Elválok a férjemtől, már nem érzem azt, hogy szeretném, nincs meg a vonzalom. Viszont ő nem akar válni. Hogy lehet ezt a helyzetet jól kezelni?

Sok csalódás és hazugság juttatott ide. Már mostanra ő mindent nagyon megbánt, de számomra már késő, lassan 3 éve várok arra, hogy észhez térjen és tiszteljen, becsüljön meg minket, a feleségét és a gyermekét. Nem tudok felejteni, olyan sok bántás és sértés történt köztünk, nemcsak a férjem részéről, én is hibás vagyok, hogy idejutottunk, mert beletörődtem és nem harcoltam eléggé, hamar feladtam, belefáradtam a sok könyörgésbe, hogy beszéljünk a gondokról, értsük meg egymást, kössünk kompromisszumot....

Most elhatároztam, hogy új életet kezdek, mert már belefásultam a mindennapokba, a reménykedésbe, hogy jobb lesz. Viszont a férjem teljesen kiborult, hogy elszakítom tőle a gyermekét és nem neveljük fel közösen, holott nincs egy dolog sem, amit csak ő csinálna a kicsivel. Mindent én csinálok és már 2 évesen nem is hagyja az apjának. Nem tud a gyerekkel bánni, türelmetlen sokszor, velem is. Viszont sajnálom, mert nem a szomszédba költözök, 150 km-re kaptam munkát.

Hogy értessem meg vele, hogy külön lesz a legjobb, mert én már nem akarok tenni semmit a házasságunkért kiábrándultam belőle, mint férfiből, mint családapából. Elmúlhatott a szerelem, pedig imádtam őt, de már azt se szeretem, ha megcsókol, vagy hozzámér. Annyira szemétnek érzem magam, de nem tudok parancsolni az érzéseimnek, egyszerűen már nem kívánom őt és így gyötrelem élni, 28 évesen még fiatal vagyok a boldogtalansághoz.

Viszont ő azt állítja, hogy imád minket, bár sokszor más szűrhető le a tetteiből. Lelkiismeret furdalásom van, hogy így elutasítom és el akarom őt hagyni, amikor ő a családjával szeretne maradni és a gyermekét felnevelni.