Szerintetek van értelme még folytatni egy kapcsolatot egy megcsalás után?

Még valami!

Gyerek van???

Mert akkor nemcsak a saját sorsotokkal játszotok...!

Minden gyerek megérdemli a családot! Még addig váljatok, ha váltok, míg nincs gyerek!

Én már láttam olyat, hogy helyreállt egy ilyen kapcsolat és azóta is működik.

Egyáltalán nem állítom, hogy ez általános.

Ha a megcsalt fél meg akar és meg tud teljesen bocsátani, akkor meglehet.

A megcsaló fél komoly garanciát kell adjon, ígéretet tesz, hogy soha, de soha nem teszi újra és hajlandó tudomásul venni, hogy a kapcsolatuk bizalma megromlott, és ezt a bizalmi kapcsolatot, mély sebet amit okozott, újra fel kakarja építeni és a sebek lassan begyógyulnak.

Természetsen erre nem lehet senkit kötelezni, mert mondhatja, hogy megcsaltak és kész, vége.

Úgy gondolom igaza van az illetőnek aki így áll hozzá, de előfordul olyan, hogy két nagyon értékes ember, és értékelik annyira egymást, hogy adnak még egy esélyt a kapcsolatnak.

"ha mondjuk szeret még a párotok?"

Ha mondjuk szeret még a párom, akkor nem dugdossa a micsodáját más nénikbe :)

Nem, nincs értelme utána folytatni. A megcsalás nálam azt jelenti vége. Előtte 1000 meg 1000 értelmes, felnőtthöz méltó módon lehetett volna megbeszélni, jelezni hogy gond van a kapcsolattal. Ha ez megtörtént és nem volt változás, akkor szakítani kell, nem félrekefélni. Akinek az utóbbi egyáltalán alternatíva az egy gerinctelen senkiházi, és nem tartok rá igényt.

"Azon múlik mondjuk minden hogy mi megbocsájtunk e? és el tudjuk felejteni? Milyen az olyan kapcsolat egy ilyen csalódás után? "

Az ilyesmit általában senki nem tudja megbocsátani. Akik ezek után folytatják, azok a tipius kapcsolatfüggő, megalázkodó, nyomorult egyedek, akik elhitetik magukkal, hogy "ennél jobbat" nem érdemelnek, nem kaphatnának sosem, így ehhez kell ragaszkodniuk minden áron. Ezután a kapcsolat elfojtott haraggal, dühvel és féltékenységgel teli természetesen, valamint önváddal, hogy biztos ő is tehet arról, hogy a másik képtelen volt felnőtt ember módjára viselkedni.

Egyetértek az első válaszolóval, de én amondó vagyok, egy második esélyt mindenki megérdemel. Lehet egyszer megbotlott, de ez olyan érzéseket válthatott ki belőle, amitől igazán érezhette azt milyen lenne engem, a párját elveszteni. Ha mégegyszer előfordul, akkor már viszont tényleg nincs miről beszélni.

A párom a terhességem alatt hónapokig csalt és amikor megszületett a kislányunk akkor is. Aláírom, hisztis voltam, rosszul voltam, nem volt egyszerű a terhességem, így nem kapott túl sok figyelmet a kapcsolatunkban, minden a baba és körülöttem forgott. Hibáztam és ezt beláttam, sokat beszélgettünk erről, de álmomban sem gondoltam volna, hogy másnál keresi azt, amit otthon nem kapott akkoriban meg.

