A kövér emberek hogyan tudják magukat elfogadni és miért nem kezdenek bele a fogyokúrába?

Addig örülj amíg nem érted, mert ez azt jelenti hogy nem jártál a másik cipőjében.

Mondok példát. Léteznek különböző mentális problémák, érzelmi alapú evés, ami nagyon sokáig egyáltalán nem is tudatos. Csak az ember aki erre hajlamos, és olyan állapotban van, ételhez nyúl, ha szomorú, ha magányos, ha bántották, az étel az egyetlen amitől jobban érzi magát, vigaszt nyújt neki. Aztán idővel Tudod az evésből is kialakulhat táplálkozási zavar pl függőség, ez ugyanolyan mint a drog, alkohol, dohányzás stb. Az ilyen szerekkel élő emberek is gyakorlatilag mérgezik magukat, de függők, ami egy olyan mely gödör, amiből milliószor nehezebb kimászni.

A fogyással kapcsolatos próbálkozások többnyire hosszútávon sikertelenek, ez megint csak szomorúsághoz, bűntudathoz, önostorozáshoz, az önbecsülés leépüléséhez vezet, ami végső soron megint csak érzelmi evéshez fogja taszítani az embert. Ez egy ördögi kör, amiből iszonyat nehéz kitörni, és a többségnek nem is sikerül, akiknek ilyen jellegű gondjuk van.

Én ezeket mind tapasztalatból írom, mert a poklok poklát jártam meg ezekkel a problémákkal.

Mikor a legelső fogyást csináltam, 100kg voltam 14 évesen. Számtalan kört végigjártam a fenti problémákkal együtt, volt több jojóeffektus, rengeteg sírás, szenvedés, nem csak a saját démonjaim miatt, hanem mert szokás szerint mindenki ítélkezett felettem, miközben fele annyit se kínlódtak, harcoltak a saját testük ellen, mint én. Végül számtalan fogyási kísérlet után 170 kilón kötöttem ki, és rengeteg meló, szenvedés, sírás stb és 3 év után 67kg lettem, egészséges testsúlyom van, 1 éve tartom is. Vannak jobb időszakok, amikor könnyebben élem ezt az életet, és vannak nehezebbek is.

És hogy a mentális részét végül legyőztem e teljesen? Szerintem nem, és soha nem is fogom. Hosszú évek alatt valamennyire megtanultam kezelni, de irdatlanul nehéz, vannak visszaesések, a mai napig ezzel küzdök, és egész életemben fogok is.

És hogy miért van aki ezt a kálváriát nem vállalja, inkább elfogadja hogy nem tud lefogyni és marad a feleslegnél, mellette meg élvezi hogy nem kell állandóan kontroll alatt élnie? Mert miért ne dönthetne így?

Én őszintén mondom, hogy megértem!

Saját tapasztalatból tudom, hogy úgy sem sokkal könnyebb az élet ha lefogy.

Én sem vagyok biztos abban, hogy az átéltek tudatában újra végig tudnám csinálni ezt az egészet.

Fizikailag nyilvánvalóan könnyebb a testemnek, de boldogabb pl nem lettem tőle, és most viszont lelkileg lett teher az, hogy ezt a testi állapotot ami elvileg egészséges, fenntartsam.

Igenis teher, amiatt hogy folyton oda kell rá figyeljek, mit eszek, mennyit eszek, mennyit mozgok, ha esik, ha fúj, ha dög fáradt vagyok, ha nem, különben ha lazítok pár napot, eluralkodik rajtam a függőség, és pillanatok alatt szedem fel a kilókat.

Részemről ennyi. Gondolkozz el ezeken ha akarsz és próbáld eg kicsit átérezni. Vagy ne, és ítélkezz te is nyugodtan. Ahogy szeretnéd.:)