Nektek ez hogy esne? Szemét vagyok?

Két hete a férjem bejelentette, hogy van valakije (még csak alakul, saját bevallása szerint, szex nem volt), és el akar válni.

Én is éreztem, hogy egy ideje már inkább csak idegesítem, még azzal is ha levegőt veszek, de nem akartam kimondani, hogy válni kéne.

Hideg zuhanyként ért a dolog, nem volt se kiabálás, se hiszti, csak nem akartam elhinni, amit hallok.

Elköltözött a szüleihez, (a ház az enyém), a gyerekekkel akarja tartani a kapcsolatot, de köztünk ugye itt vége.

Három napig nem aludtam, nem ettem, kikészültem, de aztán igyekeztem talpra állni. Már ott tartok, hogy rájöttem, szingli nő lettem, ismerkedhetek.

Hallotta a gyerekektől, ha randiztam is. (Semmi komoly, egyelőre nem is erőltetném, csak mozi és séta.)

Múlt héten volt a nagyobb gyerek szülinapja, ő rettentően haragszik az apjára. Én meg csakazértis alapon vidám voltam, jól éreztem magam, ott volt két barátnőm is a szülinapon, a gyerekek is jól szórakoztak, ő meg ült a sarokban mint a búbánat élő szobra. A gyerekek gyakorlatilag figyelembe se vették, hogy ő is ott van, a nője hívogatja (féltékeny), és amikor nevetgéltünk a csajokkal, elég rondán nézett.

Elég összetörtnek láttam.

Én ehhez képest kivirultam, újra tudok nevetni, nyitottam a világ felé, és nem bánom, hogy elválunk, jobb lesz már így is. Rossz ezt most neki látni?