Elválok a férjemtől, már nem érzem azt, hogy szeretném, nincs meg a vonzalom. Viszont ő nem akar válni. Hogy lehet ezt a helyzetet jól kezelni?

Gondold át, hogy van-e ennek a kapcsolatnak még jövője, rendbe lehet-e hozni. Ha látsz rá esélyt, próbáld meg. Akár úgy, hogy megbeszélitek a férjeddel, hogy vártok x időt, azalatt mindent megtesztek, hogy jó legyen, és ha a megbeszélt időpontban is úgy érzed, hogy ez nem jó, nem lett jobb, vagy neked nem elég, akkor véget vethetsz neki.

De ha nincs rá esély, te már nem akarod ezt egy szemernyit sem, akkor vess neki véget végre. Ne legyen bűntudatod. A férjed most próbál rájátszani az érzéseidre, pontosan erre, amit érzel. Ne hagyd neki! Jól gondold meg a dolgot, de ha döntöttél, akkor állj ki mellette!

Sok sikert és kitartást, mert bárhogy is döntesz, nem lesz könnyű.

Önző módon viselkedsz. Mi az, hogy elég a könyörgésből meg a többi? Mi ez az én a mártír vagyok a családban? Hidd el mindenki áldoz. Mi az ami szerinted szemét dolog a férjedtől?

Mivel férjed teljesen másképp látja a dolgokat és harcolni akar értetek jobb ha lovagolod meg és próbáld úja. Szemét vagy ha csak magadra gondolsz.

Nem csak te vagy ebben a kapcsolatban hanem a gyereked és a férjed is.

Jah és nem mondta senki,hogy a szerelem elmúlik? Nem érzel szerelmet? És szeretetet? Gondolkodj már! Nem lehet egy életen át csak szerelmesnek lenni.

A gyerek egyetlen érdeke az, hogy békében, nyugalomban nőhessen fel, és ha ezt csak úgy tudjátok neki biztosítani, hogy külön éltek, akkor ne maradjatok együtt, jobb külön békében, mint együtt folyamatos stressz között. Én gyerekként olyan családban nőttem fel, ahol a veszekedések minden nap voltak, NEM JÓ, az én szüleim csak miattunk, gyerekek miatt maradtak együtt, de bár elváltak volna, jobb gyerekkorom lett volna, még akkor is, ha sokkal kevesebb dolgot kapok, nem volt nyugalom, nem volt béke, nem volt csend, nem szívesen emlékszem vissza.

Ha nem tudjátok megoldani, inkább váljatok, a megoldáshoz nem elég az egyik félnek akarni és tenni, a másiknak is kell, és úgy tűnik, a te párod nem volt partner a megoldásban, akkor ne is tárgyalj vele, tedd meg és kész, nem kell sajnálni, ha így folytatjátok, a gyerek sínyli meg. Majd idővel beletörődik és talán változtat a hozzáállásán, talán észhez tér, de távolról is lehet jó apa majd, csak a gyereket óvd meg a stressztől.

Az első 11:39-esnek! Te mégis milyen jogon szemetezed le a Kérdezőt!? Valószínűleg SOHA nem éltél még olyan kapcsolatban, ahol nem becsültek meg, hiába tettél meg mindent a szeretett "férfiért". Olvasd már el!! 3 éve küzd a kérdező, de semmi nem változik! Akkor miért gyötörje tovább magát!? Majd ha egy utolsó mocskos szemét pasi mellett élnéd az életed megnézném, hogy mit válaszolnál erre a kérdésre! De annak örülj, hogy soha nem találkoztál még ilyen emberrel, mert pokol mellette az élet! És igen, a szerelem elmúlik, de tudod nem minden esetben váltja fel szeretet!!! Főleg ha egy aljas féregről van szó! Akkor mitől maradna szeretet!!?

Én a Kérdező álláspontját osztom, szerintem se maradj ebben a kapcsolatban, te már megpróbáltad, nem is kevés ideje próbálkozol, ha három év küzdése nem volt elég, kétlem hogy ezek után bármi változna. Igen, ilyenkor megy a bűnbánat a férfi részéről, de ha beadod a derekad, és vele maradsz, azt hiszi majd, hogy na akkor ő a Jani, és akkor ezek után is majd mindent lehet. És az egyik előttem szóló válaszával is egyetértek, aki azt írta, hogy még visszaköltözhetsz attól mert elmész messzire, máshová dolgozni, ez nem jelent semmit. Ha közben mégis megváltozik a helyzet, akkor még visszamehetsz, ha megteheted. Sok sikert és kitartást, és egy jobb életet kívánok Neked!

Sajnálom, hogy itt tartotok, főleg a gyermeketeket!

A házasságokban szerintem mindenütt vannak ütközések. Aki vallja hogy nincs, az annyira toleráns lehet, hogy már pszichológiai esetté válik.

Nálatok nap mint nap ütközés lehet, de van egy nagyon jó lehetőség, amit úgy hívnak, hogy KOMPROMISSZUM, a társa ennek a TOLERANCIA! - gondolkodj el, hogy e kettő minden változatát megpróbáltad- e.

