Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Áruljam el és tegyem tönkre a családot, vagy minden nap hazudjak magamnak, és anyámnak, hogy így kell elfogadnom apámat?
17 éves lány vagyok. 1 éve a testvérem (20 éves fiú) elolvasta apám msn-beszélgetéseit, amiből kiderült, hogy megcsalja anyámat. Az msn-beszélgetéseket én is elolvastam, miután megmutatta a tesóm, és kiderült, hogy ez nem most kezdődött, hanem már minimum 3 éve (ha nem több). Olyanokat írt annak a nőnek, hogy: csak téged szeretlek, csak veled teljes az életem..stb. Apám nem ért annyira a számítógéphez, de gondolom megkérdezte valakitől, hogy kell kitörölni az msn-beszélgetéseket, és azóta nem menti már el. Csak ez nem elég, mert én látok még így is dolgokat. A számítógép a szobám ajtaja előtt van, és volt, hogy este kijöttem, és láttam, hogy valami nővel webkamerázik. Kiakadtam, de nem szóltam semmit.. Egyébként a nőnek is van azt hiszem 3 gyereke és egy férje. Akkorát csalódtam apámban, mint még soha. Tudjuk a tesómmal, ki az a nő, tudjuk, melyik faluban lakik, és néha apám tesz olyan megjegyzéseket, hogy el kell mennie abba a faluba ügyeket intézni ezzel meg azzal, de konkrétot soha nem mond.
Amikor ez kiderült, úgy beszéltük meg a tesómmal, hogy elmondjuk anyának, de nem mertük. Aztán megbeszéltük, hogy a tesóm beszél apával. Beszélt is vele, és elmesélte, azt mondta, apám tagadott, de addig faggatózott, amíg végül bevallotta. Apám kérdezte, én tudom-e ezt az egészet, a tesóm azt hazudta, nem. Apám azt mondta, nekem ne mondja el a tesóm(apám tudja milyen érzékeny vagyok). Aztán apám állítólag megbánta, azt mondta a tesómnak soha nem tesz ilyet többet, sírva ment ki a házból, persze próbálta eltitkolni ezt anyám elől meg előlem. Meg mi is a tesómmal. És apám, amikor bevallotta a tesómnak, mondhatjuk úgy is, hogy megzsarolta a tesómat. Mert azt mondta neki, ha elválnak anyával, akkor, mivel anya fizetése nagyon kevés, úgysem tudnánk eltartani magunkat (mert vannak ugye a számlák, a hitelek stb. amit anya tényleg nem bírna egyedül).
1 hétig folyamatosan sírtam, tiszta ideg voltam, olyan volt, mintha engem csaltak volna meg. El akartam mondani anyának, és annyira fájt, hogy nem tehetem és hazudnom kell neki. Senki előtt nem mutathattam ki ezt. A barátomnak elmondtam, benne 100%-osan megbízok, úgy kicsit jobb volt.
De azóta eltelt egy év. Még mindig nem tudtam teljesen feldolgozni ezt, és nincs olyan nap, amikor ne jutna eszembe. Iszonyatosan rossz. Alig tudok a szemébe nézni, akkorát csalódtam benne, hogy hihetetlen. Nem gyűlölöm, mert az apám, és nekünk mindent megad, amit tud, de egyszerűen nem tudom neki tiszta szívemből azt mondani, hogy szeretlek. Nem tudom, mert egyszerűen elfog az undor.
Anyával néha néztünk valami műsort, és ha volt benne valami durva megcsalásos dolog, akkor anya megemlítette, hogy ő ezt nem bírná, és ha apám megcsalná, tuti hogy elválna tőle. Azt is mondta, hogy elválni viszont nem bírna, a pénz miatt.. Nekem olyankor mindig belemar ez a szívembe, mert annyira bánt, hogy egy éve titkolózunk.. De nem tudom mit tehetnénk. Annyira tanácstalan vagyok.
De itt még nincs is vége. Apámnak megnéztem egy pár hete a telefonját (tudom hogy ez aljas, szemét dolog, és nem rám tartozik, de nem bírtam ki, tisztára ki vagyok idegileg), és találtam a képek között elég undorító dolgokat. Lefényképezte azt a nőt meztelenül, és saját magáról is van meztelen kép. Na ez volt az a pont, hogy még jobban elkezdtem undorodni tőle.. Néha azt kívánom, valahogy bukjon le. Anyának hihetetlen fájdalmat okozna, de ez, hogy így... Ez nem megy...
Teljesen tanácstalan vagyok, sokszor sírok ez miatt... Méghozzá apának olyan munkája van, hogy simán maradhat tovább egy este, és házhoz jár, mert masszőr.
Annyira gáz az egész helyzet, hogy nem tudom mitévő legyek. A tesóm nagyon ellenzi, hogy mondjuk el anyának, és bennem is ez van, de valahogy mégis húz a szívem az felé, hogy valahogy le kéne buktatni. Csak az a baj, hogy egyik megoldás sem lenne jó. Ha nem mondjuk el, akkor anya megalázva él együtt vele továbbra is, és én kikészülök idegileg. Ha elmondjuk, vagy elválnak, és tönkremegyünk (fizikailag is és lelkileg is), vagy nem válnak el, és így is tönkremegy a család, csak így egymás mellett élni, gyűlöletben. Nem egy jó megoldás.
