Miért nem látogat a lányom mióta elváltam az anyjától?

Egy 8 éves még kevéssé gondolkodik maga. Viszont már le lehet ülni vele egy kicsit beszélni. Most ő azt szajkózza, aszerint viselkedik amit otthon hall.

Én a helyedben csak azt mondanám neki mindíg, hogy nagyon szeretem és számíthat rám. Aztán fogat összeszorítani és várni. 10-12 éves korban már kezdi a saját véleményét kialakítani, kezdi megkérdőjelezni az anyja által elmondottakat. Akkor kell, hogy ottlégy mellette, egyrészt, hogy a kérdéseire válaszolhass, másrészt hogy a saját szemével lássa, hogy nincs pata a lábadon.

Kitartás.

Szia!

Hát meg kell mondjam eléggé elkeserítő ez.

Velem is ugyanez történt, de én a gyermek vagyok, nem pedig a szülő. Anyám teljesen apám ellen nevelt. " nézd már megint mit csinált velem" " már megint a lábosból eszik, undorító" "apátok ezt meg ezt csinálta, mikor fiatalok voltunk" "apádnak ezt ne mondd" .stb. Ez odáig ment, hogy apám már az ellenőrzőmet sem írhatta alá, pedig mi még együtt laktunk. Szó szerint én kaptam ki ha ez "véletlenül" megtörtént. Aztán persze, hogy nem kezdtem el tisztelni őt, sőt. Gyerek fejjel elég nehéz észrevenni, hogy mi a valóság vagy mi az amit már anyám utálata éreztetett velem.

Ma 25 évesen tudom, hogy sok minden nem úgy van ahogy annak idején anyám „belém nevelte” ( és ezen van a hangsúly sajna, belém nevelte ) . De ezen nem tudok sokat változtatni. Úgy nőttem fel, hogy arra lettem tanítva, „ezt ne mondjam apunak, azt ne csináljam vele”. Szeretem, mert az apám, de ha ma találkozunk is ( fél évben egyszer ) az amolyan felszínes beszélgetés. Hiába akarnék közelebb kerülni hozzá, az agyam ebben gátol. Hisz nem így neveltek. 

A megoldást én nem tudom, de azt tudom, hogy nem segít ha az anyját támadod. Szeresd a lányod amennyire tudod, az az egy biztos. Többet nem tudok mondani.

25/L

09:10-es vagyok.

Soha ne a gyereked hibáztasd! Hisz Ő még csak gyerek, azért vannak a szülei, hogy tanítsák,neveljék, a saját élettapasztalataik alapján.