Legkönnyebb a nehézségekből lelki ügyeket kreálni és sajnáltatni magunkat, ez a legrosszabb tanácsadó.

Ha kidolgozol egy jó életstratégiát magatoknak a kisgyereketeket is beleszámítva, talán nem kellene a családi közösségeteket megbontani és a gyereketeket is közösen nevelhetnétek fel.

Vagy gondolod, hogy egy másik férfi esetleg sokkal jobb lesz? - vagy van ilyen tapasztalatod? - visszaadtad a megcsalását?

Összetett valójában a probléma, én büszkén és jóleső érzéssel mondom el, hogy 41. éves házasok lettünk december 23-án! - egyetlen évforduló, névnap nem telt el ennek és a név- és születésnapoknak a megünneplése nélkül, csodálatos virág csokrok kiséretében.

Pedig nálunk is volt gond, de a kompromisszum és toleranciakészség sok mindenre megadta életszeráen a választ.

Drukkolok, hogy szép és tartós családi közösségetek fennmaradjon.

Jó dolog, ha valaki képes megegyezésre jutni a másikkal és toleráns a hibáit illetően, mert egyikünk sem hiba nélkül való. Azonban butaság volna azt gondolni, hogy minden kapcsolat fenntartásához elegendő e két tulajdonság!

Mert érdemes-e ott kompromisszum-készséget emlegetni, ahol az egyik fél kiábrándult, nem bírja elviselni a másik érintését sem? Milyen lesz ez a szinte kikényszerített együttélés? Őszinte, tiszta érzelmek nélküli, ami rányomja bélyegét a kicsi gyerekkorára is. Soha nem szabadna együtt maradni, ha az csak a gyerek miatt történne. A szülők között folyamatosan fennálló-vagy akár időről-időre felszínre törő- feszültség, boldogtalanság a kicsi számára milyen mintát ad a házaséletre? Vajon, ha ő felnő, hogy fog élni, ha ilyen példa volt előtte?

Szóval ne kapkodd el a döntést, és hozzátok meg lehetőleg közösen. De, ha úgy érzed, nincs tovább, akkor ne húzd el, mert csak egyre nehezebb lesz! Így, valamennyiőtöknek lehetősége lesz -amennyiben tanult a hibákból- egy új, értelmesebb életre.

Nem azért de miért lenne aljas féreg a férj? Nem is tudod mit követett el. Feleség csak ködösítve rinyál,hogy milyen rossz neki már é3 éve? De ha 3 éve küzd minek vállalt gyereket ettől a pasitól? Miért nem vált el előbb? Minek esett tőle teherbe? Hiszen a gyerek 2 éves nem?

Jó lenne tudni mi a másik véleménye ebben a kapcsolatban. Én most csak azt látom, hogy én-én én.

Elolvastam az érveket a válásod mellett és ellene. Könnyű kívülállóként tanácsot adni, vagy bírálni, ahogyan ezt páran tették. Nos, ez utóbbiaknak üzenem, elhamarkodottan nem szabad pálcát törni senki felett. Aki a házasság folytatására voksolt, vajon volt-e hasonló helyzetben?

Tanácsom, 30 éves házassággal a hátam mögött: KEZDJ ÚJ ÉLETET!!! NE HALOGASD, LÉPJ!

Leírom az én esetemet, na nem azért, hogy sajnáljon bárki, hanem okuljon belőle minden fiatal. A mi házasságunkat meghatározta a gyerekek születése, a felnevelésük, életük alakítása. Ők már felnőttek, keresnek, szép szakmájuk van. S maradtam a 3 gyerek kirepülése után ketten a férjemmel egy kis faluban. Élünk egy nagy házban, mint két idegen. Néha beszélgetünk, de egyikünk sem igényli a másik társaságát. Van saját érdeklődési körünk, akkor van normális életünk, ha havonta hazajönnek a gyerekek. Nem is akarok beszélgetni vele, sőt, kerülöm. Ha lehet, s van miért, benn maradok a munkahelyemen túlórázni, mert mire jövök haza? A mosatlanra, a "Mit egyek?" kérdésre. S nincs kedvem 10-12 órás műszak után körbe ugrálni, mikor őméltósága egész nap fekszik. Ha pénzhez jut, akkor meg kocsmázik és csavarog. S hidd el, volt időm végiggondolni, hol rontottam el. Már a házasságom 1. évében!!! Az 1. gyerek születése előtt el kellett volna hagynom a fenébe!!! De akkor, 30 éve hogy merte volna ezt egy nő úgy megtenni, mint most??? Egy kis faluban???!!!

Tehát még egyszer a tanácsom, menj, és élj egyedül, de boldogan és nehezen egy gyerekkel, mint később boldogtalanul 3-mal!!! Mert a te házasságod már csak papíron létezik, ne legyél 50 éves korodra megkeseredett és beteges, depressziós öreg asszony, amivé én váltam.