Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nektek ez hogy esne? Szemét vagyok?
Két hete a férjem bejelentette, hogy van valakije (még csak alakul, saját bevallása szerint, szex nem volt), és el akar válni.
Én is éreztem, hogy egy ideje már inkább csak idegesítem, még azzal is ha levegőt veszek, de nem akartam kimondani, hogy válni kéne.
Hideg zuhanyként ért a dolog, nem volt se kiabálás, se hiszti, csak nem akartam elhinni, amit hallok.
Elköltözött a szüleihez, (a ház az enyém), a gyerekekkel akarja tartani a kapcsolatot, de köztünk ugye itt vége.
Három napig nem aludtam, nem ettem, kikészültem, de aztán igyekeztem talpra állni. Már ott tartok, hogy rájöttem, szingli nő lettem, ismerkedhetek.
Hallotta a gyerekektől, ha randiztam is. (Semmi komoly, egyelőre nem is erőltetném, csak mozi és séta.)
Múlt héten volt a nagyobb gyerek szülinapja, ő rettentően haragszik az apjára. Én meg csakazértis alapon vidám voltam, jól éreztem magam, ott volt két barátnőm is a szülinapon, a gyerekek is jól szórakoztak, ő meg ült a sarokban mint a búbánat élő szobra. A gyerekek gyakorlatilag figyelembe se vették, hogy ő is ott van, a nője hívogatja (féltékeny), és amikor nevetgéltünk a csajokkal, elég rondán nézett.
Elég összetörtnek láttam.
Én ehhez képest kivirultam, újra tudok nevetni, nyitottam a világ felé, és nem bánom, hogy elválunk, jobb lesz már így is. Rossz ezt most neki látni?
Sánta a story,két hét alatt volt itt minden,kivirulás,szülinap,randi más fickóval, férj megbánja az egészet,ráddzállnak a férfikollégák...kicsit sok ez!
Gondolom sz,rt se ért a házasságod,ha ennyi idő alatt ennyi.minden történt?? Feltéve,ha igaz,de szerintem kamu
#19: Azt, hogy ostoba vagyok, miből szűrted le? Hogy megértem, ha egy kárörvendő, magát a világ közepének képzelő nő mellett nem nehéz beleszeretni másba?
Kettőn áll a vásár, és a férje korrekt volt, mert nem csalta meg, ő meg itt előadja, hogy a világ legfelszabadultabb nője lett, miközben folyamatosan a hapsi előtt rázza magát, hogy mennyire jó neki. Arról nem is beszélek, hogy a gyerekei csodálatos értékrenddel fognak felnőni, ha már az anyjuk sem képes arra, hogy megpróbálja ellensúlyozni az apjuk tettét, hanem 2 hét alatt már más faszikkal hetyeg (és a gyerekeit is beavatja ebbe).
És ne, ne gyertek azzal, hogy de neki miért kellene példát mutatnia, mikor a férje így meg úgy, mert a gyereknevelés nem úgy működik, hogy ha az egyik elb.ssza, akkor a másiknak is szabad, mert így felelősség senkin sincs, a gyerekek meg szívnak.
Úgyhogy nekem ez a féreg kategóriába esik.
Tenyleg hulye vagy...
Apuka szinten beszelgessen, foglalkozzon a gyerekekkel.
Felvázolom a sztorit: kihűlt a szerelem a két fél között.
A pasi megcsalta a nőt (ha egy csók annak számít, akkor megcsalta) egy fiatalabb lánnyal. Viszont ezt elmondta a nejének, ennyi gerinc volt a pasiban hogy megtegye, de ez akkor sem mentség a megcsalásra. Plusz, a pasi mondta ki hogy váljanak, tehát meg sem próbálta helyre hozni a házasságot - lehet hogy a nő sem, viszont a pasi nem is akarta-
És most hogy a pasi még el is költözött, tehát minden esélyt maga mögött hagyva valószínűleg a nőt hibáztatja mindenért.
Ti meg a pasit véditek ezek után? remélem ezzel a értelmi szinttel szinglik maradtok örökké, mert röhejesek vagytok :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!