Amikor lebukott hetekig esdekelt a bocsánatomért, nem akar elveszíteni, szeret minket, mi vagyunk a családja. Mivel tudom, hogy elviselhetetlen voltam és ott volt a pici is, őszintén MINDENT megpróbáltam megtenni, hogy tovább tudjunk ezen lépni, igyekeztem megbocsátani. Nem ment... Nem tudtam bízni benne, a körmömet rágtam, ha 10 percet késett a munkából hazafelé jövet és majd frászt kaptam amikor telefonnal ment wc-re. Teljesen rámentem lelkileg és akárhányszor eszembe jutott, hogy végig csalt, amíg én a közös gyerekünket vártam, otthon feküdtem (végig hánytam a 9 hónapot és veszélyeztetett terhesként a 7. hónaptól ágy nyugalomra lettem ítélve), addig ő más ágyában hancúrozott. Valamivel több, mint egy év után kimondtam, hogy adtam esélyt magamnak a megbocsátásra és neki is a bizonyításra, tepert ugyan, de én képtelen vagyok így tovább élni, itt a vége. Borzasztóan nehéz időszaka volt ez az életemnek, nagyon megviselt, hogy befuccsolt a házasságom ilyen fiatalon, egyedül maradtam egy másfél éves kislánnyal, munka nélkül. Teljesen kibuktam. Szerencsére sokan nyúltak hirtelen a hónom alá azonnal, különben a fene sem tudja hol lennék most...

A lényeg, hogy szerintem ha szeretitek egymást és megbánta, akkor egy esélyt megérdemel. Később még mindig mondhatod azt, hogy nem megy.

Helyzetfüggő...Mi fiatalon 19 évesen jöttünk össze,buli haverok,minden...Mindketten "megbotlottunk"(1-2 év különbséggel,22-23 évesen,mikor más még összevissza csajozik,mi 3éve együtt éltünk)..Ennek semmi köze nem volt ahhoz,hogy mennyire szerettük egymást vagy sem..Egyszerűen még nem voltunk felnőve a kapcsolatunkhoz...Megbocsátottunk,sokat beszélgettünk,boncolgattuk...De éreztük azt is,hogy nem szabad hagynunk a kapcsolatunkat...Azt hiszem azt kell mondjam életünk legjobb döntése volt,hogy együtt maradtunk...Ki tudja mit hoz a jövő még,mert most is fiatalok vagyunk 27 évesen,de sokat tanultunk,változtunk az évek alatt,és nagyon nagyon "összenőttünk"a szó jó értelmében.. így én azt mondom,hogy nálunk megérte..De én ezt akkor is tudtam mikor megcsalt.

Azóta már házasok vagyunk.

Több, mint 30 éve élek együtt a férjemmel. 12 éve nincs köztünk szexuális kapcsolat, főleg az én hibámból, egyáltalán nem kívánom az együttlétet. Megegyeztünk, hogy enélkül is együttélhetünk. Mint óvónő, aki tanult pszichológiát, tudom, hogy ez nem életszerű, de azért reménykedtem, mi mások vagyunk. Ha valamelyikünk esetleg meggondolná magát, az szól, ezt beszéltük meg. Évek óta van egy szeretője, azt hiszi nem tudok róla, de mindig vannak "jóakarók" akik tájékoztatnak az ilyenről.

Tavaly a 30 éves évfordulónkon, gondoltam kiderítem a szándékait. Megkérdeztem a fogadalom-megújításról. Kiröhögött. Azóta rettegve várom, hogy mikor jelenti be, hogy elhagy. Be kell valljam nem azért félek, mert annyira szeretem, hogy nem tudok élni nélküle. De 30 évig mégis együtt voltunk, felneveltünk 2 gyereket, megszoktunk egy életstílust, amit nem szeretnék feladni.

És nem viselném el a rokonok, ismerősök szánakozó pillantásait sem, inkább megpróbálok vele újra házaséletet élni. Mi a véleményetek?

Ma van a névnapom. Családi vacsora. Remélem nem ez lesz az az alkalom, mikor kiborul a bili.

Remek

Ez is egy olyan, a "vagyonért" viseljük el mindent típusú kapcsolat. Nem számít, hogy magadat, őt is, meg esetleg a szeretőt is sakkban tartod. Az a lényeg, hogy Te ne add fel az életstílusod, és nem kelljen szégyenkezni a szomszédok előtt. Magad is, a párodat is boldogtalanná teszed, nem adsz magatoknak második esélyt a boldogságra,

Hol élünk a 19. században? Manapság már egy válás természetes dolog. Ami nem működik, miért kell erőltetni?

Mellesleg teljesen jó, hogy ilyenek nevelik a gyerekeinket pl. őszintségre, akiknek fogalmuk sincs róla.