Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nektek ez hogy esne? Szemét vagyok?
Két hete a férjem bejelentette, hogy van valakije (még csak alakul, saját bevallása szerint, szex nem volt), és el akar válni.
Én is éreztem, hogy egy ideje már inkább csak idegesítem, még azzal is ha levegőt veszek, de nem akartam kimondani, hogy válni kéne.
Hideg zuhanyként ért a dolog, nem volt se kiabálás, se hiszti, csak nem akartam elhinni, amit hallok.
Elköltözött a szüleihez, (a ház az enyém), a gyerekekkel akarja tartani a kapcsolatot, de köztünk ugye itt vége.
Három napig nem aludtam, nem ettem, kikészültem, de aztán igyekeztem talpra állni. Már ott tartok, hogy rájöttem, szingli nő lettem, ismerkedhetek.
Hallotta a gyerekektől, ha randiztam is. (Semmi komoly, egyelőre nem is erőltetném, csak mozi és séta.)
Múlt héten volt a nagyobb gyerek szülinapja, ő rettentően haragszik az apjára. Én meg csakazértis alapon vidám voltam, jól éreztem magam, ott volt két barátnőm is a szülinapon, a gyerekek is jól szórakoztak, ő meg ült a sarokban mint a búbánat élő szobra. A gyerekek gyakorlatilag figyelembe se vették, hogy ő is ott van, a nője hívogatja (féltékeny), és amikor nevetgéltünk a csajokkal, elég rondán nézett.
Elég összetörtnek láttam.
Én ehhez képest kivirultam, újra tudok nevetni, nyitottam a világ felé, és nem bánom, hogy elválunk, jobb lesz már így is. Rossz ezt most neki látni?
Mindig rossz látni, ha a volt párod szakítás után ennyire boldog. Teljesen mindegy, hogy mással boldog vagy alapból.
Olyan érzést sugall, hogy csak púp voltál a másik hátán, nem is szeretett amiért ilyen hamar ment a hangulatváltás.
Nem, nem tudtam, hogy mi van. Elfelejtette az orromra kötni, hogy neki udvarol egy fiatal lányka a munkahelyén, és már beleszeretett, közben magában őrlődik, és rajtam vezeti le a feszültséget, ha éppen nem, akkor a gyerekeken.
Néztem a karácsonyi képeket, kb. a felén a telefonját nyomkodja.
Hibát egyet követtem el, de azt jó nagyot: megbíztam benne, nem kutattam át a telefonját, nem nézegettem, kinek írkál állandóan, és nem kérdeztem körbe, hogy mit tudnak a kollégái.
Az egy dolog, hogy szex nem volt, nekem ez már így is megcsalás.
Láttam én, csak valahogy nem akartam róla tudomást venni, elvégre az én uram egy áldott jó ember, hűséges a végtelenségig, sosem tenne ilyet... Nem a fa.szt nem!
Lehet, hogy nem úgy alakult a csajjal, mint tervezte, főleg ha tényleg nem volt szex. Komoly meglepetések fogják még érni, mert nem mindenki olyan odaadó, mint én, és lesznek olyan extra élmények, amikről innentől lemondhat. :)
Az meg sima ügy, hogy kivirultam, mivel már elég elterjedt a hír, hogy elválunk, szabad a pálya, és nagyon meglepődtem, hány pasi lendült be hirtelen. Eddig "csak" kollégák, barátok, de most hogy ugye mást is lehetne....
Rájöttem, hogy igenis fiatal, kívánatos, szexi nő vagyok, amit a házasságom utolsó két évében nem tapasztaltam. Mégsem mentem félre...
De ezt most igyekszem bepótolni. :)
"Komoly meglepetések fogják még érni, mert nem mindenki olyan odaadó, mint én, és lesznek olyan extra élmények, amikről innentől lemondhat. :) "
Ez már kicsit erőltetettre sikerült...
Kicsit vegyél vissza magadból,mert úgy látom inkább kárörvendesz, burkolva.
Azt meg ne edd meg,hogy nem volt szex! Csak téged kímélt meg ezzel a kamuval!
Gondolod dobott volna téged meg a gyerekeket,ha még csak meg sem döngette a csajt???
:-D az eddig nem kezdeményező pasik csak a könnyű numera lehetőségét látják benned!
Kár ennyire örülni,hosszútávra nem hiszem,hogy egy elvált,gyerekes nőt akarnak azok,akiknek még nincs családjuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!