Elhanyagolom ha egyedül nevelem?

Én önként vállaltam egyedül a gyermekem. Persze nem úgy, hogy szándékosan teherbe ejtettem magam, hanem ha már egyszer (VÉDEKEZÉS MELLETT) teherbe estem, hát vállaltam a felelősséget, megszültem és nevelem.

Mostanra egyébként már van társam és így apja is a gyermeknek. De az elő 6 évben nagyrészt egyedül voltam vele. És egyébként büszke vagyok arra, hogy mindent megoldottam egyedül, hogy egy remek srácot neveltem. Olyat, aki tele van szeretettel, kedvességgel, energikus, céltudatos és csak piros pontokat hoz haza az iskolából...

Amúgy ha valaki annak idején rákérdezett az apuka hollétére, mindig behazudtam, hogy apuka éppen külföldön dolgozik....nem reklámoztam, hogy egyedül vagyok, mert pontosan érezni, hogy lenézik és kihasználják, elnyomják az egyedülálló nőket.

Én 13 éves vagyok és anyám 9 éves kormomig nevelt 2 testvéremmel. Abban az éveben megjelent az apám és lett egy nevelőapám is. Azóta egyre csak romlik a kapcsolatunk anyuval és már azon a szinten vagyunk hogy utáljuk, mert sz.rik a fejünkre. Előtte valamivel jobb volt, igyekezett velünk foglalkozni, mindent megpróbált. Igaz hogy szörnyen fájt, mikor az oviba mi voltunk az utolsók és láttuk ahogy a többiekért jönnek az apukáik,szüleik, de túléltük. Régen ahogy az iskolába mentem, nézegettem a felnőtt férfiakat, hogy milyen lenne, ha ő lenne az apukám.

Most hogy megjelent az apám, sokat vagyok nála. Már saját családja van, 2 gyerekkel. A második nincs 1 éves sem. Szörnyű látni hogy neki van apukája, hogy milyen jól megvan a család, és már szinte csak önkínzás oda járni, de otthon sem jobb a helyzet. A nevelőapánk egy vadállat, mind a hárman félünk tőle. Anyut sosem érdekelte, hogy mi mit gondolunk róla. Anyu már lassan 1 éve munkanélküli és nem csinál egész nap semmi mást, csak számitógépezik. A bátyám már dolgozik, de még velünk él, ő reggel megy és hajnalban jön. A húgom kezd elkallódni, elég veszélyes nála a helyzet. Naponta annyit beszélek édesanyámmal, mikor megkér hogy mennyek le a boltba vagy takarítsam ki a szobát. Én vagyok az egyetlen aki azt megteszi, és nem unalomból vagy örömből. Régen nagyon anyás voltam, nem mentem semmi ottalvós táborba, mert mindig hiányzott anya, de mára már csöppet sincs így.

Nem tudom hogy milyen nehéz lehetett minket egyedül nevelni, de most nekünk is elég nehéz a helyzet. Az egyetlen jó, hogy a nevelőapánk csak hétvégente jön haza a munkája miatt, de anyu leginkább csak akkor főz, ha ő itthon van. Mosni nem igazán mos, főleg, mert ruhát se különösebben vesz nekünk. Már szinte csak olyanok vagyunk, mint a lakótársak, mert ez minden, csak nem család.

Otthon senki nem beszél senkivel, mindenki megtartja magának minden gondját. Régen csak a bátyám volt ilyen zárkózott, hisz azt érezte hogy elárulta az apja, a családja...

Már másodszor emeled ki a kérdésedet. Nem értem miért! Mire vagy kiváncsi?

Mire jó ez a kérdés? Nem volt elég a vitából már?