Őszintén miért akartok lefogyni?

Őszintén leszarom, hogy nézek ki, vagy 8 évig voltam 100-110 kg (165 cmhez), és egyáltalán nem érdekelt a külsőm, jókat ettem végre (gyerekként szegény családban nőttem fel, sokszor nem volt mit enni, mostanra meg felküzdöttem magam a quasi középosztályba, jöttek is a kilók). Persze kaptam én is a bántásokat, volt hogy azzal jött oda hozzám egy pasi a buliban, hogy ha így nézne ki, felkötné magát. De engem ez nem érdekelt, akik közel állnak hozzám, elfogadtak, én is magam.

Aztán egy ponton már gyakorlatilag nem tudtam járni, annyira szétment a térdem. A cipőm bekötése is légszomjjal járt. Na akkor átkattant valami, és rájöttem, hogy nem akarok 10 éven belül meghalni, és nem akarok lerokkanni sem. Szóval eldöntöttem, hogy ez fontosabb, mint a kaja által adott öröm. Ez fél éve volt, 31 kgmal ezelőtt, már egyáltalán nem fáj a térdem. Az, hogy jobban is nézek ki mellé, az egy nagyon jó dolog, élvezem a szép új ruháimat.

Igen, én is kicsit megvetően nézek már a kövér emberekre, akik tonnaszám veszik a péksütit az Auchanban, mert elég egyértelműen látszik, miért jutottak idáig. De nem bántom őket direktben, mert nem az én dolgom. Nem erőltetem rá senkire a nézeteimet, és nem is hirdetem, hogy mindenkinek le kell fogynia és mindenki le tud fogyni.

Nagyon kövér sosem voltam, de egy jó +15-20kg volt rajtam. Mindig mondtam, hogy le akarok fogyni, utáltam magam, de sosem volt meg a komoly elhatározás. Lehet klisés, de ahogy elfogadtam magam, és már nem gyűlöltem, akkor tudtam lefogyni. Az egészségem érdekében elkezdtem sportolni, egyre egészségesebben enni, és már nem is vágyok a régi szokásaimra.

Mivel nagyon durván kövér nem voltam, a rendszeres megalázást nem tapasztaltam (a középiskolai tesitanárokon kívül, de ők vadállatok szerintem), inkább csak azt, hogy láthatatlan voltam. Mióta vékony vagyok, valóban mindenki kedvesebb, pl. az edzőteremben a recepciós fiú óriási mosollyal szokott köszönni, pedig évekkel ezelőtt duciként is voltam párszor, akkor nagyon flegma volt, talán az ő példája a legfeltűnőbb. De rajta kívül is többen szólítanak le, meg ilyen apróságok, hogy a vonaton megkérdezik, segíthetnek-e levenni a csomagomat, vagy a pénztárosok is kb 5x olyan gyakran mondják, hogy szép napot, mint régen. És őszintén, ez szerintem hányinger, mert ugyanaz az ember vagyok, nem érzem magam többnek, mint akkor voltam. Mondjuk nem is ezekben mérem a boldogságot, úgyhogy nem tudom azt mondani, hogy azért kell lefogyni, hogy boldog legyél, mert ez hülyeség, önmagában -20kg semmit nem old meg.

Fiatalon kimondottan vékony, csinos voltam. Most, a változó kor küszöbén híztam valamennyit. Kiderült, hogy a férjem csal egy nálam 20 évvel fiatalabb nővel. Rájöttem, hogy nem tudok és már nem is akarok senki másnak megfelelni, csak magamnak.

Most rendszeresen futok, nem vacsorázok, olvadnak le a kilók, jól érzem magam a bőrömben. Tetszik ez az új élet.

Azért elég érdekes, hogy arra kaffogtok aki formás és jól néz ki, gusztustalan világ és emberek, majd pedig mindent megtesztek annak érdekében, hogy úgy nézzetek ki mint ők.

Ha ennyire különbnek érzitek magatokat, akkor minek fogyókúráztok? Mutassátok meg, hogy mennyire egészséges és boldog élet élhető kövéren. Ja hogy ez nem így van?

A legviccesebb, hogy ti vagytok a kedvesek és a szépek a bunkók. A világ legnagyobb sztereotípiája.

A kövérek csak jó emberek lehetnek, aki pedig szép és formás az csakis egy gusztustalan förmedvény lehet.

Azért én tartanék egy erős önvizsgálatot ezek után, mert ahogy elnézem ti vagytok oda a külsőségekért a legjobban.

Azt pedig elhiheti mindenki, hogy annak semmi köze a külsőhöz, hogy megkeseredett, depressziós, 0 kitartással rendelkező egyedek vagytok. Saját magatokat nem vagytok képesek elfogadni, ezért mindenkit utáltok aki ezt megtette.

Ti törődtök a legtöbbet a külsőségekkel. Álszent bagázs.

Mindenki kedvesebb olyan emberrel, aki szimpatikus neki. Ez nem csak az alakra vonatkozik. De nem nagyon lesz valaki mosolygós, kedves, jó fej, egy antipatikus, morcos, kifejezetten agresszív vonásokkal rendelkező személlyel. Pedig lehet a világ legkedvesebb embere valójában 🤷🏼‍♀️

Szóval én emiatt nem haragszom az emberekre. A direkt bántásért, beszólásért igen, azt úgy gondolom senkinek nem kellene megengednie magának. De csak azért, mert azzal kedves, annak keresi a társaságát, aki szimpatikus neki... Ez nem igazán az a kategória, amiért haragudni kellene. Egy alapvető tiszteletet adjunk meg a másiknak, az elvárható, minden más extra.

Egyébként én nem voltam igazán soha elhízva, szóval nem nagyon volt változás ilyen téren az életemben. Azt hiszem a maximum ilyen 8-10 kg volt, ami mozgott rajtam. De ebben benne volt a plusz izom, és társai is. Amióta sportolok, meg minimális figyelmet fordítok az étkezésre, nem is az, hogy ultravékony vagyok, hanem izmos, formás combom, fenekem van, lapos, feszítéskor kockás hasam, és kerek vállaim. Jobban is érzem magam, de leginkább a sport szeretete ragadt meg bennem, és a határaim feszegetése. Az, hogy jobban állnak rajtam a ruhák, mint valaha, csak extra. Ugyanaz a párom, aki mellett egyáltalán elkezdtem ezzel foglalkozni, ismerőseimnek meg inkább csak az tűnik fel, hogy izmosabb lett a karom.

Régen tök más miatt utáltak, meg szólogattak be, nem az alakom miatt. Szóval ilyesmi nem csak a kövéreknek "jár". Egyszerűbb lapozni, és megtalálni a saját társaságod, alak ide vagy oda, mint sértettséget, haragot hordozni. Mint írtam, nem kedvelhet mindenki mindenkit, és nem is kötelező, gondolni azt lehet, amit akarsz. De a megalázás, piszkálás és társai... Na azok tényleg undorítóak, bármiért is éri az embert.