Mi a teendő attól a pillanattól, amint kimondjátok, hogy vége, ebből válás lesz?

Hát igen, ez azon kevés kérdések egyike, ahova mindenki segítő szándékkal jött és tényleg hasznos válaszok születtek. Sőt sokan elég bőven kifejtették a véleményüket. Nem csak odavágtak egy-egy beszólást.

Szerintem mentsd el a válaszokat és olvasgasd, talán egy másik alkalommal majd máshogy látod, és találsz benne hasznosat.

Konkrét választ nehéz írni, mert a konkrét problémákat sem ismerjük. :)

Egyébként szerintem próbáld meg a pszichológust. Hiába te is ezt tanultad, azért mégsem tudod magad "gyógyítani". Ártani biztosan nem fog.

A férjednek nyilván felesleges volt, mert inkább neked lett volna rá szüksége.

De gondolom, van más lehetőség is, nemcsak pszichológus. Nem kell ahhoz ragaszkodni. De valahonnan kérj mindenképpen segítséget.

Akár valami önsegítő kör féle. Talán neten is van. Az szerintem segít, ha hasonló problémákkal küzdőknek elmondod a gondodat és megosztjátok a tapasztalatokat.

Ti komolyan pszichológushoz küldenétek a kérdezőt? Nem olvastam ilyen téren a segítségkérését.Igen,látom van valami egészségügyi gondja,de ha nem fordult eddig szakemberhez vele,lehet nincs is szüksége.Úgy értelmezem,hogy a férje barátai tartják ezt szükségesnek,mert nem tipikus városi nőci,aki reggel irodába bekattog,délután pedig a műkörmösnél tölti az idejét,hogy estére beüljön egy moziba,aztán egy laza piára a barátnőkkel.Bibisnek tartják,mert inkább járna természetbe,sátorozni.

Figyelj,ha nem tartod szükségesnek,ne menj dokihoz.Nekem eddig 3 pszichiáterem volt,az első csak magáról tudott beszélni,miközben én kemény összegeket pengettem neki.A második meg volt győződve,hogy én vagyok neki az igazi és hagyjam ott a férjem,ő a feleségét és boldogan élünk,amíg meg nem halunk (semmi személyes nem volt közöttünk).A harmadik lelépett a férjemmel (na,végül is ő segített).Befejeztem velük.Ha tökös csaj vagy,te is meg tudod majd oldani a gondjaidat.

Ne mártírkodj,ne azért válj el,hogy az a férjednek jó legyen.Ha elválsz,okból tedd.

És hogy válaszoljak is:szerintem lazulj el,ahogy írtad fárasztó éjszakán vagy túl,most inkább probálj meg aludni.Ne menj sehová.Ha hazajön a férjed,nyugodtan kérj kölcsön pénzt és utazz a szeretteidhez,akik nem kritizálnak és nem várnak el tőled dolgokat.Ha ma nem tudsz utazni,akkor aludj egy másik szobában és reggel indulhatsz is.A szeretteid körében majd lassan minden ki fog tisztulni,még az is lehet meggondolod ezt a válást.

Nem tudom, érdemes-e válaszolnom. Mert úgy sem fogadod meg. Mert nem hiszed el amit mondunk, mint ahogy a férjednek sem hiszed el, hogy veled akar élni.

Kérdésedet a feleségem is kiírhatta volna egy éve. Ő is így gondolkozott mint te. Ő is könyvtárnyi pszihológiai szakirodalmat olvasott. ő sem akart kijárni a városba. És ő sem hitte el nekem amit mondtam. Ő sem hitte el hogy szeretem és vele akarok élni minden körülmények között. Ő is az én "érdekemben" akart válni, elköltözni, mert azt állította, hogy tönkretette a boldogságom. És bármit mondtam, azt hitte, hogy csak sajnálatból akarok vele lenni, mert beteg, mert nem dolgozhat... Hogy mellette nem élhetek úgy ahogy nekem jó lenne, hogy vele nem mehetek oda ahová én szeretnék. Pedig oda mentünk. Természetbe, mert én is azt szeretttem meg ő is. mégis menni akart. És a végén ment. Egy éve gyászolom. Abban a hitben tette, hogy nekem tesz jót. Pedig azóta nem találom az életem értelmét. És mivel "értem" tette (nem miattam!), még egy jókora bűntudatott is rám terhelt.

Azt mondod, szereted. És úgy látom ő is szeret téged, akkor miért akarsz neki ilyet?

Ha valaki nem tudja az alapvető napi dolgait elintézni /dolgozni,bemenni a városba emberek közé stb/ az nem egyenlő azzal,hogyha valaki nem partiarc,vagy társasági ember,introvertált tipus.

Te egyértelműen beteg vagy,van betegségtudatod,tehát felelősséged is van abban,hogy meg akarj gyógyulni és tegyél érte. Én elhiszem,hogy bizonyos szempontból (!) könyebb elválni,mint pszichológushoz menni és kimászni ebből a szociális fóbiából,de nem hosszútávú megoldás,hidd el.

Ugyanúgy egyedül fogsz maradni,és minden kapcsolatodnak ez lesz a veszte,hogy te "mártírságból" inkább odébbállsz,minthogy megpróbálj egy élhető életet megteremteni magadnak. És ugyanúgy nagy fájdalmas és űrt hagysz magad után,a saját szorongásaid,és félelmeid miatt. Jó ez neked? Nincs-e igaza a férjednek abban,hogy ezt nem lehet így csinálni? Erre az az egyetlen megoldás,hogy elváltok,és nem az,hogy te kezelteted magad?

És nagyon nem lényegtelen mi vezetett idáig,mert ez egy nagy hülyeség amit most csinálsz,eltaszitod magad mellől az egyetlen embert aki melletted állt végig lelkileg,anyagilag,mindenhogy támogatott. /nem a pénzen van a hangsúly ./ És te inkább a saját sebeidet nyalogatod,kijelented hogy nem tudsz dolgozni,és emberek közé járni ,ahelyett,hogy bármit tennél a változásért.

Gondold át mégegyszer milyen életet akarsz .

"Bennem fel sem merült,hogy szükségem lenne rá"

Akkor miért titulálod magad betegnek ? Szúrja a szemem ez az ellentmondás.

Amúgy ennyiből simán lejön,hogy beteg vagy,segítség kell , ezt nyilván látják a férjed barátai is . Tudod te is,de túl büszke,vagy gyáva vagy kezeltetni magad.