Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Megteheti ezt a párom exneje?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megteheti ezt a párom exneje?

Figyelt kérdés

Már nem bírtam tovább, és a századik pofátlan, arra irányuló kísérlete után, hogy minél jobban kihasználja a páromat, elküldtem melegebb éghajlatra.

Nem voltam túl kedves, és ő ezt rettenetesen zokon vette. :)

Ez még nem lenne gond, de most azzal fenyegetőzik, hogy eltiltat engem bírósági úton az ő közös gyereküktől. Ezt indok nélkül, vagy arra hivatkozva, hogy ő utál engem, nem teheti meg, ugye?

Sajnos azt is kinézem belőle, hogy megvádol azzal, hogy én veszélyeztetem/verem/zaklatom a gyereket. Ha ilyet tesz, akkor elhiszik bemondásra, vagy pedig vizsgálják az ügyet? Van pszichológusi szakvélemény, illetve megkérdezik a gyereket is az ellenem felhozott vádakról?(5 éves a kiscsaj.)Ilyen esetben nekem kell bizonyítanom az ártatlanságomat, vagy pedig neki a bűnösségemet?


Én komolyan nem értem, képes a gyerekkel zsarolni ahelyett hogy örülne neki, hogy jól kijövök a lányával meg hogy szeretjük egymást.



2014. jún. 6. 08:52
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
80%
Nyugi, alaptalanul, bosszúból senkit nem lehet vádolni. Eltiltatni sem tud, hacsak nem vagy veszélyes a gyerekre nézve, de erről tanúkat hallgatnak meg, kivizsgálják az ügyet.
2014. jún. 6. 08:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
84%
Egyszerű a válasz! Nem teheti meg! A Bíróságon körberöhögik szegénykémet!
2014. jún. 6. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 anonim ***** válasza:
28%
Legközelebb ne szólj bele kettejük dolgába, s nem kell ilyesmitol félned.
2014. jún. 6. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 anonim ***** válasza:
71%
Nálunk is ez volt.De csak a szája járt pedig a férjem exe sem piskóta.Nyugi kérdező ez hosszú hosszú procedúra és nem is gondolom,hogy be tudná bizonyítani ezt.
2014. jún. 6. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 A kérdező kommentje:
Mi az hogy ne szóljak bele kettejük dolgába? Talán rám nem tartozik, hogy súlyos százezrekkel le akarja húzni a páromat évekkel a válás és a vagyonmegosztás után, miközben a párom nagyon korrekt gyerektartást fizet, plusz az exneje lakáshitelét? És mindezt azzal a baromi átlátszó indokkal, hogy "de ez a gyerek érdeke". Komolyan a gyerek érdeke, hogy anyukája újra férjhez tudjon menni és hatalmas lagzit tudjon csapni az exférje pénzéből??? És nekem ehhez semmi közöm? Na ne már.
2014. jún. 6. 09:07
 6/28 anonim ***** válasza:
88%
Nyugodj meg kérdező.Nem eszik olyan forrón a kását ahogy az ex feleség gondolja!
2014. jún. 6. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/28 anonim ***** válasza:
85%
Persze hogy nem, a lathatas ideje alatt a gyerek az "apjae", oda viszi ahova akarja, es akivel akarja.
2014. jún. 6. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/28 anonim ***** válasza:
92%
Ha egyáltalán eljutna a bíróságig akkor is neki kellene bizonyítani a bűnösségedet (ártatlanság vélelme). Esélytelen, hogy ebből bármi is lesz. Csak a szája jár...
2014. jún. 6. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 anonim ***** válasza:
79%

Hát ha már elvált és kisgyerekes apukával jöttél össze, akkor csekkolhattad volna, hogy képes-e kezelni az exnejét. Úgy értem képes-e kellő távolságban tartani magától és a következő kapcsolatától az exnejt oly módon, hogy a gyerekének megadjon mindent, amit lehet.


Szóval azt akarom mondani, hogy a férjednek kellene leállítani az exet. Álljon már egy kicsit a sarkára!

Örüljön a párod, hogy elfogadtad úgy, hogy már van gyereke.. Az exnej meg örüljön, hogy jól kijössz azzal a gyerekkel.


Egyébként pedig próbáld minél jobban kivonni magad ebből, úgy értem az exxel való kommunikációból, tojd le nagy ívben! Foglalkozz a pároddal, és azzal a gyerekkel ha nálatok van.


Az exek már csak ilyenek. (Amúgy az én szüleim is elváltak, és anyám is utálta apám új nőjét. Igaz anyám nem lett így pénzelve, meg nem csapott patáliát, nem fenyegetőzött, nem durvult. Csak itthon szapulta azt a nőt előttem. Én viszont nem tudtam sosem komolyan venni, mert mikor apámnál és annál a nőnél voltam, tök jól éreztem magam, jó fej volt apám új nője... Szóval ha külső személy megkérdezett volna, akkor hiába dumált anyám rosszakat az új nőről, én nem mondtam volna ugyanazt...Szerintem a legtöbb gyerek érzi, hogy ki az aki tényleg rossz és ki az akire csak ráfogják!

Épp ezért legjobb, ha nem állsz vele szóba többé, csak azzal foglalkozol, amivel kell, azaz a pároddal, és a párod gyerekével...)

2014. jún. 6. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/28 A kérdező kommentje:
Igen, tudom, hogy jobb lenne a kettőjük közötti ügyekből kimaradni. Eddig így is volt, de ez a pofátlan kérés, hogy a párom fizesse az exe lagziját, mert "ez a gyerek érdeke", ez végképp kiverte a biztosítékot. Még erre sem szóltam semmit, mivel a párom természetesen nemet mondott a kérésre. De amikor erre az exe azt találta mondani, hogy a párom "egy utolsó mocskos szemét, szar apa, aki ennyit se tesz meg a gyerekéért", na akkor rendesen leordítottam a haját. Türelmes ember vagyok, de nálam is van egy határ, ezt már nem bírtam szó nélkül elviselni.
2014. jún. 6. 10:34
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!