Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megteheti ezt a párom exneje?
Már nem bírtam tovább, és a századik pofátlan, arra irányuló kísérlete után, hogy minél jobban kihasználja a páromat, elküldtem melegebb éghajlatra.
Nem voltam túl kedves, és ő ezt rettenetesen zokon vette. :)
Ez még nem lenne gond, de most azzal fenyegetőzik, hogy eltiltat engem bírósági úton az ő közös gyereküktől. Ezt indok nélkül, vagy arra hivatkozva, hogy ő utál engem, nem teheti meg, ugye?
Sajnos azt is kinézem belőle, hogy megvádol azzal, hogy én veszélyeztetem/verem/zaklatom a gyereket. Ha ilyet tesz, akkor elhiszik bemondásra, vagy pedig vizsgálják az ügyet? Van pszichológusi szakvélemény, illetve megkérdezik a gyereket is az ellenem felhozott vádakról?(5 éves a kiscsaj.)Ilyen esetben nekem kell bizonyítanom az ártatlanságomat, vagy pedig neki a bűnösségemet?
Én komolyan nem értem, képes a gyerekkel zsarolni ahelyett hogy örülne neki, hogy jól kijövök a lányával meg hogy szeretjük egymást.
Nalunk nincs problema az exel pedig en tartom a kapcsolatot.
Annyi erzelmileg nem megyek bele.
Hulye keres rovid valaszt kap vagy nem kap valaszt.
Egyszeru pedig van ket gyerek igaz itt mi vagyunk hazasok ok csak ugy osszealltak az uj pasival.
A mi eskuvonk elott voltak buta dolgok de diplomatikussa kiszabtam a hatarokat ez segitett.
Ugye en edesapa uj felesege vagyok nem elettars igy jogom van az ex szemeben is beleszolni dolgokba.
Nalunk a ferjeme az utolso szo es igy koztunk sincs vita
,,megbeszelem a ferjemmel o dont ,, mondat mindig bejon.
Szerintem ne foglalkozz azzal, hogy az exfeleség mit akar, hisz látod, hogy a férjed is nemet mondott a kérésére és nem foglalkozik vele. Feleslegesen húzod fel magad. Jól írta egy előttem szóló, váláskor elosztották a vagyont és ENNYI! Itt a vége! Leszámítva a gyerektartást.
A gyerekláthatást pedig esélye sincs megtiltani, hacsak nem olyan körülmények között éltek ami veszélyeztetné a gyerek egészségét, fejlődését. A többi a bíróságon nem számít.
Azzal meg végképp ne foglalkozz, hogy ki szerint van-e jogod beleszólni az ilyen dolgokba, vagy ki szerint nem. Ti a férjeddel házasságban éltek, minden a kettőtök dolga és minden kettőtökre tartozik, így az is, kinek mennyi pénzt adtok és mire. Beleértve az exet is! Aki azt mondja neked, hogy nincs hozzá közöd, na annak nincs hozzá köze, nem neked!
Én csak egy dologban nem értek egyet a kedves kérdezővel, és az nem a beleszólási jog, hanem az hogy mért órdította le az ex feleség haját?
Egész egyszerűen csak ki kelett volna tépni!
És majd egyből elgondolkozna a drága ex feleség, hogy mikor kit néz hülyének:)
Ne haragudj 24es de te egy kicsit nem vagy 100-as.
Ha neked anyira nem fontos a pénz, add meg a kérdezőnek az elérhetőségedet, aztán fizesd ki te a lagzit!
Légy nagyvonalú, mert hát az embert a tette jellemzik, és nem az okoskodásai ugye?:)
Szenter, ne haragudj nem megbántani akarlak, de te ugye ilyen szektás hívőféle vagy?
Mert aztán most mi a fenének kell abból olyan fenenagy ügyet csinálni hogy az ex csaj megharagszik?
Hát had haragudjon....
Mért kéne elvárni a kérdezőtöl hogy csak azért adjon valakinek x összeget hogy őt szeresse?
Van a pasijának egy gyereke az előző házasságából, ő nyilván a pasihoz tartozik, tehát az egy más tészta.
Na de a régi asszonyt mért kéne anyira szeretni, hogy ő adja férjhez is???
Az hogy valakinek van pénze, még nem ok arra hogy szórja is!!!
Lehet (ezt ugyan nem tudjuk, de lehet) hogy munkával keresték, szóval amíg te vasárnaponként imádkozól, lehet hogy ők dolgoztak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!