Mit tegyek, ha néha megüt a férjem, mikor ideges?

50%-os!!

"Tévedsz! Ebben az esetben ez egy teljesen spontán ösztönös állapot amibe bele kerül a férj."

Nem tudom....én senkit sem szoktam ösztönösen verni......

ha én szerencsétlen vagyok,te meg akkor szánalmasan hülye!

Azt se tudod mit írsz!

36! te ennyire hülye vagy?

41-es Ja hogy a vitaminhiány agresszivitást okoz,akkor persze,megérdemli a verést bárki!

Nekem is vitaminhiányom van!

Megyek is és jól összeverem a gyerekeket,meg az uramat a baseball ütővel!!!!

Persze, vitaminhiány!

Majd ha a nagykéssel a kérdezőnek megy a férje, és leszúrja, majd arra fog hivatkozni, hogy neki vitaminhiány van.

Mikor tanulják meg a nők, hogy agresszív pasival nem kezdünk, mert javulni nem fog a helyzet, csak romolni.

Magam részéről egy ilyenhez sem volt szerencsém, mert az első jelre szelektálok, de ha mégis, az első pofont sem várnám meg, hanem az első verbális erőszakos megnyilvánulásnál lelépnék vagy kidobnám, aszerint, hogy ki lakik kinél.

Látom, sokan nem voltak benne bántalmazó kapcsolatban. Sajnos szomorú, másfél éves apasztalatom van ebben. Fiatal voltam és naiv. Menekültem a kontrollmániás anyám, és a puhap.cs apámtól.

Egészséges önértékeléssel az a kapcsolat egy hónapos kort sem ért volna meg.

Fél év alatt a "kicsit sok a szemfesték szívem"-ből eljutottunk az "úgy nézel ki mint egy kamionsoros qrva"-ig.

Lassan, fokozatosan eltűnt a személyiségem. Megtörtem. Nem "én" voltam, hanem "övé". Az első pofon úgy a nyolcadik hónap körül volt. Persze utána térden csúszva jött utánam, hogy bocsássak meg. Megbocsátottam. Aztán a következőt és az utána jövőket is. Elkezdtem hazudozni, miért van lila folt a hasamon, miért kell befáslizni a csuklóm.

Elhittem hogy megérdemlem. Elhittem, hogy egy utolsó szaralak vagyok, aki nem érdemel mást. Ez volt a legijesztőbb.

Az utolsó csepp az volt, hogy teherbe estem. Bíztam abban a mocsokban, hogy gumizunk, hogy vigyáz. Ostoba voltam. Mikor megláttam a két csíkot a teszten, olyan volt, mintha azt mondták volna, rákos vagyok.

Valahogy visszatért belém egy leheletnyi önbizalom, eléálltam, elmondam hogy vége, amúgy terhes vagyok és nem tartom meg a babát.

Aznap éjjel a kórházban kötöttem ki, törött kézzel és orral, megszámlálhatatlan zúzódással.

17 éves voltam ekkor.

Hosszú pszihológiai kezelés után elmondhatom magamról, hogy jól vagyok.

Hamarosan kijön a börtönből. Félek, de már máshogy nézek ki és más a nevem is. Van egy rendes férjem, és egy tündéri lányom.

Viszont az az időszak nem múlik el nyomtalanul. Nevezzük poszttraumás stressznek.

Egyszer a férjemmel kicsit összekaptunk. Bacogattam valamiért és később kiderült, hogy nem volt igazam. Csak védte magát, én meg hajtottam a hülyeséget. Felcsattant és lecsapta a bögréjét az asztalra ami eltört. Összeestem, bekucorodtam a sarokba és zokogni kezdtem. Utána meséltem el, mi volt a múltamban.

Kérdező! NEM LESZ JOBB! Ne élj álomvilágban. Egy pofon után mindig jön mégegy! Lépj, menekülj, amíg még bírsz! Hívd a NaNe-t vagy bármit. Senki sem érdemli ezt meg!

Félhülyére vert nők provokálnak egy másik szerencsétlent. Remek. Nem véletlen, hogy a pszichológusok általában nem szétk.rt, megerőszakolt, lealázott , függő és depressziós emberekből kerülnek ki. Az utóbbi típusnak esze ágában nincs az okokkal foglalkozni, mert indulatból ad tanácsot. Felesleges ez a feminista műbalhé, ez nem old meg problémát.

"Nem tudom....én senkit sem szoktam ösztönösen verni...... "

Lehet, hogy csak csapkodsz és hisztizel, vered a kormányt az autóban. Teljesen mindegy, a lényeg, hogy nem kontrollált a viselkedés, hirtelen felindulás. A lakosság fele mentális problémával küzd. A nagy részük bedob valami nyugtatót és letompul. A mentális betegségek gyógyítása sok pénzbe kerül, időigényes és kockázatos, tehát teljesen érthető lenne, hogy a hölgy lelép.