Elképesztő az ex-férjem! Hogyan állíthatnám le? Már annyira elegem van!

8 év házasság után, 5 éve váltunk el. Az ikreink most 10 évesek. A válás könnyedén zajlott, mindenben meg tudtunk egyezni, békében váltunk el. A fiúkat is akkor látogatja, amikor akarja.

Ez rendben ment. Egészen mostanáig.

Az ex-férjemnek midnig hobbija volt a mániákus hazudozás. Legyen szó kicsi, vagy nagy dolgokról. Lényegében ez miatt váltunk el. Próbáltuk rendbe hozni, de nem ment. A legkisebbnek mai napig vizelettartási problémái vannak az apja elköltözése óta, pedig soha nem veszekedtünk előttük.

Még nyáron megígérte a fiúknak, hogy elviszi őket kirándulni Karácsonykor. A fiúk kb. azóta tűkön ülve várták az ünnepeket, hogy végre az apjukkal tölthessék hármasban a Karácsonyt! Össze is pakoltak a nagy indulás előtt, mire egy e-mailben (amit nekem küldött) közölte, hogy nem ér rá mégsem és halaszthatatlan ügyeit kell intéznie...

Az én ünnepi programjaimat is le kellett mondanom, ráadásul lövésem sem volt, hogy mondjam el nekik, hogy az apjuk pofára ejtette őket, és mindezt emailben írja meg...

Szerencsére jó a kommunikáció közöttünk, így hamar megértették a helyzetet a srácok. Én hülye, még próbáltam őt védeni a szemükben "Apunak sok a dolga, bla-bla!". A téli szünet alatt alig ettek valamit, barátaiknál sem voltak, csak a szobájukban gubbasztottak. A szívem szakadt meg!

Két hétre rá ( Újévkor sem mondott semmit a fiúknak) beállított, és újra megígérte nekik a kirándulást január utolsó hétvégéjére.

A fiúk újra felpezsdültek és várták a napot. El is jött értük, elkezdtem szervezni a vidéki utamat ( a szüleimet látogattam volna meg vidéken) mire éjjel fél 12-kor beállított a gyerekekkel, hogy visszahozta őket, mert Máté beteg lett, majd beült a kocsiba és lelépett. A másik fiú, Dávid, annyira ki volt bukva, hogy nem állt szóba senkivel 2 napig.

A hétvége után megbeszéltük a dolgot. A fiúk magukat hibáztatták a válásért, a költözésért, az apjuk hétvégi-buli lemondásáért...

Nehéz volt elmondani nekik, hogy ez miért van, úgy, hogy közbe nem mondhatod el nekik az igazságot, hogy az apjuk egy link alak. Még most fog fejlődni a személyiségük. Nem akarom, hogy apakomplexusuk legyen az atyai szeretet hiánya és az apjuk utálata miatt...

Szóval sikerült megdumálni, majd az egyik fiúnak írt egy sms-t, hogy találkozzanak suli után a suli előtt.

Elvitte őket ebédelni és utána egy játékboltba, ahol akármit választhattak maguknak.

Én kicsit következetesebb vagyok nevelés terén, ő pedig az "ahogy esik úgy puffan!". Pl. csak akkor lesz játékbolt, ha jobb jeggyel jön haza félévkor, vagy ha rendet tesz az asztalán stb....

Nem akarom, hogy elkényeztetettek legyenek.

Amikor hazaértek a nagy délutánról, Máté nem állt velem szóba.

Hiába kérdeztem, nem válaszolt nekem semmilyen kérdésemre sem. Dávid beszélt hozzám ugyan, de csúnyán nézett rám.

Rájuk hagytam, aznapra volt még más dolgom is.

Este, mikor már századjára mondtam el nekik, hogy menjenek fürdeni, csak kibukott belőlük a délutáni szótlanság.

Kiderült, hogy a volt férjem ellenem uszította őket, azt mondta nekik, hogy karácsonykor nem engedtem el őket hozzá, és a hétvégén is azért hozta őket haza az éjszaka közepén, mert én mondtam, és hogy alig várja, hogy titokban találkozhasson velük és kikérje őket napköziből, máskülönben nem engedném, hogy találkozzanak.

Mikor sírva, bömbölve, üvöltve a szomorúságtól, a csalódottságtól mondja el a gyereke ezt, mert ő maga sem hiszi el azt amit az apja neki összehazudott, hát hagy ne mondjam milyen érzés. Vagy hogy milyen érzés az, mikor a gyereknek elmondod, hogy az apja nem ér rá, és rád haragszik! Te csak a hírvivő vagy, de téged gyűlöl érte! Egy kezemen meg tudom számolni hányszor mondtam azt az exférjemnek, hogy most ne jöjjön a gyerekekért.

1. mikor haza kellett utaznom vidékre és inkább vittem magammal őket (már akkor is tudtam milyen megbízható)

2. mikor mindketten lázasan feküdtek itthon

3. mikor iskolai fellépés volt

4. mikor büntibe voltak

Az eset után felhívtam ezt a trógert, mire a válasza "Ugyan már! Csak gyerekek!"

Lövése sincs mit művel ezzel! Hogy a kicsik lelki világát hogy tönkreteszi.

Férfimintát lát, apamintát is, de magukat ostorozzák, hogy az ő apukájuk nem olyan, hogy tényleg foglalkozna is velük! ( a két testvérem, akik fiúk, mindkettőnek van családja és igazán példaértékű mintaapák)

Milyen hanyag példát vennének róla a kicsik?

Én a magam részéről mindent megteszek, amit tudok, de valamihez én is kevés vagyok, bármennyire is szeretném!

Másfelől meg már nagyon kimerít ez az egész!

A minap a volt anyósom üvöltött le telefonba, hogy mi az hogy nem engedem el őket az apjukhoz! Szegény mama nagyon be van telve a fiával, pedig őt is ugyanúgy lesz**rja mint a srácokat, pedig ő még súlyos beteg is mellé...

Szerintetek erre hogy reagálhatnék?

Miképpen tegyek, hogy a fiúk ebből a legkevesebbet érezzék?

Hogyan állítsam le a férjemet, az ellenem való uszításról?

Egyáltalán mit tehetnék?

Köszönöm előre is a válaszokat!