Szerintetek tényleg csak miattunk nem váltak még el?

15 éves lány vagyok. A szüleim még együtt élnek, és hivatalosan házastársak is, de valahogy én már kicsi korom óta úgy érzem mintha csak kb. szobatársak lennének, akik kénytelenek együtt lakni... Legalább 5 éve nem alszanak együtt (apám a nappaliban alszik, az emeletre szinte fel sem szokott jönni, ahol az eredetileg közös hálószobájuk, meg a húgom és az én szobám van), szinte napi szinten összevesznek valami többnyire teljesen értelmetlen dolgon, pl. hogy miért nem a helyén van egy tányér (?), ilyenkor üvöltöznek, lekezelően beszélnek egymással, apám néha úgy, mintha anyám a kutyája lenne (aki szerintem elég undorító, és utálom is ilyenkor), aztán mikor végre befejezték, mindketten elvonulnak, és nem is szólnak egymáshoz, csak ha nagyin muszáj valamiért.

Ez már nagyon régóta így megy, szóval már nagyjából hozzászoktam, de azért még mindig nagyon rosszul tud esni, mikor pl. anyut sírni látom egy nagyobb veszekedés után (bár ez hála Istennek csak ritkán szokott előfordulni, általában nem mutatja ki ennyire, hogy milyen szarul esik neki apám stílusa meg egyebek, de én attól még látom rajta). Szóval igaziból fogalmam sincs, miért élnek még együtt. Nem mintha azt akarnám, hogy menjenek szét, de azért ennél lehet hogy még az is jobb lenne, mert ettől előbb utóbb mindketten érzelmi roncsok lesznek.. meg mi is. Csak arra tudok gondolni, hogy nekünk akarnak jót, hogy ne kelljen oda-vissza utazgatnunk a két szülő között. Legalábbis anyu biztos ettől akar óvni minket, mert ő sokszor mesélt arról hogy 12 éves kora körül mikor váltak a szülei, mennyire megviselte és a mai napig mennyire utál visszaemlékezni arra az időszakra. Más ötletem nem nagyon van.

Most például apám külföldön van, és tök nyugi van itthon.. de ha hazaér megint kezdődik majd :/