Mit tanácsoltok? Nagyon kivagyok, nem merek lépni.
17/L
Nah végszóra még annyit üzeneka kérdezőnek!
"amiről nem tudsz az nem fáj"
Igen, csak megtudtam, és fáj.
Anyát meg úgy féltem egy nagy csalódástól..Tudom, hogy felnőtt nő már, és el tudja dönteni.
De nem biztos, hogy mindenki azt érzi, hogy milyen egy anyával ilyen jó kapcsolatban lenni.. Nem biztos hogy mindenki megkapja ezt.
Kérdező, apád sorsa miért nem érdekel?
Ennyit jelent neked az apád ??
Nah innentől már látszik milyen szép család lehet a tietek is..
Nameg a te képmutatásodon is a reprezentatív szépbeszéd meg stb!! (öszintén ki a f-t érdekel ez?) :D
Az élet nem mindíg szép, ehhez jobb ha hozzászoksz, és azt is jobb ah megtanulod hogy nem minden az amit látsz..
Kérdező iszonyú naív vagy!!
Azt hiszed ismered az anyádat vagy akármelyik szülődet is?
Közlöm veled hogy a felnőtt és a gyerek személyiségének összetettsége között kb akkora a szakadék mint egy majom és egy professzoré között..
Apád lebukott, megláttad a valóság egy darabját, de ne képzeld azt hogy anyád egy szent!
Tudod szokták mondani, zsák a foltját..
Mllesleg a soraidon átüt anyád személyiségének is egy darabja, sztem jó nagy képmutató meg sumák struccpolitikás ember lehet..
Aki az ember szemébe mosolyog a háta mögött meg azt kívánja hogy dögöljön meg...
Lehet,hogy az 59%-os író túl nyersen vagy ahogy te gondolod túl bunkó módon adja tudomásodra a véleményét,valahol egy kicsit igaza van.
Igaza van,hogy vannak dolgok amikor jobb nem beleszólni,és bizony akárki akármit mond egy felnőtt nőnek aki évek óta házasságban él,bizonyos jeleket már rég észre kellett volna venni..Előbb-utóbb úgyis minden kiderül,így legalább megkíméled magad attól ,hogy anyud esetleg téged fog hibáztatni a boldogság elrontása miatt.Hiszen jól írta valaki,ha évekkel ezelőtt nem szóltál,akkor most miért szólsz bele?
Sokan írták a gyerektartást,és családi pótlékot..
Majdnem felnőtt emberek vagytok.Ha válnak,ha viszály lesz,ha anyud a pénzének a felét ügyvédekre költi,ha nem fogjátok tudni eladni a házat,mert senkinek nem kell,akkor nem lesz neked sem jövőd.Nem lesz anyagi segítséged,hogy egyetemre menj,sőt akkor úgy tudsz segíteni anyukádnak,hogy elmész dolgozni,hiszen a te fizetésed is kelleni fog..Viszont akkor sem családi,sem gyerektartás nem jár...
Tudod én is férjes asszony vagyok,és nekem is van egy 17 éves fiam..De ha a fiam elém állna,hogy több mint 1 éve tudja,hogy a férjem megcsalt,no...rá is haragudnék..
Hogy miért?
- mert ha én nem vettem észre akkor nekem így volt jó.(amit nem tudunk az nem fáj)
- mert ha már ilyen régóta tudja,akkor rögtön el kellett volna mondania,ha már úgyis el akarja mondani.Pontosan ezért érezném magam megalázva,mert a gyerekem tud róla,és nem szólt időben..
Ha én nem tudok róla akkor nincs szó megalázásról...
Szóval én már nem mondanám el,mert idővel úgyis minden kiderül..
Fiatal vagy még! Az élet nem fehér és fekete. Bármelyik megoldást választod egyik sem fog nyugalmat hozni.
A kulturálatlan fogalmazóknak üzenem, hogy a stílusuk csak őket minősítik. A véleményünket emberi módon is meg lehet fogalmazni.
Ha a gyerekem elém állna, hogy a férjem megcsal én nemhogy nem haragudnék a gyerekre, hanem hálás lennék neki őszintén, amiért szólt. Nehezen értem meg azokat akik azzal jönnek, hogy ha nem tudjuk nem fáj. Ez előbb-utóbb úgy is kiderül és ha akkor megtudnám azt, hogy a gyerekeim erről tudnak, na akkor haragudnék rájuk a lehető leginkább és csalódnék bennük iszonyú nagyon.
Te ismered az anyukádat, te tudod milyen a személyisége. Valószínűleg arra is tudod a választ, hogy mikor haragudna rád jobban az édesanyád és akarná e tudni. Azt mondod jó vele a viszonyod, mindent megbeszéltek. én tudom, hogy ha ilyet nem mondanék el az édesanyámnak, sose fordulna felém többször akkora bizalommal.
Szerintem eszerint mérlegelj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!