Van olyan valami,amitől szomjas leszek?
Nagyon köszönöm a sok,kedves segítséget.
Hát akkor erőltetni kell,nincs mese.
Az applikációt is kipróbálom.
Én páromat úgy szoktattam rá az ivásra, hogy folyamat tettem elé, mindig hoztam teli poharat és mondtam, hogy igyon. Az elején nehezen ment, de mostmár simán megiszik napi 2 liter vizet magától, pedig régen 2-3 pohárral ivott egy nap.
Én is úgy növeltem meg a mennyiséget, hogy vettem fél literes poharat és magam mellé tettem. Az a baj a kicsi poharakkal, hogy azt hiszi az ember, hogy sokat ivott, pedig nem. A fél literes pohár sokat segített nekem. Mostmár alap a 1,5-2 liter víz/nap (lány vagyok vékony, alacsony ezért csak ennyi esik jól nekem, nem igénylek többet).
☑️ NE HALLGASS AZOKRA AKIK A SÓS ÉTELEKET ÍRTÁK/JAVASOLTÁK !
☑️ Az még rosszabb,még az a fél liter víz sem fog megmaradni benned,hanem átmegy rajtad.
☑️ Tudni illik a só, a víz felszívódást gátolja. Szóval konkrétan hiába ha iszol (akár többet).
☑️ Kevesebb folyadékot fog fel venni a szervezeted (még hogy ha több vizet is ittál) !
✅ EGYET tehetsz - készíts magad mellé egy FLAKONT- amit megtöltesz - és innod kell ! Nekem is vannak üvegeim.
✅ Ha kéznél vannak inni fogok !
❌ Ha nincsenek kéznél ( már vagy 1 hete eltűntek az üvegeim ) - akkor én sem iszok vizet :/
✅ SZEREZZ BE EGY NAGY FLAKONT vagy egy ÜVEGET.
✅ A LÉNYEG , hogy JÓ NAGY LEGYEN !
✅ A FLAKON mindig emlékeztetni fog rá, hogy innod kell !
✅ MIVEL OTT LESZ MELLETTED ! És pont lesz benne víz amit innod kell, és még a lustaság sem fog meggátolni benne, hogy a melletted lévő FLAKONBÓL igyál :)
✅ A lényeg hogy 1,5..2 literes legyen !
➖➖➖➖➖➖➖➖➖➖➖➖➖ KÉRDEZŐ ! ➖➖➖➖➖➖➖➖➖➖➖➖
Az ilyen tanácsokat amiket írtak :
- 75 perces edzés
- SZAUNA
- sós étel
❗️ FELEJTSD EL ❗️
🚫 Ezek még jobban csökkentik a vízháztartásodat... Kiszáradáshoz közelítesz.
🚫 Konkrétan azért váltják ki a szomjúságot, mert folyadék hiányod van. Kiszáradás közeli állapotba kerülsz...
🚫 Ezek pont, hogy a rosszabbik irányba visznek ! A kiszáradáshoz vezetnek...
🛑 Nem véletlenül nem szabad a tengerből inni, a sós víz (a só❗️) kiszáradáshoz vezet, hiába ha 10 litert iszol belőle...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!