Hogyan lesz valak anorexias?

Úgy, hogy az anorexiásoknak beteg az agyuk, mentális betegek, és nem érdeklik a testük jelzései, mindenáron éheztetik magukat.

Addig amíg már egy totál belassult anyagcsere mellett is csontvázra fogynak.

Sokan szó szerint halàlra éheztetik magukat.

Egészséges elméjű ember ilyet nem csinál, mert a túlélési ösztön náluk jól működik, és végső soron ez előbbre való, mint az hogy betegesen soványak/x kilós súlyúak legyenek, x kinézetük legyen. Hogyha koplalni is próbálnak a fogyás érdekében, végül nem bírják tovább, és akkor fel fogják adni, mert a közérzetük romlása, a folytonos éhség stb stb elviselhetetlen számukra.

Nálam úgy indult, hogy jajj csak 1-2 kilót kéne leadnom, de gyorsan mert hétvégén strand(14 éves buta kislány).

Utána, mikor elértem rájöttem ha ez ment akkor bármire képes vagyok, feszegessük kicsit a határaimat. Milyen jó érzés kontrollálni a testem, úgy éreztem így az egész életem tudom irányítani. Gyorsan le is ment 6 kiló (45 voltam ekkor 165 magas)

Rövid időn belül már bűntudatom volt hogy ettem, inkább tanultam helyette, de azt is mozogva. Egész hazugság rendszereket alakítottam ki hogy megússzam az evést( mindig "máshol már ettem")

Szerencsére viszonylag hamar felismerték anyáék a problémát, és léptünk. Jelenleg, 10 év távlatából azt mondom kordában tudom tartani. Persze még mindig nem eszek zsírosakat, és néha lelkiismeret furdalásom van. Úgy gondolom, hogy ha valaki ebben benne volt, az sosem gyógyul ki igazán, a lelke mélyén mindig ott marad a kisördög.

Hát igazából mindenkinél más az ok, amiért kialakul. Az előttem lévő hozzászóló csinos akart lenni, engem meg túlságosan beszabályozott anyám.

12 éves voltam, amikor új helyre költöztünk, iskolát is váltottam. Ott nem tudtam beilleszkedni, napi szinten csúfoltak, megaláztak. De otthon is csak akkor volt nyugtom, amikor délután dolgozott anyám. Ha nem dolgozott és otthon volt, jött a cs.esztetés, hogy miért nek tanulok többet, miért alszok délután, mint egy óvodás (azért, mert kimerültem a sok reggeli idegeskedés miatt, meg folyton szorongtam, hogy mikor fognak bántani). Erre még rájött az is, hogy sokszor voltam beteg abban az évben, és anyám elzavart lázasan is iskolába, és két hányás közt is leültetett tanulni.

Semmilyen kontrollom nem volt az életem felett, ezért elkezdtem magamat éheztetni. Eleinte ez csak úgy indult, hogy én szabályoztam be, hogy pontosan mikor, miből és mennyit eszek. Majd keresgéltem interneten, és rábukkantam az Ana és Mia két jó barát oldalakra (anorexia, bulémia), és ott olvasgattam erről. Írtak le tippeket, hogy mit hazudjunk az egésszel kapcsolatban.

Én így lettem anorexiás.