedés.

7 hónapig bírtam, mert olyan szinten leterhelt mentálisan az, hogy a mérleg egyre többet mutat, hogy az valami hihetetlen.

170cm 81kg lettem, azóta történtek dolgok, csináltam egy kisebb fogyást ismét, hogy lássam mit építettem fel eddig. 67,5kg-ra lefogytam.

És a legnagyobb probléma most jön:

Rohadtul szeretek enni, de sajnos keveset ehetek valamiért. Konkrétan napi 3.000 kalória meg sem kottyan (egyszer kipróbáltam), ehhez képest:

20 éves férfiként, 170cm-es magassággal 78kgról csak úgy tudtam lefogyni, hogy 1600 kalóriát ettem. Erre még azt mondanám, hogy teljesen rendben van abban az esetben, ha nem csinálok egész nap semmit. De nem így volt. Minden nap sétáltam 3 órát, 20.000 lépés, emellett heti 4-5 súlyzós edzés és 1600 kalórián is alig akart megmozdulni a mérleg. Épp emiatt 67.5kg-ig mentem le, mert már nem bírtam, hogy ennyit ehetek.

Ez volt kb másfél hónapja.

Megemeltem a kalóriát, maradt a napi aktivitás ugyanaz, csak 1600 helyett 2300-2500 kalóriát eszek. És másfél hónap alatt 67,5kgról 71,5kg. Egyszerűen hihetetlen, hogy ilyen magas aktivitással a 2300 kalória is hízást eredményez nálam úgy, hogy konkrétan lányok esznek ennyit büntetlenül 0 mozgással. Viccen kívül, szerintem én eszek a családban a legkevesebbet, még a húgom is többet is eszik mint én, és nem hízik.

Nem, nem számolok semmit félre. Olyan szinten mérek mindent grammra pontosan, hogy ez már megszállottság. Semmi zsiradék, csak vizet iszom stb.

Úgy érzem most magam, mint aki újra 100+kg, belenézek a tükörbe és végem van, épp ezért a mai nappal kezdve ismét nekiállok az 1600 kalóriás koplalásnak (hiába koplalás, egyszerűen csak ennyivel tudok fogyni, nem értem..) és ismét 4-5 hónap szenvedés vár rám, mint legutóbb 78kgról februárban.. Tanácstalan vagyok, senkivel sem tudok erről beszélni, barátaim nincsenek akikben megbíznék, a családból meg már azt is túlzásnak tartják, hogy kalóriát számolok és figyelek a napi 20.000 lépésre, szóval képzelhetitek mi lehet, ha elkezdenék erről beszélni nekik..

Világ életemben vertek, mert kövér voltam, önbizalomhiányos vagyok, rohadt nagy a megfelelési kényszer bennem, most végre lefogytam, szereztem magamnak egy jókora testképzavart (vagy kitudja, lehet tényleg csak szarul nézek ki), minden ételt mérek grammra pontosan és nem eszek meg olyat, aminek nem tudom a kalóriatartalmát és, ha ez még nem lenne elég, körülbelül annyit ehetek, mint egy 10 éves gyerek, amikor egész nap fekszik az ágyban..

Semmilyen betegségem nincs. Pajzsmirigy alulműködésre gyanakodtam, de ez áprilisi vérvétel alapján a TSH értékem a lehető legtökéletesebb tartományban van..

Csalódott vagyok és nagyon elkeseredett és valamiért azt érzem, hogy ebből nincs kiút és ez egy ördögi kör.. Talán még sosem voltam mentálisan ilyen állapotban, mint most és azt érzem, hogy semmit sem tudok ez ellen tenni..